Befellegzett a netbookoknak
Lassan zsugorodik az asztali PC-piac, míg a netbookok iránti kereslet drasztikusan visszaesett. A táblák jönnek felfelé.
Lassan zsugorodik az asztali PC-piac, míg a netbookok iránti kereslet drasztikusan visszaesett. A táblák jönnek felfelé.
Az International Data Corporation TOP 10 előrejelzésében arra számít, hogy az okostelefonok és a tabletek még az idén a digitális világ főbejáratává válnak a felhasználók számára, letaszítva a PC-ket eddig elfoglalt trónjukról. A nagy horderejű, globális változás előjelei kiolvashatók a magyar piac múlt évét összegző adatokból is - melyek azonban markáns helyi sajátosságokat is elárulnak.
A marsi szuperterepjáró még meg sem érkezett a vörös bolygóra, máris elromlott. Pontosabban a fellövés után felfedezett szoftverhiba miatt nem lett volna képes megfelelően működni. A NASA most bejelentette: sikerült feltölteniük a hibajavítást.
Sir Howard Stringert "felfelé buktatták": a komoly nehézségekkel küzdő gyártó vezetője Yotaro Kobayashit válthatja az igazgatótanács élén.
Elfújták a kanadai szelek az Ubisoft vancouveri programozógárdáját.
A Docler csoport többségi tulajdont szerzett a közigazgatásban is elfogadott hitelesítés-szolgáltató NetLock Kft.-ben.
Kovács Tamás Iván, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium európai uniós és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, az EU-tagországok távközlési minisztereinek brüsszeli találkozóját követően adott hangot reményének.
Magyarországon első alkalommal készült kutatás az e-kereskedelem aktív szereplőinek között, kifejezetten az online fizetési megoldásokra fókuszálva. Bár a webáruházak száma és szerepe az elmúlt években jelentősen megnövekedett, nagy hányaduk még csak tervezi a vásárlást megkönnyítő bankkártya elfogadását - olvasható egy friss kutatás eredményei között.
Az Adobe 750 fős leépítést jelentett be. Sajtóértesülések szerint a cég felfüggesztette a mobil eszközökkel együttműködő Flash Player plug-in fejlesztését.
Környezetbarát működés, papírmentesítés - ezek már nem csak afféle hangzatos kifejezések, amelyeket egy-egy témába vágó konferencián hall az ember. A szavak mögötti tartalom a cégek mindennapi életében is jelen van. A világ, és a vállalatok vezetői szép lassan eljutottak oda, hogy elfogadják: a fenntarthatóságra törekvés nem jelent akkora terhet a vállalati eredményre, mint azt sok vezető hiszi.
"Ha rövid az eszed, legyen noteszed!" - szól a mondás, ami modern felfogásban akár az Evernote is lehetne. A jegyzetelő alkalmazás ugyanis meglehetősen sokoldalú, így nem csak feledékenyeknek ajánlható.
Az amerikai szövetségi versenyhatóság trösztellenes vizsgálata, mely a Google keresőtechnológiáját vizsgálja, felfedheti a keresőmotor által képezett találati rangsor működését, illetve a hirdetések és az organikus keresőtalálatok közötti lehetséges összefüggéseket - mondta néhány Google kritikus pénteken egy washingtoni fórumon.
A redmondiak felhőalapú termékek fejlesztésébe fogtak a távol-keletiekkel. Saját, jól felfogott érdeke kényszerítette erre a lépésre a Microsoftot...
Az amerikai gyártó jogászainak sikerült elérniük, hogy egy német bíróság végzése nyomán Hollandia kivételével valamennyi európai uniós országban felfüggesszék a Samsung 10.1-es táblagépének forgalmazását.
Google needs to hedge its bets and prepare to defend itself.
The account was apparently taken by a group calling itself The Script Kiddies.
Move could be good news for self-driving car backers Google, GM.
Dell is reporting some success in its struggle to retool itself as a cloud and enterprise services provider, even as the company's consumer business continues to decline.
The game of musical chairs continues at Twitter, where co-founder and former CEO Evan Williams will step down as product development leader, a role that will be taken over by Jack Dorsey, another co-founder who had distanced himself from the company's daily operations.
Az AMD alátámasztotta a leggyorsabb grafikus kártyája kijelentést a Radeon HD 6990-nél, az NVIDIA ugyanezt a GeForce GTX 590 esetén elfelejtette.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.