Nem kerültek UNIX-jogok a Microsofthoz
A Novell cáfolta, hogy UNIX-jogokat is eladott volna a Microsoft által gründolt CPTN Holdigsnak.
A Novell cáfolta, hogy UNIX-jogokat is eladott volna a Microsoft által gründolt CPTN Holdigsnak.
A több mint 800 szabadalommal a Microsoft nehezen megkerülhető Linux szereplővé válhat.
Tegye fel a kezét, aki tudja, hogy kik alkotják az Y generációt! - kezdte stílusosan nyitó előadását Drajkó László, a Microsoft Magyarország ügyvezetője az Innovatív Tanárok Fórumán, és a közönség soraiban - pontosabban kerek asztalainál - ülő, több mint kétszáz pedagógus közül nem túl sokan jelentkeztek.
Mától mindenki számára elérhető a Microsoft Lync (korábban Office Communications Server) üzleti kommunikációs megoldás. A Lync ingyenes próbaverziója ingyenesen tölthető le, a cégek és vállalkozások pedig decembertől meg is vásárolhatják a szoftvert.
Hamarosan nagy munkaigényű számításokkal is megbízhatják az ügyfelek a Microsoft felhő alapú platformját.
Az Avira megállapodást kötött a SafeSotft-tal a cég antivírus termékeinek kizárólagos magyarországi disztribúciójára.
Leginkább a 30 év alatt budapestiek kalózkodnak, míg a 60 évesnél idősebb közép-dunántúliak a legkevésbé.
A TNS nyilvánosságra hozta a Microsoft megbízásából készült felmérését, amelyben világszerte több mint 38 ezer felhasználót kérdeztek meg a hamisított szoftverekkel kapcsolatos véleményükről és tapasztalataikról idén ősszel.
Makacsul ostromolják a magyar internetezőket a hamis antivírus programokat terjesztő kártevők.
Egy kiszivárgott diasor alapján a Microsoft a szolgáltatásként kínált desktop elterjesztését pedzegeti.
Makacsul ostromolják a magyar internetezőket a hamis antivírus-programokat terjesztő kártevők, s nincsenek biztonságban játékszoftvereink CD-kulcsai sem – állapította meg az elmúlt hónap kártevő-statisztikáit elemezve a VirusBuster.
RTM állapotba került a szervizcsomag, amely talán 2011 januárjában érkezhet.
Former chief iPhone engineer Mark Papermaster has joined Cisco Systems as the head of its switching chip division.
Új, alacsony díjú előfizetéses konstrukcióval igyekszik minél szélesebb kört bevonni munkájába az AMTSO (Anti-Malware Testing Standards Organization, kb. Antivírus Tesztszabványosítási Szervezet).
A Panda szakemberei összegyűjtötték az öt legmakacsabb antivírus mítoszt, hogy leleplezzék őket!
Az új Internet Explorer érkezésével feleslegessé válhat az „if IE” feltétel. John Hrvatinnal, az IE9 vezető fejlesztőjével beszélgettünk.
A W3C tesztje alapján jelenleg az IE 9 tartja leginkább tiszteletben a HTML5 szabványokat.
A Next nevű weboldal a cég meghatározó embereiről közöl majd történeteket, no és a technológiákról, amiken éppen dolgoznak.
A Canesta felvásárlásával a Microsoft könnyedén elterjesztheti a mozgással történő vezérlést a termékeiben.
Lawyers for Oracle and SAP made their opening arguments Tuesday in the companies' TomorrowNow lawsuit, with each side giving a very different story to the jury about how damages in the case should be calculated.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.