Kiesett a TOP 5-ből az okostelefonos piacon a Nokia
Viszont alapmobilokkal együtt még mindig a második legnagyobb a finn cég.
Viszont alapmobilokkal együtt még mindig a második legnagyobb a finn cég.
A Sara Lee bejelentette, hogy vállalati okostelefon programjuk standard készüléke a Windows Phone-t használó Nokia Lumia 800 lesz. A hatalmas élelmiszeripari konglomerátum az első a globális nagyvállalatok közül, amely a finn gyártó termékét választotta.
A részvények mellett a csúcsmodell okostelefon ára is zuhan. Az árháború maradt a finnek egyetlen lehetősége?
Vagy legalábbis a finnek fejlesztőket pesztráló részlegének vezetője szerint ez lesz a helyzet.
A finnek úriemberekhez méltó módon rendeznék a problémát, így talán nem kerül bíróságra az ügy.
Könnyen felvásárlási célpont lehet a gyengélkedő finn cég.
A finneknek szembe kell nézniük a valósággal.
Egy csütörtökön benyújtott csoportos kereset szerint a finnek átverték a befektetőiket.
A mobiltelefon, illetve inkább mobilkészülék-gyártók közt elképesztő harcok folynak a piac feletti uralomért. A sokáig messze piacvezető Nokia pozíciói, noha még mindig az élen tartják a finn céget, egyre jobban recsegnek. A cég vezetői láthatóan még most sem emésztették meg a sokkot, ami akkor tört rájuk, amikor egyértelművé vált: az Apple az iPhone piacra dobásával bizony rászabadította a szabad verseny poklát az addig nyugodt piacra.
A legfrissebb jelentések szerint a Samsung már rávert a finnekre.
Az első negyedben éves szinten 29 százalékkal csökkentek a bevételek; a nettó veszteség 929 millió euró volt. A finn gyártó hagyományos és okostelefon-üzletágát is átalakítaná.
A Nokia kétmillió Lumia készüléket adott el, de ez sem tudta ellensúlyozni, hogy a feltörekvő piacokon hónapról-hónapra veszít a pozícióiból. A finn gyártó a várnál jóval kevesebb mobiltelefont és okos eszközt értékesített.
A Microsoft, illetve a Windows Phone nyakába akarják varrni a finnek a csapnivaló eredményt.
A finnek elengedik a magyar alkalmazottak kezét, akik cserébe nyugat-európai színvonalú támogatást kapnak.
Teljes mértékben bízik a Windows Phone sikerében a finn gyártó, amely Ázsiába szervezi át a gyártási kapacitásának jelentős részét.
A Nokia kétezer-háromszáz magyarországi munkavállalójától válik meg. A cég Ázsiában koncentrálja a gyártását; a leépítések a mexikói és a finnországi dolgozókat is érintik.
10 millió dollárt követel Románia a finn gyártótól, miután az bejelentette, hogy kivonul az országból.
A finn telefongyártó duplamagos Windows-telefonjaihoz a Qualcomm helyett az ST Ericsson szállítja majd a lapkákat.
Bemutatkoztak a Nokia Windows-os okostelefonjai. Az elmúlt évek talán legfontosabb pillanatai voltak ezek a finnek számára, hiszen hamarosan eldőlhet, hogy milyen lapot húzott 19-re a Nokia.
A finnek már megkezdték az első példányok leszállítását a boltokba. Azonban nem mindenhova jut a készülékekből, és ezúttal nem az USA-nak kedveznek...
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.