Új ügyvezető igazgató a Masterfield élén
Gyúri Attilát nevezték ki a hazai informatikai képzések piacára idén ősszel belépett új vállalat, a Masterfield Oktatóközpont ügyvezető igazgatójává.
Gyúri Attilát nevezték ki a hazai informatikai képzések piacára idén ősszel belépett új vállalat, a Masterfield Oktatóközpont ügyvezető igazgatójává.
A Blu-ray pár hónappal ezelőtti győzelme mintha meg sem történt volna: sem lejátszókat, sem BD-filmeket nem vásárolnak lényegesen többen.
Az ötven felettieket segíti a most elindult 50plusz.Net portál.
Az izraeli technológiai vállalatok és a magyar piac közötti kapcsolat kiépítését célozza a hazánkban nemrég megalakult i-Tech Solutions.
A Microsoft és a Novell bejelentették, hogy jelentős mértékű beruházással erősítik meg partnerkapcsolatukat, annak érdekében, hogy üzleti modelljük megfeleljen a növekvő piaci igényeknek. A két vállalat együttműködésének célja, hogy megteremtsék a nyílt és zárt forráskódú szoftverek közötti átjárhatóságot, és a heterogén, vegyes forráskódú informatikai környezetet használó szervezetek informatikai rendszerei jól együttműködnek, amellett a szellemi tulajdon védelme miatt sem kell aggódniuk.
A Cisco szorosabbra fűzi együttműködését a HP-vel annak érdekében, hogy a Cisco Unified Communications (UC) egységes kommunikációs megoldásait világszerte még több ügyfélhez juttassa el. A két cég közötti együttműködés bővítése magába foglalja a képzésre valamint a nemzetközi értékesítési és marketingprogramok kidolgozására fordított erőfeszítéseket is.
2008. július 15-én sikeresen lezajlott a JEITA (Japan Electronics & Information Technology Industries Association – Japán Elektronikai és Információtechnológiai Vállalatok Szövetsége) és az ITware Kft. közötti találkozó.
Július 1-jétől Biber Attila az LLP Budapestnél folytatja pályafutását.
A Novell bejelentette a SUSE Linux Enterprise 10 Service Pack 2-t (SP2), amely a virtualizáció, a felügyeleti eszközök, a hardvertámogatások és a rendszerek közötti együttműködés terén tartalmaz új fejlesztéseket.
A magyar felhasználók annyira szeretik az ingyenes tartalmakat, hogy amikor egy weboldal szabadon letölthető zenefájlokat ígér, a biztonsági kockázatokat nem mérlegelve kattintanak a letöltés gombra. Az ESET statisztikáiból kiderült, Magyarországon a legtöbb vírust mi magunk telepítjük a számítógépre.
A Ricoh immár a 10. egymást követő évben szerezte meg az első helyet a nyugat-európai A3-as másolót szállítók közötti versenyben az Infosource kutatóintézet legfrissebb felmérése szerint.
Az MSI néhány évvel ezelőtti, érdekes ötlete sosem valósult meg. Most az ASUS váltotta valóra a rivális cég elképzeléseit.
Az egy méter feletti képátló még igen sokba kerül. Projektorral sokkal olcsóbban téretünk nagypályára, de ne higgyünk a specifikációknak.
Vodafone, China Mobile and Softbank are putting together a Joint Innovation Lab (JIL) to accelerate the roll-out of mobile Internet services. They plan to formalize the arrangement later this year.
A hálózati kamerák világszinten vezető gyártója, az Axis Communications bemutatta legújabb, a vandalizmusnak is ellenálló, egy kattintással forgatható, dönthető, zoomolható (pan/tilt/zoom, azaz PTZ) AXIS 212 PTZ-V típusú kameráját. A készülék a nagysikerű AXIS 212 PTZ-re épül, amelyben mozgó alkatrészek nélkül vált elérhetővé a PTZ funkció és az automata pásztázás.
IBM has opened a new data center in Dublin aimed at letting businesses use its computing power and applications for collaborative projects such as software and IT services development.
A mobilgyártó a tavalyinál kisebb nettó bevételt és adó előtti eredményt valószínűsített az idei első negyedévre.
A PiK-SYS Kft., mint a PGP Corp. egyedüli magyarországi Silver Partnere, örömmel jelenti be, hogy a gyártó 2008. február elején megjelentette a PGP adattitkosító termékek új verzióit.
Egy tenger alatti optikai kábel sérülése miatt hosszabb-rövidebb ideig akadozott az internetkommunikáció Európa és Ázsia között.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.