Lejtmenetben az Apple?
Négy éve nem volt ilyen alacsony az Apple részesedése a globális okostelefon-piacon, mint 2013 második negyedévében.
Négy éve nem volt ilyen alacsony az Apple részesedése a globális okostelefon-piacon, mint 2013 második negyedévében.
Nem sikerült megfelelni az elemzők várakozásainak - derült ki az Intel második negyedéves pénzügyi jelentéséből.
A Barnes & Noble a lehető leggyorsabban szeretne túladni a tábláin.
Milyen megoldásokat nyújt, nyújthat az informatika egy vállalkozás életében ahhoz, hogy növekedési pályára állhasson - ha egyáltalán léteznek ilyenek?
Július harmadik hetében 2 százalékkal eshet a kijelzőpanelek ára.
Ahogy a hagyományos mobiltelefonok esetében úgy az okos készülékeknél is eljött az az idő, amikor az egyre kisebb készülékek a legnépszerűbbek.
A panelgyártókat arra ösztönzik, hogy csökkentsék a kijelzők árait.
Egyelőre a vállalatok kevesebb mint fele dolgozott ki mobil stratégiát, pedig a késlekedés komoly kockázatokkal jár - figyelmeztet a Gartner.
Harmadával csökken a külföldi mobilinternetezés díja, és telefonálni vagy SMS-t küldeni is olcsóbb lesz július 1-től.
Az elemzők szerint az új termékek lejjebb nyomhatják egy kicsit az árakat.
Új szerződéssel és a felhasználói szokások átalakításával még mindig csökkenthetők a vállalat mobiladat-kommunikációs költségei.
Bár egyre nagyobb méretű monitorok vannak a piacon, a kereslet csökken.
A szerverpiac bevételei és eladásai is csökkentek az EMEA régióban.
Egy felmérés szerint a 18 - 29 év közöttiek 94 százalékának a Google a legmenőbb dolog.
Az okostelefon-eladásokon belül a feltörekvő térségek részaránya 64,8 százalék lesz az idén, és 2017-re eléri a 70,6 százalékot. A fejlett régiók részaránya pedig az idei 35,2 százalékról 2017-re 29,4 százalékra csökken.
A DPV Lite a Siemens PLM szoftver Dimensional Planning and Validation (DPV) megoldásán alapul, és lehetővé teszi kis és közepes vállalkozások számára, hogy termékeik minőségét javítsák és egyben költségeiket is csökkentsék.
Az SAP HANA óriási mennyiségű információ feldolgozását teszi lehetővé valós időben, így hozzájárul a jól megalapozott üzleti döntések meghozatalához, illetve technológiájának köszönhetően az üzemeltetési költségek csökkentéséhez. A SUSE Linux Enterprise Server SAP megoldásokhoz, így például az SAP HANA-hoz is optimalizált Linux operációs rendszer. A közös ügyfelek kiszolgálását egy új, kiterjesztett partnerprogram segíti.
A növekvő rendelésszámnak köszönhetően csökkenőben a panelek ára.
Ezzel a költségcsökkentéssel ismét a nyereség útjára lépne a Sharp.
• 240 vállalatvezető és döntéshozó számolt be arról, hogy a változásokhoz nem adaptálható ERP rendszereik komoly problémákat okoztak a működés és a pénzügyi értékelések terén • Az üzleti jellegű változások – úgymint egyesülések, a törvényi, szabályozási háttér változásai, átszervezések – mértéke 111%-os növekedést mutat 2009-hez képest
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.