IRIS² - ez nem űrbázisépítés, Magyarország számos ponton be tud kapcsolódni az európai műholdas infrastruktúrába
Az Európai Űrügynökség Programjában aktívan részt tudunk venni, sokkal sokszínűbben, sokfélében, mint ahogy eddig tettük.
Az Európai Űrügynökség Programjában aktívan részt tudunk venni, sokkal sokszínűbben, sokfélében, mint ahogy eddig tettük.
A magyar fejlesztők három hónapon át ingyenesen férhetnek hozzá mesterséges intelligenciával, gépi tanulással és generatív AI-jal foglalkozó képzésekhez az Amazon Web Services (AWS) új közép- és kelet-európai programjában. A kezdeményezés az egyre növekvő AI-szakemberhiányra reagál.
Precedensértékű jogi eljárás indulhat az Egyesült Államokban gyermekvédelmi zászló alatt, amely a meta belső számításai szerint akár a vállalat teljes pénzügyi csődjét is elhozhatja.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) idén is fokozottan ellenőrzi az USB-s töltőket. Az NKFH által elrendelt vizsgálat két ütemben, emelt mintaszámmal kerül lefolytatásra tekintettel a korábbi évek kiemelkedően magas kifogásolási arányára. A hatósági fellépés célja a nem biztonságos töltők forgalomból való kiszűrése.
Az új mesterségesintelligencia-központok helyszíne komoly vitát váltott ki, mert egy pótolhatatlan természeti erőforrás sorsa is múlhat rajta.
A mesterséges intelligencia hatalmas nyomás alá helyezi az informatikai architektúra minden rétegét, de jó hír, hogy a kemény követelmények teljesítéséhez hathatósan besegít az üzemeltetésbe is, mutatott rá a HPE. A szállító éves konferenciáján Juniper és NVIDIA technológiákat integráló önvezérelt hálózatok és privát felhők, felügyeletet automatizáló copilotok és ügynökök premiereztek az Agentic AIOps jegyében.
A digitális humanizmus egyik célja, hogy a mesterséges intelligencia és más digitális technológiák fejlesztését demokratikusabbá, etikusabbá és emberközpontúbbá tegye.
A Wikimedia Magyarország Egyesület és a Neumann János Számítógéptudományi Társaság együttműködési megállapodást kötött a digitális tudás és a magyar informatikai örökség szolgálatában.
Ha a nem tervezett leállások ma már kétszer akkora bevételkiesést okoznak, mint két éve, akkor a vállalatoknak az informatikai rendszerek meghibásodására vagy sérülékenységére utaló jeleket előbb kell észlelniük, gyorsabban kezelniük és az incidenseket hatékonyabban megelőzniük, mint ami emberileg lehetséges, figyelmeztet a Cisco. Éves konferenciáján a szállító új platformot jelentett be, amelyen a rendszergazdák megbízható AI ügynökökkel együtt üzemeltethetik és védhetik a kritikus fontosságú infrastruktúrát.
A cégek egyre válogatósabbak, és AI-tudást várnak el.
A Szent Magdolna Magánkórházban elérhetővé vált Magyarország első da Vinci SP robotsebészeti rendszere, amely egyetlen metszésen keresztül tesz lehetővé precíz, minimálisan invazív műtéteket.
A vizsgálat kiterjed mind a csomagoláson feltüntetett jelölésekre, mind a termékleírásokban és marketinganyagokban szereplő környezetvédelmi állításokra.
Péntek hajnalban két egymást követő balesetben halt meg nyolc ember az M1-es autópályán Győr közelében. Az elsőt vélhetően elalvás okozta, a másodikat az elsőből kialakult torlódás. A tragédia nemcsak a terelések biztonságáról indított politikai vitát, hanem arról is, hogy milyen technológiák állnak már ma rendelkezésre az ilyen balesetek megelőzésére - és miért nincsenek még mindenhol kötelezően bevezetve.
Június 18-án, csütörtökön a Margitszigeti Kristály Színtéren tér vissza a BeerUP Tech Fest, Magyarország egyik legnagyobb ingyenes, közösségi tech rendezvénye, amely idén is várja a technológiai témák iránt érdeklődőket, így például a fejlesztőket, kiberbiztonsági szakembereket, IT vezetőket.
Nem vallották be a több millió forintos bevételüket, adót sem fizettek.
A Prologis szerint a következő évtized közepére a modern raktárak fele automatizált technológiákat használhat.
Július végéig meghosszabbították a felsőoktatási digitális hozzáféréseket biztosító programot.
Bár a gazdasági környezet továbbra is számos kihívást tartogat, a vállalkozások egyre aktívabban keresik a fejlődéshez szükséges forrásokat.
A Puskás Arénában 148 antenna segíti a meccsnapi forgalmat.
Az "Év informatikai vezetője" és az "Év fiatal informatikai vezetője" díjakat 2026. augusztus 26-án a VISZ Infogolf 2026 budapesti konferencia gálavacsoráján ünnepélyes keretek között adják át.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.