BYOD 2017: 350 millió alkalmazott használja munkára saját eszközét
Egy új piaci jelentés szerint 2017-ig jelentősen megnő azoknak a munkavállalóknak a száma, akik saját okostelefont, tabletet vagy notebookot használnak a munkájukhoz.
Egy új piaci jelentés szerint 2017-ig jelentősen megnő azoknak a munkavállalóknak a száma, akik saját okostelefont, tabletet vagy notebookot használnak a munkájukhoz.
An Apple executive recommended the smaller iPad, according to a 2011 email.
Az Apple beadta a bíróságra kérését, miszerint a Samsung kapja meg méltó büntetését, mivel a két cég közt húzódó perben a dél-koreai vállalat jogsértést követett el, amikor a bizonyítéknak számító régi iPhone és iPad terveket nyilvánosság elé tárta.
Az IDC legutóbbi jelentése szerint az Apple iPad még mindig a tablet piac 68 százalékát fedi le egy igen erőteljes második negyedéves teljesítmény után.
A Microsoft bejelentette, hogy befejezte a Windows 8 fejlesztését és tesztelését. Így az asztali PC-kre, laptopokra és tabletekre szánt operációs rendszer új verziójának kiszállítása, azaz a cég életében az egyik legfontosabb verzióváltás október végén megkezdődhet.
Az egykori úttörőből (erősen lemaradó) követő lett.
Photos of early Apple prototypes are among the most recent documents submitted to a California court.
The company also reported a net loss, attributable to IPO-related costs.
Az Apple elképesztő összeget, 28 milliárd dollárt költ egy év alatt félvezetőkre, amivel a legnagyobb vásárló. A milliónyi tablethez, okostelefonhoz és számítógéphez valósággal összeporszívózzák a piacról a chipeket, s minden tizedik ilyen mütyűr almás logójú termékben landol. A második legnagyobb szilíciumfogyasztó Samsung csak 14,9 milliárd dollárt ad ki chipekre.
New tool can test if Web application firewalls are vulnerable to protocol-level evasion techniques.
A Google két modelljéből az egyik, cloud használatra szánt változat már el is fogyott.
Ha megnézzük, mennyi pénzt akaszt le a Google és az Apple saját mobilplatformjából, akkor érdekes eredményt kapunk.
Örülhetnek a mobilosok: az akvizíció révén a vállalat a készülék típusától, márkájától független megoldást kínálhat a felmerült problémákra.
Kiderült, hogy pontosan mikor válik elérhetővé a Microsoft következő operációs rendszere. Sok múlik a W8 sikerén - Redmond ezzel hozhatja rendbe a mobileszközök fejlesztői által megtépázott hírnevét, de könnyen a vég kezdete is lehet, kedvezőtlen fogadtatás esetén...
$40 upgrades, new Windows 8-powered PCs will go on sale on a Friday.
The research network is renewing its focus on fat pipes for research, looking to software-defined networking for new capabilities.
Pénz beszél, kutya ugat - a webáruház-óriás kínálatában már megjelent a Microsoft Surface tabletje. Plusz: egy eddig ismeretlen változatról is kiszivárgott némi infó.
Worldwide PC shipments declined by 0.1 percent during the second quarter, according to research firms Gartner and IDC.
Kérdés, hogy az online kiskereskedelmi óriás képes lesz-e életképes üzleti modellt építeni az új készülék köré, és valódi konkurenciát támasztani a piacvezető Apple-Google duopóliumnak.
A Forrester szerint a viselhető digitális eszközök főáramba kerüléséhez komoly beruházásra lesz szükség az öt nagy platformfejlesztő cég és a fejlesztői közösségek részéről - a felhasználók valós igényeivel találkozó alkalmazások nélkül csupán fura vagy egyenesen ciki kütyük maradnak.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.