Így segített a technika a párizsi főterrorista elkapásában
A terrortámadások feltételezett kitervelője életét vesztette egy tegnapi rendőrségi akció során.
A terrortámadások feltételezett kitervelője életét vesztette egy tegnapi rendőrségi akció során.
Kiszivárgott információk szerint belső megbeszélések tárgyát képezi egy új Android-stratégia kialakítása.
Az integrált, mindenre kiterjedő ERP-környezetek javítják a döntéshozatal és a jelentéskészítés minőségét, valamint lehetővé teszik az üzleti folyamatok optimalizálását, automatizálását és továbbfejlesztését.
Az egy éve kijött Lollipop is még csak minden negyedik androidos mobilion fut, a listavezető a kétéves KitKat.
Okosgyárak létrehozását célozza a német kormány kezdeményezése nyomán a 2010-es évek elejétől kibontakozó trend, az Ipar 4.0, amely mostani szakaszában elsősorban a gyárakon belüli folyamatokat alakítja át, de a továbbiakban a gyártók és partnereik, beszállítóik és ügyfeleik közötti kommunikációra, együttműködésre is ki fog hatni.
A tartalomközpontú adattárolás értékteremtő képességeinek megismerésére invitáljuk a közép- és nagyvállalati döntéshozókat idei konferenciánkra, amelyen cégcsoportunk Magyarországon szintén releváns okostársadalom-megoldásaira is kitekintünk.
Sok félelmetes dolog van a világon, Halloween pedig még ezekre is rátesz egy lapáttal. Mitől rázta ki hétvégén a hideg? Pókoktól, zombiktól, kísértetektől, horrorfilmektől vagy inkább valami hátborzongató dologtól a virtuális térben? Sok online felhasználó valószínűleg az utóbbit választja, főleg miután megtapasztalták, hogy milyen egy igazi zsarolóprogram. Az ESET® biztonságtechnológiai vállalat szakértői összeszedték a legijesztőbb online rémtörténeteket.
Ahogy az lenni szokott egy sor probléma esetén, attól függ a válasz, hogy kitől kérdezzük.
A szolgáltatásokra éhes üzleti oldal nem egy IT-vezetőt sürget napjainkban, hogy a házon belüli infrastruktúra korlátait külső megoldásokkal hidalja át. Bár ez a lépés több okból is vonzó és indokolt lehet, a házon belüli informatikai környezet hozzáértő átalakításával a vállalatok több előnyre tehetnek szert, mint vezetőik elsőre gondolnák.
Mindkét internetes nagyágyú kiterjeszti a kéretlen üzenetek azonosítására szolgáló DMARC rendszer használatát.
A szervezeti átalakításokat személyi változások követik a Google-nél.
Bemutatta új, Wireless N300 Range Extender jeltovábbítóját a tajvani ZyXEL. A WRE2206 segítségével a lakásban akár 30%-kal nőhetnek a lefedett területek. A készülék két lépésben, egyszerűen telepíthető, és érezhetően javítja a jelerősséget a lakás minden pontján. Az új Extender elődjeihez képest erősebb teljesítményt ígér és felhasználóbarátabb kialakítást kapott.
Bekeményített a saját Fire TV stickkel és Prime Video streaming szolgáltatással nyomuló internetes óriás.
A Broadband World Forum-on mutatja be legújabb hálózati megoldásait a ZyXEL. A tajvani gyártó kitelepülésének zászlóshajója a hálózati rendszerekre teljes irányítást biztosító One Connect megoldás lesz, mellyel a szolgáltatók saját infrastruktúrájukkal 360 fokos rálátást kapnak az otthoni hálózatokra.
Amikor az ügyfél azt mondja, senkit sem érdekel, hogy egy hacker bele tud nyúlni az iskola fűtését szabályozó rendszerbe, összerándul a gyomrunk. Mert el tudjuk képzelni, még mire lehet képes a bajkeverő.
A kiberbiztonsági folyamatok téves megítélése megakadályozza a hatékony védelmi stratégia kialakítását.
A webes változatban már használható a kellemetlenkedő levélküldőktől megszabadító új funkció, az androidos appban pedig a jövő héttől lesz elérhető.
Kezdődhetett a show, jöhettek az előadók és azok, akikért az egészet kitaláltuk, az informatikai vezetők, döntéshozók. Fontos reggelre ébredtünk szeptember 10-én Bikalon.
A Microsoft úgy alakította ki a Windows 10-et, hogy a Windows Áruházhoz vonzza a felhasználókat, és a dolog működik.
Vádat emeltek Japánban a Mt. Gox bitcoin tőzsde korábbi vezérigazgatója ellen, akit sikkasztással gyanúsítottak meg.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.