Veszélyes a Java - így tilthatod le!
Súlyos sérülékenységgel küzd a Java, amely Windows, Linux, sőt Mac OS X rendszerek alatt is veszélyt jelent a felhasználójára. Hivatalos javítás még nincs, így megmutatjuk, hogy addig is miként tiltható le.
Súlyos sérülékenységgel küzd a Java, amely Windows, Linux, sőt Mac OS X rendszerek alatt is veszélyt jelent a felhasználójára. Hivatalos javítás még nincs, így megmutatjuk, hogy addig is miként tiltható le.
Ecuador szerint fennáll a veszélye annak, hogy a WikiLeaks alapítóját az Egyesült Államokba deportálják, miután Nagy-Britannia átadta őt a svéd hatóságoknak. A britek az ecuadori nagykövetség diplomáciai státuszának visszavonásával fenyegetőznek.
Érdekes patthelyzet alakul ki nemzetközi cybertérben, miközben a politikai, katonai és gazdasági információkért vívott harcok egyre intenzívebbé válnak.
Mivel megdőlt az Apple számítógépek támadhatatlanságáról szőtt mítosz, az ESET „a biztonságos legyen biztonságosabb” jelszóval készítette el átfogó védelmi szoftvereinek frissített verzióját, az otthoni felhasználóknak szánt ESET Cybersecurity-t és a vállalati ügyfelek részére fejlesztett ESET NOD32 Antivirus for Mac OS X-et.
A Gartner elemzése rámutatott: a vállalatok a legtöbb esetben nem azonosítják időben a biztonsági réseket, és a támadások 85 százalékát egyáltalán nem észlelik. A tanulmány szerint a SIEM termékek esetében kulcsfontosságú az egyszerű használat. A NetIQ Sentinel úgy segíti a vállalatokat a biztonsági kockázatok kezelésében és a megfelelőségi követelmények teljesítésében, hogy mindeközben nem teszi bonyolultabbá a folyamatokat és a rendszereket.
A lakosságnak kínált, helyzetalapú szolgáltatások az előrejelzések szerint fényes jövő előtt állnak, pár éven belül másfél milliárd embert érhetnek el. Egyelőre nem világos azonban, hogy a személyes adatok kezelése miatt aggódó felhasználók mennyi információt kívánnak majd megosztani...
8,8 milliárd dollár nettó nyereséget termelt harmadik negyedévében az Apple, az elemzők mégis csalódottak.
Magyar nyári siker a Szilícium-völgyben.
A HP technológiáját a DreamWorks Animation SKG Inc. (Nasdaq: DWA) kreativitásával egyesítve született meg a stúdió legújabb 3D-s animációs filmje, a Madagaszkár 3, amelyet június 14-től vetítenek a hazai mozik.
A fejlett tárolómegoldások átalakítják az információbiztonságot és -kezelést a Big Data korában
"A cenzúra bukásra van ítéltetve" - nyilatkozta a kínai internet szabadságának korlátozása kapcsán a Google elnöke a Foreign Policy magazinnak adott interjújában. Eric Schmidt szerint az információáramlás felszabadulása alapvető változásokat fog indukálni az ázsiai országban.
Az Oracle Retail Customer Analytics a gyakorlatban felhasználható információkkal szolgál a kiskereskedőknek a vevők vásárlási szokásaival kapcsolatban.
A hagyományos alkalmazás-megoldások és a mobil vállalati alkalmazások integrálása erősíti a felhasználók elköteleződését.
A tévé marad az elsőszámú választás, ha valaki az olimpia eseményeit akarja követni, de az online és a mobil hírszolgáltatás is fontos információszolgáltató csatornává válik.
Nem kérdéses, hogy a Microsoft Windows uralkodik a számítógépek világában. Az összes PC 78 százalékát ezzel az operációs rendszerrel adták el tavaly, míg az Apple Mac-ek mindössze egy 3,7 százalékos vékony szeletet tudhattak magukénak. De a helyzet változóban van.
A speciális macskakaparások ma már szinte mindenhol ott vannak. Folyóiratok címlapján, gyorséttermi menük dobozán, plakátokon vagy akár a buszmegállóban. Rossz kezekben azonban fegyverré válhat.
Apple has been granted a patent for the wedge-like design of its MacBook Air devices.
Elképzelhetetlenül sok adat keletkezik az olimpiára készülés jegyében. Hát még az esemény alatt! Ezekből információt kinyerni nem könnyű, sőt, szinte lehetetlen modern eszközök nélkül. A kulcsszó az adatbányászat. Cikkünkben megvizsgáltuk, hogyan segítheti ez a rangos sportesemény sikeres(ebb) lebonyolítását.
The Turing Machine gave the world a model for how computers could operate.
Kiszivárgott hírek szerint a szexuális bűncselek elkövetésével vádolt Julian Assange politikai menedékjogot kért az ecuadori kormánytól. Jelenleg a dél-amerikai ország londoni követségének vendégszeretetét élvezi.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.