737 millió perc telefonon
A Nemzeti Hírközlési Hatóság jelentése szerint tovább csökken a vezetékes telefonvonalak száma, azonban szaporodnak az ADSL-hozzáférések.
A Nemzeti Hírközlési Hatóság jelentése szerint tovább csökken a vezetékes telefonvonalak száma, azonban szaporodnak az ADSL-hozzáférések.
Bár a Dell szóvivője nem lát kapcsolatot a profit csökkenése és az AMD-vel való szorosabb együttműködés között, a két bejelentés egy időben történt.
A cég második negyedéves bevételei minden várakozást felülmúltak, ennek ellenére a bejelentéssel részvényeinek árfolyama 8,1 százalékot zuhant.
Várhatóan ma érkezik meg az ESA hivatalos bejelentése, melyből kiderül, hogy a Los Angeles-i E3 játékkiállítást jövőre drasztikusan átalakítják.
A Novell bejelentése szerint már elérhető a vállalat következő generációs nyílt vállalati platformja, a SUSE Linux Enterprise 10-es verziója.
A Sony bejelentése szerint a síkképernyős televíziók eladásai és a Da Vinci-kód elsöprő filmsikere segítettek a cégnek a tavalyi hullámvölgyből való kilábalásban, az elért eredmények pedig további derűlátásra adnak okot.
A két cég összeolvadásának tegnapi hivatalos bejelentése után az AMD-ATI páros képviselői egy sajtótájékoztatón vázolták fel jövőbeli terveiket.
Az ESET Software toplistát állított össze a legelterjedtebb számítógépes vírusokról. A jelentésből kitűnik, hogy a legveszélyesebb kórokozók már nem az elektronikus levelekhez csatolva, hanem böngészés közben kerülnek a felhasználók számítógépeire.
A Harris Interactive szerdai bejelentése szerint a Sony megszakítás nélkül hetedik éve a legsikeresebb márkanév az Egyesült Államokban. Az Apple idén először tört be a top 10-be, és mindjárt ki is ejtette onnan a Microsoftot.
A Novell igazgatótanácsa jelenlegi elnökét, a 45 éves Ronald W. Hovsepiant választotta a vállalat elnök-vezérigazgatójává. A bejelentést a New York-i tőzsde pozitívan fogadta.
Megjelent az Internethajó szervezői által készített átfogó jelentés az infokommunikáció magyarországi helyzetéről. A tanulmányt az ITTK és az INFONIA kutatói jegyzik. Az adatokkal alaposan dokumentált kutatás áttekinti az elmúlt négy év eredményeit és több ajánlást is megfogalmaz az elkövetkező időszak üzleti és kormányzati programjai számára. A Kék Notesz ezentúl évente kínál alkalmat a helyzetértékelésre és az Internethajó fedélzetén lefolytatandó szakmai párbeszédre.
A Gartner közzétette a 2006 első félévére vonatkozó, biztonságos információ- és eseménykezelést vizsgáló Magic Quadrant jelentését, amelyben a Novellt a vizsgált terület egyik vezető szállítójának minősítette.
A Fars hírügynökség jelentése szerint az iráni speciális erők kipróbált veteránja, bizonyos Bahman parancsnok élete legnehezebb feladata előtt áll: ki kell szabadítania országának vezető atomtudósát az amerikaiak fogságából. Ebben akár mi is segíthetünk majd neki; ha nem is a valóságban, a képernyő előtt mindenképpen.
A Gartner piackutató vállalat legfrissebb jelentéséből az derül ki, hogy az idei első negyedévben stagnál a szerverpiac. A bevételek ismét 12 milliárd dollárral zárultak az első három hónapban, megszakítva ezzel az eddigi folyamatos növekedést.
A Gartner piackutató cég frissen közzétett jelentésében, amelyben a felhasználói jogosultságkezelési megoldások piacának 2006/I. félévét elemzi, a Sun a piacvezetők közé került.
A Microsoft mai bejelentése szerint kihozta Live Messengerének új, béta változatát, mely a jelenlegi MSN Messenger üzenetküldő alkalmazást hivatott felváltani.
Keddi bejelentése szerint a BitTorrent, a híres-hírhedt peer-to-peer fájlcserélő program atyja, melynek neve sokak számára egyet jelent a kalózkodással, mérföldkőnek számító szerződést írt alá egy hollywoodi filmstúdióval. A cég és a Warner Bros. közötti disztribúciós megállapodás 2006 nyarán lép életbe.
A Nielsen/NetRatings legfrissebb jelentése szerint a Google és a Yahoo egyaránt sikeresen növelte részesedését az online keresők piacán, míg a Microsoft csúfosat bukott az MSN szolgáltatásával.
A Hewlett-Packard tizenötezer-hétszáz darab notebook akkumulátort hívott vissza, miután bejelentések érkeztek azok kisebb anyagi károkat, sőt, egy esetben könnyebb égési sérülést okozó túlmelegedéséről - jelentette be csütörtökön az Egyesült Államok fogyasztóvédelmi szervezete.
Bill Gates talán egy kicsit túlságosan is lelkes. Egyik legutóbbi kijelentése szerint a tablet PC-k hamarosan leválthatják az iskolai füzeteket és tankönyveket.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.