Digg - a legújabb célpont?
A TechCrunch blog értesülései szerint a jó két éve eladósorban lévő oldalért ezúttal a Google és a Microsoft is versenybe száll.
A TechCrunch blog értesülései szerint a jó két éve eladósorban lévő oldalért ezúttal a Google és a Microsoft is versenybe száll.
A Cisco bemutatta új, QuantumFlow névre keresztelt processzorát, amely a világ legfejlettebb hálózati szilíciumlapkája, és egyben a piac első teljesen integrált, programozható hálózati lapkakészlete. A több mint ötéves fejlesztőmunka gyümölcseként létrejött processzor egyetlen lapkáján 40 processzormag található, így képes akár 160 egyidejű folyamatot feldolgozni. Ezzel nemcsak a mai korszerű hálózati környezetek által támasztott elvárásoknak felel meg, hanem a jelenlegi hálózati processzorokat követő több generáció teljesítményével is felveszi a versenyt.
Magyarország is versenyben van a tudásfolyamat-kiszervezés (KPO - Knowledge Process Outsourcing) piacán A tudásfolyamat-kiszervezés "nagykorú lett", csak a pénzügyi szektorban 5 milliárd dollár értékű bevétel várható 2010-re, áll a KPMG felmérésében. Az előrejelzés azt mutatja, hogy a tudáskiszervezésre, - mely a kiszervezés harmadik generációjának nevezhető - manapság úgy tekintenek, mint fő irányvonalra. "A KPO-tevékenység végzésére Közép- és Kelet-Európa szintén nagy eséllyel pályázik" - véli Mark Bownas, a KPMG európai, közép-keleti és afrikai régiójának Kiszervezési (Sourcing) tanácsadás üzletágának vezetője.
A Jövő Házával közösen szervez Robotépítő versenyt a Lego. A Network versenyen nem csak iskolásokat, hanem vállalkozásokat is szívesen látnak.
A versengés végeztével több mint 1,3 millió felhasználó járt pórul. Lehet, hogy a HD DVD-lejátszók csak ajtótámasznak lesznek jók?
A 2010-es vancouveri téli olimpiai játékok szervezői bejelentették: a Sun Microsystems kanadai leányvállalata lesz a hatalmas érdeklődéssel várt esemény hivatalos szerverszolgáltatója. A Sun mintegy 550 szerverének feladata lesz az eredmények feldolgozása, nyilvántartása, az újságírók és a versenyzők valósidejű tájékoztatása.
A koreai gyártó az alsó kategóriás mobilok piacán erősít, hogy hatékonyabban versenyezzen a piacvezető Nokiával.
A Magyar Telekom nem maradt versenyben a Telekom Slovenije 49,13 százalékának értékesítésére kiírt pályázaton.
A GVH Versenytanácsa 43 millió forint bírságot szabott ki a Navi-Gate Kft.-re a gazdasági verseny korlátozására miatt.
Ezúttal a Windows 2000 platformon futó termékek mezőnyében teljesített kiválóan a VirusBuster Professional. Tovább emeli a siker értékét, hogy a VB100 címért rajthoz állított 32 rangos versenyzőnek még a fele sem tudta venni az akadályt, s azoknak a termékeknek az ötöde, amelyek végül megkapták az elismerést, a VirusBuster technológiájára épül.
Az Európai Unió vizsgálatot rendelt el a TomTom és a Tele Atlas ügyével kapcsolatban. Ellehetetlenül a piaci verseny?
Kóka János gazdasági miniszter az uniós távközlési szabályozás reformjáról egyeztetett Viviane Redinggel.
November 21-én osztották ki az eFestival 2007 online és multimédia verseny díjait. A szakmai zsűri 9 kategóriában választotta ki a legjobbakat.
Egy amatőr közreműködésével a történelmi fontosságú számítógép kikapott a modern technológiától a kriptográfiai versenyben.
Lezajlott a DARPA Urban Challenge, az USA Védelmi Minisztériumának automatikus járművek számára kiírt versenye.
A PONT rendszerház Kft. a 2007-es Technology Fast 50 közép-európai versenyen a 299%-os árbevétel-növekedésének köszönhetően a 30. helyen végzett, és ezzel az eredménnyel bekerült az EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) legsikeresebb 500 IT céget tartalmazó listára.
Tizenegy magyar cég szerepel a Deloitte Közép-Európai Technology Fast 50 verseny nyertesei között.
A világ piacvezető tisztítási és higiénés specialistája, a JohnsonDiversey a Novell munkaállomás- és eszközgazdálkodási megoldásainak segítségével jelentősen csökkentette informatikai költségeit.
Az IBM Magyarország ötödször rendez 48 órás Linux programozói bajnokságot felsőoktatási intézmények hallgatóinak.
Neelie Kroes, az EU versenyjogi biztosa határozottan visszautasította az amerikai igazságügyi minisztérium bírálatait a Microsoft-ügyben hozott döntés miatt és több tiszteletet vár el az Egyesült Államoktól.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.