Zuckerbergnek mennie kell?
Jobb lenne a Facebooknak, ha alapítója lemondana az irányításról? Van más alternatíva is.
Jobb lenne a Facebooknak, ha alapítója lemondana az irányításról? Van más alternatíva is.
A Microsoft bejelentette, hogy több mint 1000 új alkalmazottat vesz fel az idén Kínában, és 15 százalékkal növelni fogja a kutatási és fejlesztési kiadásait is, hogy ledolgozza az Apple és a Google előnyét a gyorsan növekvő mobilinternet piacon.
Egy tokiói bíróság úgy döntött, hogy a Samsung nem sértette meg az Apple szabadalmát. Közben Az Apple és a Google vezetői titokban szintén a szabadalmi harc ügyeiről tárgyaltak.
A gigabírság után a vállalat nyugtatni próbálja partnereit.
A norvégoknak sikerült meghosszabbítaniuk az alapértelmezett keresőmotoros szerződést a Google-lel.
Miközben a PC-piac döglődik, idén az eladott tabletek száma el fogja érni a 100 milliót.
A Google olyan hirdetések bevezetését tervezi a YouTube videomegosztón, amelyek 5 másodperc után lelőhetők, s a megrendelők az okostelefonokra és tabletekre kifejlesztett TrueView hirdetésekért csak akkor fizetnének, ha azokat a felhasználók hagyják végigfutni.
A Google Mountain View-i főhadiszállásának egyik séfje szó szerint forradalmasította a szakácsművészetet. Bernard Faucher 3D nyomtatóval készített pastával eteti az éhes dolgozókat.
Az üzletben az nyer, aki a Google-ben az első oldalon van: radikálisan új módszer keresőoptimalizálásra mikro cégeknek is.
A Google statisztikái szerint az online reklámozók és tartalomszolgáltatók komoly hasznot húztak a londoni olimpiai játékokból. A márkatudatosság és a fogyasztói elkötelezettség mellett az eladások is számottevő mértékben nőttek.
Competition Commission of India, the country's antitrust agency, is investigating Google for alleged anti-competitive practices following a complaint by a consumer watchdog group, a federal minister told Parliament on Monday, according to the country's Press Information Bureau.
A Google nekiállt az idén májusban felvásárolt Motorola Mobility átszervezésének. A költség- és működésracionalizálás jegyében húsz százalékkal csökkentik a vállalat munkavállalóinak számát.
Mától várhatóan ismét megújul a Google kereső algoritmusa, mivel a vállalat engedett a jovédő lobbi nyomásának azért cserébe, hogy Amerikán kívül is elindulhasson zenei és filmes szolgáltatása.
Motorola Mobility is cutting 4,000 employees as the company shifts its emphasis from feature phones to focus on high-end devices, the company said late Sunday.
A keresőcégnek 22,5 millió dollárt kell kifizetnie a Safari adatvédelmi rendszerének a kicselezése miatt. Habár a Google zsebből kifizeti az összeget, komoly figyelmeztetést kaptak.
The fine is the largest ever related to an FTC complaint.
Open-source blogger Florian Mueller previously revealed his relationship with Oracle.
Sokba kerül a Google Fiber, és még így is ráfizetéses az amerikai óriásvállalatnak. De a jövő megkezdődött ezen a téren is.
A Google újabb céget vásárolt fel.
A Google+ közösségi háló most június végén vált egy évessé. Az oldal felhasználói létszáma drasztikusan megugrott az elmúlt 6-7 hónapban a comScore szerint.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.