Megújult az IBM Innovációs Központja
Az eddigi alapterület kétszeresén ötmillió dollár értékű hardveren kialakított tesztkörnyezet várja a cég partnereit és ügyfeleit.
Az eddigi alapterület kétszeresén ötmillió dollár értékű hardveren kialakított tesztkörnyezet várja a cég partnereit és ügyfeleit.
A Hewlett-Packard szerint a jövő évben ismét fellendül az IT-költés, ennek ellenére a 2010-es üzleti előrejelzése elmarad a tőzsdei elemzők várakozásaitól. A HP megszünteti az EDS márkanevet, és más üzletágait is átalakítja.
A belső független vizsgálat keretében történt esetleges visszaélésre is kiterjeszti a Nemzeti Nyomozó Iroda a távközlési óriásnál folytatott nyomozást.
Szeptember 13-án Siófokon megkezdődött az SAP World Tour?09 konferencia. A mintegy 700 résztvevő több mint 80 előadást hallgathatott meg arról, hogy milyen lehetőségei vannak a hazai cégeknek a válság utáni időszakban a kitörésre, fejlődésre. Az SAP ebben az évben 64 ország 84 városában rendezi meg konferenciasorozatát ugyanazzal a szlogennel: ?Mutatjuk az utat-sikerstratégiák az új gazdasági realitásban?.
A Pannon GSM Távközlési Zrt. nemrégiben költözött be új, törökbálinti irodaházába, ahol a cég az épület újszerű kialakításával és megoldásaival Magyarország talán legkorszerűbb munkahelyét hozta létre.
A Novell kiterjesztett támogatást kínáló SUSE Linux Enterprise Server előfizetése lehetővé teszi a Linux környezet szabványosítását és konszolidációját már Magyarországon is. Az együttműködés keretében a Novell új Linux felügyeleti komponenst kínál a Microsoft System Center Operations Manager ügyfelek számára.
Az SAP Hungary Kft. bejelentette, hogy elnyerte a legjobb üzleti márkákat számon tartó Business Superbrands címet. A díjakat idén is azon vállalatok között osztották ki, melyek saját területükön kitűnő hírnevet szereztek, és melyek nem fogyasztókat céloznak, hanem szervezeteket, vállalkozásokat szolgálnak ki.
Az IT beruházásokra szánt források jelentős mértékben megcsappantak, miközben megnövekedtek az elvárások atekintetben, hogy a technológia segítse, élénkítse az üzletmenetet.
A Duna IS egyik legutóbbi projektje, a Széchenyi István Egyetemen átadott informatikai kabinet a hagyományostól eltérő kialakítást követ. (x)
A Saab AB az egész vállalatcsoportra kiterjedő szerződést kötött az IFS-sel a felek közötti együttműködés elmélyítésének, valamint a csoport előtt álló új üzleti lehetőségek kihasználása érdekében.
Ha létezik haszonjármű, akkor logikus, hogy létezzen haszon-PC is. Az emachinesnél, az Acer olcsó márkájánál találtunk egy ilyen munkagépet, ami kis céges irodába vagy otthoni környezetbe kitűnő választás lehet.
A Toshiba Europe GmbH budapesti irodája a jövőben három fővel folytatja tovább munkáját, átalakított munkakörökkel.
Júniusban dönthet a Miniszterek Tanácsa az európai szabályozás módosításáról és a szélessávú internetezés lehetőségeit kiterjesztő frekvenciák elosztásáról.
Bemutatjuk, hogy archiválással és vállalati levélformátum kialakításával hogyan hozhatjuk ki a maximumot elektronikus levelezésünkből.
Az innovatív biztonsági megoldásokkal a vállalatok hatékonyan védhetik hálózatukat a csoportmunka és a mobilitás terjedésével párhuzamosan megjelenő veszélyekkel szemben
Az SAP Hungary Kft. bejelentette, hogy SAPŽ rendszereket vezetett be a Vodafone Magyarország Zrt. A hazai bevezetés az első állomása a mobilcég 19 országra kiterjedő globális vállalat-átszervezési projektjének –„EVO program”-, mely a leányvállalatok eltérő alkalmazásokon alapuló HR, pénzügy, logisztika és beszerzési folyamatait hivatott egységesíteni.
Továbbra sem lesznek ingyenesek a Beatles dalok. Az unió 20 évvel kitolta a zenei művek védelmi idejét.
Tavaly év végén frissítette az értékpapír forgalmazáshoz használt Sun rendszereit az OTP Bank Nyrt. A Clavis integrált pénzügyi programrendszer kiszolgáláshoz 2002-ben vásárolt szervereket és tárolókat, a Sun Microsystems befektetésvédelem programjának köszönhetően az OTP Bank költséghatékonyan újította fel a legújabb technológiákkal. A több mint ötéves szerverekben a már meglévő UltraSPARC III-as processzorok mellé a legmodernebb UltraSPARC IV+-os processzorokat állították munkába, mindezt minimális hardverátalakítás mellett
Az Invitel Zrt. legújabb adatközpontjának teljes hálózati aktív és passzív infrastruktúra kialakítása céljából kiírt tender győzteseként a Synergon valósította meg az Invitel 2009. évi legnagyobb informatikai beruházásának első fázisát
A szerverek, a hálózat és a tárolórendszerek konvergenciájának jegyében a Sun bejelentette legújabb termékeit és technológiáit, melyek az adatközpontok gyakorlatilag minden területére kiterjednek. Ezek között egy megújult penge architektúra, új hálózati technológiák és az Intel Xeon 5500-as sorozatú processzorokon alapuló hét új rendszer szerepel
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.