Diákigazolvánnyal aktivált gépek
20 helyett most 210 számítógépet használhatnak órán kívül a gödöllői Szent István Egyetem hallgatói. A bővítés a HEFOP program keretében történt.
20 helyett most 210 számítógépet használhatnak órán kívül a gödöllői Szent István Egyetem hallgatói. A bővítés a HEFOP program keretében történt.
Ismerje meg, hogyan készülnek és működnek a chipkártyák, mi történik a fizetési művelet vagy az ügyfélazonosítás során.
Az új eljárás baktériumok DNS-ét felhasználva tárol adatokat. A génszekvenciában ismétlődések töltik be a biztonsági másolat szerepét, az adatokat a baktériumgenerációk ezer évig őrzik.
Az idei évben – immár másodszor – Kiváló Business Solutions Partner minősítéssel díjazta a Microsoft Magyarország a rEVOLUTION Software-t. A vállalat a Microsoft Dynamics NAV eladások darabszámát tekintve a 2. helyezést, az eladások értékét tekintve pedig a 3. helyezést szerezte meg a népes partneri mezőnyben. A díj odaítélésében az év során értékesített licencek darabszáma mellett, a cégvezetők következetes építő munkája és a vállalat specializációk terén felmutatott eredménye is szerepet játszott.
Hatályba lépett a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság és az Atigris Zrt. által vezetett konzorcium között...
A több szegmensre osztható internetes piacon egyre nagyobb szerepet kapnak a játékok: a gigavállalatok is szeretnének nagy, zsíros szeleteteket az üzletből.
Rendhagyó jegyzetében kollégánk a játékipar Bolygó Hollandija kapcsán tovatűnt ifjúsága felett nosztalgiázik, eldörgöl pár könnycseppet, és hitetlenkedik, hogy mégis mozog a Föld. Mindössze 10 évvel a bejelentés után lesz Duke Nukem Forever!
WinRAR can create multiple-volume archives (popular with file sharers) and use 128-bit AES encryption to password-protect them. Like most of its competition, it also has an option to hide file names inside an encrypted archive: someone without the password won't even see what files you've archived, let alone view their contents.
Name recognition alone makes WinZip the compression program with which all others must compete. Though it's no longer the must-have utility it was in the 1990s, it's still the program people think about when Windows XP's file compression isn't enough.
A Gartner szerint a Novell az Access Manager 3 bejelentésével tovább erősíti vezető szerepét a hozzáférés-kezelés területén.
Dell Inc. has launched its first semirugged notebook PC and plans to compete with Hewlett-Packard Co. and Panasonic for customers who need a computer that can cope with abusive vibration, humidity, altitude and dust.
Sun Microsystems Inc. is presenting a challenge to Red Hat Inc. with competitively priced support in an update of its Solaris 10 operating system, announced Tuesday.
Samsung Electronics Co. Ltd. will pre-load services from Yahoo Inc. on its mobile phones, along with one-click access to applications and services from Yahoo competitor Google Inc. on select models.
A Q1P SSD típusjelzésű noteszgépet azoknak a felhasználóknak ajánlják akik, a megszokottnál gyorsabban akarnak hozzáférni az adataikhoz.
A DigiTimes szerint a Samsung kifejlesztette a világ első, mindkét oldalán egymástól független képet megjeleníteni képes LCD paneljét.
An investigation into possible anticompetitive behavior in the flat-panel display market widened Tuesday, with two more big vendors saying they had been contacted by investigators.
Dell Inc. added Blu-ray disc capability to its notebook PC line on Monday, making an effort to compete with Sony Corp. and Toshiba Corp. in the growing market for mobile high-definition video platforms.
A Pannonál egy Dell és egy Lenovo gépet, a T-Mobile-nál a Fujitsu Siemens eszközét, a Vodafone-nál pedig egy HP-t lehet megvásárolni.
November közepétől Éry Gábor az Ericsson Magyarország új vezérigazgatója. Staffan Pehrson eddigi vezérigazgató az Amerikai Egyesült Államokban folytatja ericssonos karrierjét.
Motorola Inc. said Friday it would acquire Good Technology Inc., the software firm that provides the mobile e-mail application on Motorola's Q smartphone and on many competing devices.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.