A GE összeházasítaná a gépeket és a hálózatokat
A GE „Ipari internet” című jelentése szerint a hálózatok és a gépek összeházasítása 10-15 billió dollárral növelhetné a globális GDP-t.
A GE „Ipari internet” című jelentése szerint a hálózatok és a gépek összeházasítása 10-15 billió dollárral növelhetné a globális GDP-t.
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság a novemberi, 6. Digitális Esélyegyenlőség konferencián Kalmár-díjjal jutalmazta Havasi Zoltánt, a MOHAnet Mobilsystems Zrt. vezérigazgatóját. A díjat az egészségmegőrzés területén végzett fejlesztésekért nyerte el Havasi.
A fogyasztói társadalom egyik legfontosabb ünnepnapján az emberek fele el sem mozdul majd a gépe elől.
Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége azt mondja, a kormány ne csak előírjon, hanem segítsen is a megvalósításban.
Egy felmérés szerint a "mobil munkavállalók" nem tudnak leállni: 63 százalékuk legalább hat, közel egyharmadik pedig akár húsz órát is is online munkavégzéssel tölt hétvégenként.
Összehangolt projektek
Windows 8-cal érkeznek az új gépek.
Az IDC jelentése szerint egyre több az olyan fogyasztó, aki a mobil eszközeit használja "alapértelmezett átjárókén" az internet eléréséhez.
A Microsoftnak a múlt héten bemutatott Windows 8 mellett egyel korábbi operációs rendszerével is ambiciózus tervei vannak. A redmondiak 2013 közepéig szeretnék elérni, hogy a vállalati PC-k 70 százalékán Windows 7 fusson.
Elemzők szerint a Microsoft új operációs rendszere jó hatással lehet a PC-eladásokra, de önmagában nem elég ahhoz, hogy fellendítse az egyre gyengébben teljesítő iparágat.
Az Opera jelentése szerint az idei év harmadik negyedében egyértelműen az Apple iOS operációs rendszere uralta a mobil hirdetési piacot. A ranglista második helyét a RIM csípte el, de az Android is feljövőben van.
Az Amazon.com 2003 harmadik negyedéve óta folyamatosan csak nyereséget termelt. Most megszakadt a nyerő széria: hiába a 27 százalékos bevételnövekedés, a cégnek így is 274 millió dolláros veszteséget kellett elkönyvelnie.
A Stategy Analytics felmérése szerint az Android operációs rendszert használó tabletek piaci részesedése 41 százalékra nőtt az idén. A gyártók külön-külön nem jelentene veszélyt az Apple hegemóniájára nézve; nagy kérdés, hogyan befolyásolja a piacot a Windows 8 megjelenése.
A Microsoft csütörtökön, egy New York-i sajtóesemény keretében hivatalosan is bemutatta "all-road" operációs rendszerét, a Windows 8-at. Az eseményen a cég stratégiai elképzeléseiről is megtudhattunk egyet-mást.
A Gartner friss felmérése szerint a tabletek és smartphone-ok lassan átveszik a hatalmat a személyi számítógépektől: 2013-ban már az okostelefonok, ezen belül is a Google operációs rendszerét futtató készülékek lesznek a legelterjedtebb internetkapcsolattal is rendelkező eszközök.
Kisebb, olcsóbb és támogatja a nagyobb iPadre írt alkalmazásokat. Elemzők szerint az Apple "mini" táblagépe elsősorban az üzleti felhasználók és a BYOD-ot támogató cégek körében lehet sikeres.
Az ESET minden hónapban összeállítja a világszerte terjedő számítógépes vírusok toplistáját, melyből megtudhatjuk, hogy aktuálisan milyen kártevők veszélyeztetik leginkább a felhasználók számítógépeit. 2012. szeptemberében a következő 10 károkozó terjedt a legnagyobb számban.
A legtöbben az iPadet tartják a bemutatás előtt álló Windows 8-as tabletek fő piaci ellenfelének. A Microsoft új operációs rendszerét futtató eszközök várhatóan mégis inkább az androidos táblák elől fogják elszívni a levegőt; a nagy gyártók kivétel nélkül a redmondiak szoftverére fejlesztenek.
A gyártó nem erőlteti vállalati és gamer ügyfeleire a Microsoft következő rendszerét.
A kiszivárgott hírek szerint az Apple még a Microsoft Surface piacra dobása előtt bemutatja új, 7,85 hüvelykes táblagépét. Minden az időzítésen múlik?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.