A Magyar Telekom első negyedéve
A vállalat erős teljesítményről és a hatékonyság növeléséből származó pozitív eredményekről számolt be.
A vállalat erős teljesítményről és a hatékonyság növeléséből származó pozitív eredményekről számolt be.
Az Alerant Informatikai Zrt. sikeres évet zárt 2007-ben is. Árbevétele közel 1,8 milliárd forint lett. Jelentősen nőttek a SOA-bevezetésekből származó bevételei.
A Real.Com-94 az első negyedévében jelentősen növelte Intel szerver értékesítéséből származó bevételét, mely többek között köszönhető a megújult Intel Xeon szerver portáljának is: www.szerver.hu
Bármennyire is tagadták, szinte biztos, hogy lesz Blu-ray meghajtóval felszerelt XBOX 360 játékkonzol.
Egymás után harmadszor került a száz legerősebb brand listájának élére a Google, megelőzve a Microsoftot és az Apple-t.
Készen van a Windows XP harmadik javítócsomagja, várhatóan 29-én lesz elérhető a nagyközönség számára.
A Sun bejelentette az UltraSPARC T2 Plus processzorra épülő SPARC Enterprise T5140 és T5240 szervereket. A harmadik generációs Solaris CMT szerverek ideális alapot nyújtanak a skálázható web, Java és adatbázis alkalmazásokhoz.
Az IBM és az Economist Intelligence Unit felmérése szerint visszaestek az elektronikus szolgáltatások területén korábban vezető országok, míg Magyarország egy helyet javított pozícióján, s most a harmincharmadik a vizsgált hetvenből.
A Sun Virtual Desktop Infrastructure 2.0 szoftver az információk és alkalmazások biztonságos elérését teszi lehetővé virtuális desktopokon keresztül bármilyen (Windows, Linux, Mac OS X és Solaris ) operációs rendszeren
The U.S. Supreme Court on Monday denied a request by Microsoft to halt an antitrust suit that Novell filed against the company for anticompetitive behavior it said harmed its WordPerfect and QuattroPro business in the 1990s.
The second time may prove to be the charm in EMC's attempt to acquire Iomega, as the consumer and small-business storage maker said Monday that EMC's latest offer is superior to other potential deals.
A világ első MP3-lejátszója Koreából származik, és 10 éve, az 1998-as márciusi CeBIT kiállításon mutatták be először.
Az új vezetéknélküli, vezetékes és adattárolásra szolgáló hálózati eszközök lehetővé teszik a felhasználók számára, hogy nagy sávszélességet igénylő alkalmazásokat futtassanak, akár üzleti céllal is, növelve ezzel a hatékonyságot bárhol, bármikor és bármilyen módon.
Három képernyős világban élünk - egyszerre élvezzük a televízió, a számítógép és a mobiltelefonunk nyújtotta képi élményeket - és a fogyasztók egyre inkább azt várják el, hogy bármelyik képernyőn ugyanazt a tartalmat problémamentesen elérhessék.
Magyarország is versenyben van a tudásfolyamat-kiszervezés (KPO - Knowledge Process Outsourcing) piacán A tudásfolyamat-kiszervezés "nagykorú lett", csak a pénzügyi szektorban 5 milliárd dollár értékű bevétel várható 2010-re, áll a KPMG felmérésében. Az előrejelzés azt mutatja, hogy a tudáskiszervezésre, - mely a kiszervezés harmadik generációjának nevezhető - manapság úgy tekintenek, mint fő irányvonalra. "A KPO-tevékenység végzésére Közép- és Kelet-Európa szintén nagy eséllyel pályázik" - véli Mark Bownas, a KPMG európai, közép-keleti és afrikai régiójának Kiszervezési (Sourcing) tanácsadás üzletágának vezetője.
Patton Electronics nyerte el immáron harmadik egymást követő évben az Internet Telephony Product of the Year kategóriában, az egyik legmeghatározóbb online magazin a HYPERLINK (http://www.itmag.com) oldalán.
Ünneplő emberek, polgármester, államtitkár, nagykövet és legfelsőbb vezetés - mind-mind jelen voltak a BT budapesti és debreceni irodáinak hivatalos felavatásán.
Növelte üzleti hangszolgáltatásból származó bevételét, és szimmetrikus DSL-t kínál üzleti ügyfeleinek a GTS Datanet.
Harmincezer oldalnyi, korábban ipari titoknak minősülő dokumentációt tesz közzé a Microsoft.
A PDF készítésének egyszerű módját mutatjuk be a PDF Creator segítségével.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.