Dominánsabbak lesznek a piacon a mobil RAM-ok
A tabletek és okostelefonok előretörésével egyre több mobil RAM-ot adnak el.
A tabletek és okostelefonok előretörésével egyre több mobil RAM-ot adnak el.
Már látszik a fény az alagút végén, újból nőnek a Lumia eladások.
Európában az Android, az Egyesült Államokban az iOS ül az okostelefonok trónján, de lassan a Windows Phone is feljebb kapaszkodik.
A Károly Róbert Főiskola meghívást kapott a NASA egyik legújabb expedíciójába. Dr. Bíró Tiborral, a főiskola rektorhelyettesével beszélgettünk az új projektről, a fejlesztésekről, forrásokról, sikerekről és tervekről.
Februártól mélyen a pénztárcájukba kell majd nyúlniuk a frissíteni kívánóknak.
Az IT-s szervezeti átalakítás összesen több mint 1100 alkalmazottat érint.
2013. január 1-től Jakab Roland, az Ericsson Magyarország vezérigazgató-helyettese látja el a Mobilitás és Multimédia Klaszter elnöki feladatait, aki a Klaszter alapításában is közreműködő Pukler Gábortól, a Magyar Telekom innovációs és üzletfejlesztési igazgatójától veszi át a vezetést.
Több mint 100 millió Galaxy S készüléket adott el 2010 májusa óta a Samsung, ami abszolút dominálja a globális okostelefon-piacot, köszönhetően a széleskörű termékválasztéknak.
Az alábbi összeállításban röviden bemutatjuk azt a nyolc embert, aki idén alighanem a legnagyobb hatással volt az IKT piacra. Olyan vállalatokért, s azokon keresztül olyan technológiákért felelnek, amelyek gyökerestől átalakítják az életünket, az üzleti világot és magát az informatikát is. Ahogy mondani szokás: ők fújják a passzátszelet.
Egy anonimitásba burkolózó köztisztviselő szerint a finnek elfelejtettek adót fizetni.
Az LLP Group ügyvezető partnere szerint a személyes kvalifikáció, az ambíció és a motiváció a legfontosabb kritérium a karrier építéséhez - legyen szó nőkről vagy férfiakról.
Akkora vihart kavart a Google elnök tervezett észak-koreai látogatása az Egyesült Államokban, hogy még a külügyminisztérium is megszólalt az ügyben.
25 éves együttműködés után Michael Goddard az AMD után a Samsung sorait erősíti a jövőben.
Többek közt energiaellátó rendszereket tesztel a kormányügynökség.
Jason Kilar szerint nem ártana az üzletnek, ha jövőre az ideinél több műsort tudnának kínálni az ügyfeleknek.
A BKIK Hírközlés, Informatika osztályának elnöke, Kott Ferenc az Év Vállalkozója 2012 díjban részesült.
Az okostelefonok és táblagépek sokoldalúsága és praktikussága nem csak lehetővé, hanem kimondottan előnyössé teszi azok üzleti célú felhasználását.
Egy Nokiának dolgozó mérnök szerint pár lépésben rengeteg próbaverziós program teljes értékűvé varázsolható.
Helsinkiben új szomszédot kapott a Nokia, a kínai rivális ráadásul 7000 fővel tervezi növelni európai munkaerejét.
A lakossági piacra szánt okostelefonok és tabletek munkahelyi támogatása a legtöbb vállalat számára megkerülhetetlen lesz. Az International Data Corporation felmérése szerint az üzleti és informatikai vezetők ezt mára nagyrészt felismerték, de a gyakorlati megvalósítás terén egyelőre csak kevesen léptek előre.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.