Lync kompatibilis telepresence itthon is
Máris kaphatók Magyarországon a nemrég bejelentett Microsoft Lync egységesített kommunikációs szerverrel kompatibilis Polycom telepresence rendszerek.
Máris kaphatók Magyarországon a nemrég bejelentett Microsoft Lync egységesített kommunikációs szerverrel kompatibilis Polycom telepresence rendszerek.
A Vodafone Magyarország az Internet Basic mobilinternet-csomagról adott tájékoztatásaival tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), amely emiatt 60 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a fogyasztókat nem először megtévesztő vállalkozást.
Az idei berlini IFA kiállításon látottak alapján különösen egyértelmű, hogy a 3D a szórakoztatás következő nagy durranása, ami nem csak a mozikban, de házimozi rendszerekben, plazma és LED tévékben vagy akár 3D noteszgépeken, PC-n is visszaköszön. Persze egy 3D TV egyelőre nagyon drága (mintegy 600 ezer forint) és itthon tévéadások sem állnak rendelkezésre, így a PC tulajdonosok először valószínűleg kisebb befektetéssel, számítógépük bővítésével lépnének be erre az új területre.
Európában évente mintegy 56 milliárd euró tűnik el az egészségügyből csalás és korrupció miatt . Ennek megakadályozására, illetve az így keletkezetett veszteségek csökkentésére jött létre 2005-ben az Európai Egészségügyi Csalás- és Korrupcióellenes Hálózat (EHFCN), amely most együttműködésre lépett az üzleti analitikai szoftverek és szolgáltatások egyik piacvezetőjének számító SAS-sal.
Az Alureon legújabb variánsa már a 64 bites rendszereket sem kíméli.
The bidding war between Dell and Hewlett-Packard for virtualized storage vendor 3PAR continued on Thursday, with Dell increasing its bid to US$24.30 per share, or about $1.6 billion.
A korrupció gyanújával letartóztatott Paul Devine-t 600 ezer dollár óvadék és a külföldi bankszámláin tartott összeg fejében hajlandók ideiglenesen szabadlábra helyezni a hatóságok.
Hewlett-Packard has offered to buy 3PAR, a vendor of virtualized storage systems, for US$1.6 billion in cash, topping a bid of $1.15 billion made by Dell last Monday.
A SUSE már 2004-ben befoltozta a kritikus lyukat, ám a többi Linux-disztribúcióban nyitva maradt a kiskapu.
Intel said Thursday it plans to acquire security vendor McAfee in a cash deal valued at about $7.68 billion and aimed at enhancing the chip maker's mobile strategy.
Az új mobil eszközökbe szánt lapka 1,8 vagy 1,86 GHz órajel frekvenciával működik majd. Kérdés, hogy képes lesz-e szembeszállni az Arm megoldásaival.
Szép pillanatok, balfogások és pillanatképek a Microsoft böngészőjének 15 éves történetéből.
Az Adobe egy fontos, 6 sérülékenységet orvosló biztonsági frissítést adott ki a Flash Playerhez.
Újabb VB 100 díj a VIPRE-nek, a legjobb proaktív védelem az elmúlt 6 hónap során.
2006 és 2010 között - a teljes web-forgalom tekintetében - közel nyolcszorosára emelkedett az interneten átlagosan eltöltött idő, számottevően nőtt a videó- és képmegosztók, a híroldalak és a keresők száma. Felhasználónként az átlag havi 29-ről mára 56 fölé emelkedett a netezésre szánt órák száma, ami összességében 240 milliószor hatvan perc szörfölést jelent ? derül ki a Gemius és az Ipsos közös gIA kutatásaiból.
Takarékossági okokból maradnak az idejétmúlt böngészőnél.
Máire Geoghegan-Quinn uniós biztos bejelentése szerint az Európai Bizottság csaknem 6,4 milliárd eurót kíván kutatási és innovációs célokra fordítani a 7. Kutatás-fejlesztési Keretprogram (FP7) keretében 2011-ben. Ez a rekordösszegnek számít a K+F területén.
Az Oracle a mai napon bejelentette, hogy a Dell és a HP hitelesíti és viszonteladóként forgalmazza az Oracle Solaris, az Oracle Enterprise Linux és az Oracle VM rendszereket saját x86 platformjain.
Korlátos internet, szórakozás a köbön. Munkatársunk a Samsung UE46C7000 3D tévéjét tesztelte.
Oracle said Thursday that rival hardware vendors Dell and Hewlett-Packard intend to certify and resell its Solaris and Enterprise Linux operating systems as well as Oracle VM on their x86 servers.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.