Történetének legnagyobb akvizícióját zárta le a Gloster csoport
Az organikus növekedés mellett szoftverfejlesztő és felhős cégek felvásárlásával folytatódik az üzlet.
Az organikus növekedés mellett szoftverfejlesztő és felhős cégek felvásárlásával folytatódik az üzlet.
A hazai hálózati szakemberek és internetszolgáltatók által, 2023-ban az egyik leginkább várt szakmai program, az első hazai NOG konferencia, a HUNOG_01. A NOG, a Network Operator Group, a 2000-es évek eleje óta világszerte a hálózati szakemberek közössége.
Európa vezető egészségügyi innovációs hálózata eddig mintegy 6 millió eurót fektetett be a magyarországi innováció fellendítésébe.
A reprezentatív WWF kutatás szerint nagyot nőtt a fiatalok aránya azok körében, akiket teljesen hidegen hagy az ökotudatosság kérdése.
Több mint egymilliárd forint támogatásból újul meg 24 középiskolai diáklabor.
A beruházási hitelösszeg megduplázása rendkívül kedvező hír a beruházni és fejleszteni kívánó kkv-k számára.
Független kutató cég sorolta a meghatározó szereplőket.
Az agrotech trendek közül kiemelkedik az automatizáció és a robotizáció, amely az állattartásban és a növénytermesztésben is a hatékonyság növelésével jár.
Az ország minden részét érintő programelemek elsősorban a hálózatok fejlesztését, az ipar zöldítését, a megújulók fokozott hasznosítását és az energiahatékonyság javítását célozzák.
A nyomozói csapat tagjai 18 országban dolgoznak azon, hogy az ügyfelek vagyonelemei biztonságban legyenek.
Míg az üzleti és marketing stratégia már megszokott, addig az innovációs stratégiáról ez egyelőre még nem mondható el.
Tovább folytatódott az erőteljes bérnövekedési ütem a hazai munkaerőpiacon, és a várakozásokat felülmúlva növekedett az átlagbér, így láthatóan továbbra is reagálnak az inflációs folyamatokra a vállalatok a munkaerő megtartása érdekében.
Gyakorlatuk versenyellenes árukapcsolásnak vagy csomagban értékesítésnek minősülhet.
A Group-IB orosz kiberbiztonsági vállalat vezetője, Ilja Szacskov egy szigorúan őrzött fegyházban fogja letölteni a büntetését.
A műszaki, természettudományi, mérnöki és informatikai területre (MTMI) felvettek száma 34 százalékkal nőtt.
A Constellr megoldása összhangban áll a 21. századi elvárásokkal.
A chipekről szóló jogszabályt az EU ellátásbiztonsága, ellenállóképessége és technológiai önállósága érdekében hozták meg.
Van különbség az eredeti és az utángyártott alkatrészek között, de ez nem jelenti, hogy a nem a készüléked gyártójától származó ne volna jó.
Az eddigi ellenőrző rendszer nem tudott hatékonyan fellépni az engedélyekkel trükköző, vagy az útdíjat nem fizető kamionosokkal szemben.
A mesterséges intelligenciát és a gépi tanulást sürgős prioritásaik közé soroló vállalati IT vezetők a piaci ellenszélben kétszer nagyobb valószínűséggel ruháznak be új technológiákba, mint meglévő informatikai környezetük optimalizálásába, állapította meg nemzetközi felmérésében a Lenovo. Négyötödük ugyanakkor attól tart, hogy nem lesz elegendő forrása az IT infrastruktúra hathatós továbbfejlesztéséhez.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.