Eddigi legnyereségesebb félévét zárta a BTel
A társaság árbevétele 2012 első félévében több mint 200 százalékkal 1,4 milliárd forintra növekedett, üzemi eredménye pedig meghétszereződött a tavalyi év hasonló időszakához képest
A társaság árbevétele 2012 első félévében több mint 200 százalékkal 1,4 milliárd forintra növekedett, üzemi eredménye pedig meghétszereződött a tavalyi év hasonló időszakához képest
A kínai telefongyártó, a ZTE profitja majdnem a felére zsugorodott az év első felében annak ellenére, hogy eladásai értékét közben növelni tudta.
A Dell kedden tizennyolc százalékos profitcsökkenésről számolt be. A gyártó az adatközpont-piacon terjeszkedne; a vállalati üzletágat hét éve dirigáló Brad Anderson távozik a cégtől, helyét Marius Haas veszi át, aki korábban HP hálózati megoldásokért felelős divízióját vezette.
Marius Haas, a former head of HP's networking division, will run Dell's enterprise business.
Az Acer mérsékelt nyereséget könyvelhetett el. A tajvani gyártó kifejezetten gyenge második negyedévet zárt; a Windows 8-as eszközök sikerében bíznak.
A Nikon részvényjegyzése 17 hónap óta a legnagyobbat esett a tokiói tőzsdén miután az optikai cég csökkentette éves profitkilátásait a gyengülő globális kereslet és az erős jen hatásai miatt. A háttérben az okostelefongyártók vannak.
A Deutsche Telekom AG második negyedéves profitja felette van az elemzők által vártnak. Ezt a költségek csökkentésének és az amerikai piac jó teljesítményének köszönhetik, ami képes volt ellensúlyozni az európai bevételek visszaesését.
Az idén technológiájának 25 éves évfordulóját ünneplő ESET hivatalosan is bejelentette, hogy partnerségre lépett a StopBadware nonprofit szervezettel, amely a biztonságosabb web megteremtését tűzte ki céljául. A StopBadware megelőzéssel, a károk csökkentésével, illetve kármentesítéssel küzd a biztonságért.
A Nasdaq OMX Group második negyedéves profitja 1,1 százalékkal haladta meg a Wall Street várakozásait. A technológiai részvénytőzsde bevételei enyhén nőttek, a kiadásai viszont csökkentek.
Zynga's users on Facebook are said to have declined because of a change in the platform.
A frissiben lenyelt Motorola Mobility megdobta a számokat.
Ugyan brutálisnak tűnik, de közben a redmondi gőzmozdony teljes erővel zakatol.
IBM system revenue declined and software revenue remained flat.
Second-quarter earnings are down from last year.
Sosem volt még ilyen jó biznisz a szoftver.
The company wants to make Office 365 easier to sell and more profitable for partners.
Szinte robbant a dél-koreaiak okostelefonokból származó nyeresége - nyilvánvalóan piaci versenytársaik kárára.
The company's revenue is expected to be up by close to 20 percent in the second quarter through June 30.
Lenovo's revenue in the quarter reached US$7.5 billion, up 54 percent year-over-year.
Dell's overall revenue falls by 4 percent and consumer revenue falls by 12 percent.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.