Microsec - megugrott az elektronikus aláírások száma
Az elmúlt évhez képest nagyobb ütemben nő az elektronikus aláírások száma, az idén az első négy hónapban a vállalat annyi új elektronikus aláíró tanúsítványt bocsátott ki, mint tavaly összesen.
Az elmúlt évhez képest nagyobb ütemben nő az elektronikus aláírások száma, az idén az első négy hónapban a vállalat annyi új elektronikus aláíró tanúsítványt bocsátott ki, mint tavaly összesen.
Amerikai munkavállalók tettek panaszt a Tata Consultancy Services ellen, szerintük a vállalat etnikai hovatartozás, életkor és nemzetiség alapján hozott hátrányos döntéseket az elbocsátások során.
Mint ismeretes, az MNB nem végez semmiféle ügyfél-elégedettségi kérdőíves felmérést az ügyfelek között, ezért feljelentést tesznek az újabb kibercsalók ellen és minden kommunikációs csatornán figyelmeztetik a lakosságot.
Jelenleg 11 ezer eljárás folyik online térben elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban.
A mesterséges intelligencia környezeti hatását nehéz megítélni. A technológia rengeteg fontos területen kínál forradalmi megoldásokat, köztük a klímaváltozás elleni küzdelemben, egyúttal azonban óriási mennyiségű energiát is igényel.
SageMaker egységes adat-, analitikai és AI platformjának átfogó képességekkel felvértezett, új nemzedékét bocsátotta ki az Amazon Web Services. Éves konferenciáján a felhőszolgáltató a csúcstechnológiás Nova alapmodellek családját is bemutatta, amelyekkel a vállalatok gyorsan építhetnek nagy teljesítményű, intelligens alkalmazásokat.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2025. február 1-jén elindította hivatalos TikTok csatornáját.
A szakember a 2000-s évek elején csatlakozott a Techwave Hungary Zrt-hez.
Az EU gazdasága nemcsak a kibocsátáscsökkentésben ért el eredményeket, hanem a gazdasági teljesítménye is nőtt.
A hagyományos, papíron kibocsátott zöldkártyák használata változatlanul megmarad, azokat az eddig megszokott rend szerint kell bemutatni és ellenőrizni.
A vállalat megoldásai több károsanyag kibocsátást előznek meg, mint az életciklusuk során keletkezik.
2025. július 1-jétől a nem lakossági felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában lehet kibocsátani.
Pályára állt egy orosz katonai műhold, miután a Pleszeck űrrepülőtérről felbocsátották - közölte a védelmi minisztérium.
A nemzetközi szervezet teljes akadémiai partnerhálózata a marokkói Rabatban október 25-26-án megrendezett éves találkozóján hivatalosan, egyhangú támogatással üdvözölte a magyar egyetem társulását.
A mostani tanévtől kezdődően a mentorok számára több ingyenes, hasznos tréning válik elérhetővé, melyek segítségével mentoráltjaik készségeit és képességeit az eddiginél is hatékonyabban tudják fejleszteni.
A repülőgépgyártó munkatársainak mintegy 10%-a veszíti el várhatóan az állását.
A vállalat önkéntes formában szeretné végrehajtani a létszámcsökkentést, minimum egyhavi bért ajánlva fel az önként távozó dolgozóknak.
A már működő gyárak esetében az új, eddiginél jóval szigorúbb kibocsátási határértékeket 2028. január 1-jétől kell alkalmazni.
A tüntetők több száz papírrepülőt helyeztek el a diplomáciai képviselet előtt a Telegram őrizetbe vett alapítójának támogatására.
A robotkutyák mellett a különböző típusú drónok is kulcsfontosságú szerepet játszanak az ukrajnai háborúban, amely az új és kísérleti katonai technológiák melegágya.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.