Az Intel szerint 2030-ra egybillió tranzisztort pakolhat be egy chipbe
Tavaly az Intel azt mondta, hogy 2025-re átveszi a folyamatok terén a vezető szerepet a TSMC-től és a Samsung Foundrytól.
Tavaly az Intel azt mondta, hogy 2025-re átveszi a folyamatok terén a vezető szerepet a TSMC-től és a Samsung Foundrytól.
Az Apple azon dolgozik, hogy felgyorsítsa beszállítói lánca egy részének Kínából való áthelyezését más országokba, és a beszállítói láncban lévő partnereit is figyelmeztette, hogy az indiai és vietnami összeszerelés növelésével tervezzenek.
A kaliforniai Monarch Tractor egy elektromos okos traktorokat gyártó cég bejelentette, hogy az első, mesterséges intelligenciával működő, MK-V jelzésű mezőgazdasági járművei már éppen legördülnek a gyártósorról. A startup traktorai vezető nélkül képesek elvégezni a mezőgazdasági feladatokat.
Nem igényel léghajtó lapátokat sem.
A robotzsarukat eddig soha nem fegyverezték fel lőfegyverrel vagy robbanóanyaggal.
A cikkben újságszerűen lapozgatható és teljes egészében elolvasható a Computerworld magazin 2022. december 1-jei lapszámának online, lapozgatható változata.
A legtöbb vállalat azonnali, a piaci árnál olcsóbb, és egyben stabil energiaellátási megoldások után kutat, ám ezek a nyersanyaghiány, a hosszú szállítási határidők, valamint a magas beruházási költségek miatt nehezen elérhetőek.
Innovatív termék kategóriában MagyarBrands díjat kapott az interaktív vizuál-kollaborációs és videokonferencia megoldásokat fejlesztő LSK Hungária. Az újítás hitvallásáról és a legfrissebb fejlesztésekről Leveli Andrást, a vállalat üzlet- és termékfejlesztési igazgatóját kérdeztük.
A széles körben a világ legnagyobb iPhone-üzemének tartott létesítményben készül az Apple iPhone Pro csúcsmodelljeinek többsége.
Dél-koreai és kínai vállalatok metaverzum hardverekre vonatkozó szabadalmakat halmoznak fel, az LG Electronics és a Huawei Technologies pedig egyre előrébb lép a sorban, mivel az elektronikai ágazat már az okostelefonokon túlra tekint.
A most bemutatott új eszköz négyszintű quditokat használ, amelyek jelentős előrelépést tesznek lehetővé a kvantumkriptográfiában.
A gyártó hivatalosan is bemutatta Intel On Demand programját, amely a vállalat hamarosan megjelenő Xeon Scalable Sapphire Rapids processzorának kiválasztott gyorsítóit és funkcióit aktiválja.
A cikkben újságszerűen lapozgatható és teljes egészében elolvasható a Computerworld magazin 2022. november 16-ai lapszámának online, lapozgatható változata.
A cikkben újságszerűen lapozgatható és teljes egészében elolvasható a Computerworld magazin 2022. november 3-ai lapszámának online, lapozgatható változata.
Már a szoftvereket telepítik az 5 petaflops teljesítményű, Komondor nevet viselő szuperszámítógépre a Debreceni Egyetem Kassai úti campusán lévő Szuperszámítógép Központban. A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) új gépe megtízszerezi az itthon elérhető jelenlegi HPC-kapacitást.
502,48 millió forint támogatással.
A DigiTimes jelentése szerint egy, a TSMC vezető N3-as gyártástechnológiáján feldolgozott ostya több mint 20 ezer dollárba fog kerülni. Ezzel szemben egy N5-ös ostya ára körülbelül 16 ezer dollár lesz.
Tajvan globálisan domináns pozícióban van a chipgyártásban a mobiltelefonoktól kezdve az autókon át a vadászgépekig terjedő felvevő piacon.
A Micron Technology közölte, hogy a piaci körülmények miatt csökkenti a chipszelet gyártását, mivel az iparág a kereslet lanyhulásával küzd.
A modern Macekben található Apple Silicon chipek távoli unokatestvérei.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.