Kína megújította a Google ICP licencét
A cég bejelentése szerint a kínai kormány hozzájárult ahhoz, hogy tovább működtethessék a Google.cn-t. Az ázsiai ország kiemelten fontos piacnak számít a keresőcég számára.
A cég bejelentése szerint a kínai kormány hozzájárult ahhoz, hogy tovább működtethessék a Google.cn-t. Az ázsiai ország kiemelten fontos piacnak számít a keresőcég számára.
A korábban vérmes hangvételű nyilatkozatoktól sem idegenkedő arizonai iCloud Communications rejtélyes okokból ejtette a gyártó elleni vádakat, minden követeléséről lemondott és nevet változtatott.
Az ázsiai ország kereskedelmi bizottsága trösztellenes vizsgálatot indított a Google ellen, miután az ország legnépszerűbb keresőit üzemeltető cég, az NHH azzal vádolta meg az óriásvállalatot, hogy akadályozza a szabad verseny kibontakozását a mobil keresések piacán.
Szorít a határidő - lesz-e új Apple okostelefonunk egy hónapon belül?
A Cisco új kompakt routerét már a jövő internetéhez tervezték.
Az elektronikus kormányzati gerinchálózattal kapcsolatos beruházásokról és szolgáltatások nyújtásáról döntött a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) pénteken megtartott rendkívüli közgyűlése.
A névtelen hackerek a Texas Police Chiefs Association weboldalát támadták meg. Akciójukkal a tagjaikat ért zaklatásokat és letartóztatásokat akarták megtorolni.
A Microsoft böngészője hanyatlik, a Mozillát használók köre szűkül, a Chromé jelentősen bővül.
A kaliforniai egyetem hallgatói az University of California, Los Angeles (UCLA) és az International Study Programs (ISP) együttműködésének köszönhetően Magyarországra látogattak, ahol négy hazai, a nemzetközi piacon is bizonyított cég működését és eredményeit vették górcső alá. Nagy figyelmet szenteltek a helyi cégek marketing tevékenységének, és a terjeszkedésében rejlő lehetőségeket is megvizsgálták.
A Samsung tovább bővíti a Galaxy családot: a most bemutatott Note lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy egy digitális toll segítségével akár a képernyőre is jegyzeteljenek. A gyártó a berlini IFA-n mutatta be az eszközt - ahogy a Super AMOLED Plus kijelzővel szerelt Galaxy Tab 7.7-et is.
Larry Ellisonék csalással vádolják a Léo Apotheker vezette óriásvállalatot. A hirig a Mark Hurd, a HP volt vezérigazgatója Oracle-hez igazolását lehetővé tévő szerződés miatt robbant ki.
Az ABI Research szerint az érintőképernyő ugyanannyira az okostelefonok jellemzője lesz, mint ahogy a wifi lapka ma már az.
Az Openwave mobil szoftver alkalmazásokat gyártó cég szerint az Apple és a RIM szabadalmait sérti. A cél az érintett készülékek amerikai importjának letiltása.
Befejeződött a MobilGov projektje: a program fejlesztése egy olyan komplex alkalmazás, amely webes eszközök mellett mobil platformokon is biztosítja az elektronikus önkormányzati ügyintézést.
A gyártó a tablet visszahívását követő, hirtelen megugrott kereslettel indokolja, hogy újra elindítja a gyártást. A hírek szerint egyetlen, limitált darabszámú széria készül majd a TouchPadből.
A Computerworld és a Business Traveller közös előfizetési akciójával csak nyerhet! Fizessen elő most a két lapra egy előfizetés áráért!
Paul Maritz, a VMware vezérigazgatója szerint a felhő alapú számítástechnika végleg felválthatja a PC-ket. A vSphere gyártója a modern, mobilizált munkavégzésben is komoly lehetőségeket lát.
Célegyenesbe került a "Kulturális Örökségvédelmi Hivatal közszolgáltatásainak elektronizálása, informatikai rendszerének fejlesztése" című projekt, melynek kedden volt az ünnepélyes zárása.
Teljes üzlethálózatát átalakítja a Telenor Magyarország, ahol azt mondják, hogy nem csak egy újabb arculatfrissítésről van szó, hanem új kényelmi szolgáltatások bevezetéséről a boltokban. Ma nyílt meg az első modernizált üzletük.
A Samsung bemutatta a bada 2.0 szoftverfejlesztői csomagját. A mobil operációs rendszer új verziójának megjelenésétől azt várja a cég, hogy az hozzájárul a bada okostelefonok további elterjedéséhez.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.