Rejtett hiba az Apple Watchok kijelzőjében
Csoportos pert indítottak az Apple ellen, mivel állítólag tudott a hibáról, mégsem tett semmit a kijavítása érdekében.
Csoportos pert indítottak az Apple ellen, mivel állítólag tudott a hibáról, mégsem tett semmit a kijavítása érdekében.
A Computex 2018-on az Intel 28 magos Core lapkájára egy 32 magos Threadripper 2-vel licitált rá.
A SUSE felhőfelügyeleti platform legújabb kiadása magában foglalja a HPE OpenStack technológiáit is, ezáltal több OpenStack-funkciót kínál mind a SUSE és a HPE megoldását használó szervezetek, mind az új ügyfelek számára.
Az áprilisi frissítés újabb lökést adott az operációs rendszer terjedésének, de még mindig a Windows 7 a legelterjedtebb Windows-változat.
A még be se jelentett második generációs Ryzenek paramétereiről egy alaplapgyártó technikai táblázatából értesülhetett a világ
A legújabb telemetrikus funkció az Office 365 csomagban jelent meg. Kimaradni belőle nem lehet.
Az egyik probléma már az őszi változatban is megvolt, vagyis a Microsoftnak fél év sem volt elég a korrekcióhoz.
Telepítési aránya a Windows 10 rendszereken belül egy hónap alatt elérte az ötven százalékot. Az őszi frissítésnek ehhez kétszer ennyi időre volt szüksége.
Idén is csökkeni fognak a globális mobileladások, és a növekedés csak 2019-ben indul meg.
A SUSE Cloud Application Platform a Kubernetes és a Cloud Foundry technológiákat egyesítve egyszerűsíti a hagyományos és új felhőalkalmazások kezelését.
Az igények gyors változásával és az új technológiák megjelenésével a vállalatok működése egyre összetettebbé válik, és egyre nehezebb átlátni a szervezeten belül zajló folyamatokat.
Az amerikai elnök technológia tanácsadója szerint az elnök nem szándékozik korlátozni az AI fejlesztését, noha tisztában van vele, hogy az állásokat veszélyeztet.
Szakértők szerint az áprilisi Windows 10 régóta a legtrehányabb Microsoft termék. Sok a hiba, a hivatalos javítások pedig késnek.
Frissítés után nem lehet elindítani a gépet. A Microsoft egyelőre nem reagált a hibára.
Az IBM vezetésével elindult a Call for Code program, mely a felhő, a mesterséges intelligencia és a blokklánc technológiák segítségével kíván megoldást nyújtani a természeti katasztrófákra való felkészülésben. A David Clark Cause szervezettel közösen indított 30 millió dolláros kezdeményezést az Amerikai Vöröskereszt és a Linux Foundation is támogatja.
A Fujitsu bejelentette, hogy ETERNUS LT termékcsaládja támogatja a hosszú távú mentésre és archiválására jól használható, az előző generáció adatkapacitását megduplázó LTO-8 szalagos meghajtókat. Az LTO-8 technológiával az ETERNUS LT szalagkönyvtárak akár 30 TB tömörített adatot is képesek tárolni.
A QLC lapkaszeletek 33 százalékkal nagyobb adatsűrűséget kínálnak, mint a TLC technológia.
Egyes Intel és Toshiba SSD-kre idáig nem lehetett letölteni az áprilisi Windows 10 frissítést. Most azonban minden előzetes bejelentés nélkül egyes szerencsések gépén megjelent az új OS-változat.
Mostanra bizonyították érettségüket a felhőalapú technológiák, ma már olyan szervezetek is használják őket, amelyek jellemzően nem az elsők között vezetnek be új informatikai megoldásokat. A hibrid környezetek hatékony felügyeletéhez szükséges újgenerációs üzemeltetési megoldások ezért mind szélesebb körben terjednek, és gyakran nyílt forráskódú technológiára épülnek.
Az új hitelesítési program biztosítani fogja, hogy a különféle gyártóktól származó, mesh technológiájú vezeték nélküli routerek, átjárók és hozzáférési pontok együtt tudjanak működni egymással.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.