Hatan a szabad frekvenciasávért
A Magyar Telekom is bejelentkezett a 900 MHz-es frekvenciablokkok tárgyában kiírt árverésre.
A Magyar Telekom is bejelentkezett a 900 MHz-es frekvenciablokkok tárgyában kiírt árverésre.
A Napi Gazdaság értesülési szerint a Magyar Fejlesztési Bank, a Magyar Posta és a Magyar Villamosművek által alapított konzorcium is indul a negyedik hazai mobilszolgáltató számára kiírt frekvenciapályázaton.
Idén is sokat nyerhetnek a kkv-k az Invitel pályázatán. Az InnoMax-díj hagyományteremtő jelleggel jött létre. Az Invitel célja, hogy a hazai kkv-szektor szakértő, tele- és infokommunikációs partnereként felhívja a figyelmet a körülöttünk működő - nehéz piaci szituációkban is helytálló - valóban kreatív, innovatív cégekre. Másképpen fogalmazva, teret és lehetőséget kíván adni a fejlődni képes vállalatoknak, hogy megmutassák magukat a szélesebb közvéleménynek és persze, hogy nyerjenek.
Idén is sokat nyerhetnek a kkv-k az Invitel pályázatán. Az InnoMax-díj hagyományteremtő jelleggel jött létre. Az Invitel célja, hogy a hazai kkv-szektor szakértő, tele- és infokommunikációs partnereként felhívja a figyelmet a körülöttünk működő - nehéz piaci szituációkban is helytálló - valóban kreatív, innovatív cégekre. Másképpen fogalmazva, teret és lehetőséget kíván adni a fejlődni képes vállalatoknak, hogy megmutassák magukat a szélesebb közvéleménynek és persze, hogy nyerjenek
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala nemrég pályázatot hirdetett meg a 26 GHz-es frekvenciasáv használati jogosultságának értékesítésére. A pályázati anyagot február elejéig lehet elkészíteni.
Jövőre a LIBRA Szoftver, a Delta Informatika és a Qualysoft is SaaS-szolgáltatást indít kkv-k számára. A GOP 3.4.1-es pályázati támogatással megvalósuló szolgáltató központok a csoportmunka-környezettől kezdve a vállalatirányítási rendszeren át a projektmenedzsment eszközig az alkalmazások széles körét teszik majd elérhetővé a felhőben. A kínálat ugrásszerű bővülésével a vállalatok széles köre győződhet meg arról, hogy a felhőszolgáltatások mellett felhozott érvek nem légből kapottak.
Kitolja a a 900 MHz-es frekvencia-árverésre való jelentkezés határidejét a hírközlési hatóság, így az indulóknak több ideje marad a felkészülésre.
Belekóstolnál az IT tanácsadók életébe? Kipróbálnád magad egy igazi szakmai versenyen? Szívesen söröznél egy jót Prágában? Az ITech Challenge idén új koncepcióval várja a jelentkezőket.
A Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület kihirdette az „Év információbiztonsági diplomadolgozata” pályázat nyertesét. Az idén már hatodik alkalommal kiírt pályázattal az Egyesület célja, hogy támogassa azokat a fiatal információbiztonsággal foglalkozó egyetemi hallgatókat, akik diplomadolgozatukat az információbiztonság témakörében írják. 2011-ben Besenyei Tamás – a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója - nyerte el a megtisztelő címet.
Az egyik napilap szerint már a héten megjelenhet az a pályázati kiírás, ami lehetővé tenné, hogy belépjen egy negyedik távközlési szolgáltató a hazai mobilpiacra. Ha a pályázat netán sikertelen lenne, akkor a meglévő szolgáltatók pályázhatnának a frekvenciatartományra.
Pályázati felhívás egyetemisták és középiskolások részére.
Az Új Széchenyi Terv keretében a K+F tevékenység hathatósabb támogatását, és az akkreditált innovációs klaszterek létrejöttének serkentését célozzák azok a változások, melyeket a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) és a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG) Zrt. ismertetett sajtóbeszélgetésen.
A Digitális Megújulás Cselekvési Terv keretein belül július elsejétől két új, a vállalati folyamatmenedzsment és elektronikus kereskedelem támogatására, valamint a vállalati SaaS központok létrehozásának és fejlesztésének támogatására vonatkozó informatikai pályázat által kerülhetnek közelebb céljaikhoz a kis és középvállalkozások. A kkv-k informatikai fejlesztéseit az Új Széchenyi Terv is támogatja.
A vállalat projektzáró konferencián mutatta be uniós pályázati támogatással készülő NetRegisterX alkalmazását, amelyet szolgáltatásként is kínálni fog.
Az Adecco Magyarország és a Creative Selector.hu közös innovációs pályázatának célja a hazai munkahely-keresés feltételeinek támogatása és olyan új munkavégzési formák kidolgozása volt, amelyek újszerűen és kreatívan alkalmazzák a web2, a közösségi média, és a mobilhálózatok ma már mindenki számára rendelkezésre álló lehetőségeit.
Megszületett a Junior Internet Project elnevezésű, 18 év alatti fiatalok informatikai versenyének végeredménye. Idén honlappal, honlap-tervvel, grafikus projekttel vagy esszével pályázhattak az indulók, akik közül a legjobbak egy nemzetközi konferencián vehetnek részt.
Az Atigris Informatika az Új Széchenyi Terv keretein belül pályázati tanácsadással is segíti ügyfeleit
A hírközlési hatóság felkészült hogy a kormánydöntésnek megfelelően lebonyolítsa a 900 MHz-es frekvencia értékesítését, amit akár pályázaton, vagy árverésen is elnyerhetnek a potenciális pályázók - közölte az NMHH elnökhelyettese.
Jövő tavasztól a lakosság 99 százaléka használhatja a Vodafone szélessávú mobilhálózatát, amelyet korszerűsít a mobilszolglátató. A bejelentésen megjelent a fejlesztési miniszter is, aki megígérte: a 900 MHz-es mobilfrekvencia pályázata hamarosan megjelenik.
Közel hatvan pályamű érkezett az Invitel pályázataira. A kis- és középvállalatok mellett ezúttal egyetemisták is indulhattak a versenyen.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.