A Lenovo lekörözi a Dellt
Nagyon úgy fest, hogy a Lenovo túltett a Dellen, és a világ második legnagyobb PC gyártójává nőtte ki magát - vélik az IDC és a Gartner kutatói a harmadik negyedév eredményeit látva.
Nagyon úgy fest, hogy a Lenovo túltett a Dellen, és a világ második legnagyobb PC gyártójává nőtte ki magát - vélik az IDC és a Gartner kutatói a harmadik negyedév eredményeit látva.
Negyedévente egymilliárd dollár veszteséget hoz a Microsoft konyhájára a Bing kereső. Ezt szinte meg sem érzi a redmondi szoftveróriás.
Az IDC elemzése szerint a gyártó a második negyedévben 24,5 százalékkal növelte a szerverek értékesítéséből származó bevételeit. A remek üzleti teljesítmény ahhoz is elég volt, hogy az IBM elcsaklizza az első helyet a sokáig piacvezető HP-től.
A Verbatim számára 2010 és 2011 első negyedéve az optikai adathordozók és az USB meghajtók piacán egyaránt pozitív eredményeket hozott. A márka továbbra is szilárdan piacvezető az a CD, DVD és Blu-ray lemezek területén, és stabilizálja harmadik helyét az USB adattárolók piacán.
A májusban tőzsdére lépett cégnek sikerült az elemzői várakozásokat messze túlszárnyalva megdupláznia a nyereségét.
Gloálisan 26%-al nőttek a szoftverbevételek, az EMEA régióban 34%-al
Tizennégy százalékos növekedést könyvelhet el az SAP a második negyedévben, az erős szoftvereladásoknak köszönhetően.
A második negyedévi gyengébb adatokat a vállalat a 2,4 milliárd forintos különadónak tulajdonítja. Az anyavállalat jobban teljesített.
A tervezettnél kevesebb Atom processzoros eszközt szállított az Intel, de ennek ellenére erősen növekedett a profitja a második pénzügyi negyedévben.
A HP bejelentette, hogy az összes hálózati szegmensben és a világ minden régiójában sikerült növelnie piaci részesedését 2011 első naptári negyedévében.
Várhatóan 3,1 milliárd dolláros veszteséggel zárja pénzügyi negyedévét a japán cég.
A tervek szerint az Android operációs rendszer következő, a negyedik negyedév során megjelenő verziója valamennyi ma a piacon lévő okostelefonnal és táblagéppel képes lesz együttműködni.
Az SAP szoftvergyártó közzétette a 2011. március 31-ével zárult első negyedéves pénzügyi gyorsjelentését
A licencbevétel 23%-kal nőtt az elmúlt negyedév során az árfolyamváltozással korrigálva. A tanácsadásból származó bevétel 12%-kal 335 millió svéd koronára emelkedett. Az IFS 2011 hátralévő részében is számottevő organikus növekedéssel és javuló üzemi eredménnyel számol.
Közel 600 jelentkező közül 1 szerencsés egy Epson BX625FWD nyomtatóval, 3 játékos Napi Gazdaság előfizetéssel, valamint minden huszadik kitöltő (összesen 28 fő) egy negyedéves Computerworld és egy negyedéves digitális PC World előfizetéssel lett gazdagabb.
A merevlemez-gyártó 49 millió HDD-t értékesített 2011 első három hónapjában.
A harmadik negyedévben, árverés útján értékesíti az állam a 900 megahertzes frekevencia-spektrumot. Nemrég megrótták Magyarországot az Európai Unióból, amiért még nem szabadítottuk fel a frekvenciát.
Az IFS nemzetközi integrált vállalatirányítási (ERP) rendszer szállító 2011 első negyedévében két újabb jelentős légiipari üzletet jelentett be. Norvégia fő repülőtere, az Oslo Airport IFS megoldásának frissítése mellett döntött, a vezető karbantartó javító és felülvizsgálati (MRO) szolgáltató Alitalia Maintenance Systems S.p.A. (AMS) pedig IFS Applications alapú megoldást vezet be MRO folyamatai optimalizálásához és szolgáltatásai átfutási idejének csökkentéséhez.
A Telenor Magyarország közzétette a 2010 negyedik negyedévére vonatkozó pénzügyi eredményeit, illetve összesített tavalyi számait, amiből kitűnik, hogy az éves összárbevétel 11,9 milliárd forinttal elmaradt az előző évitől. A negyedik negyedben az árbevétel 2,3 milliárd forinttal volt alacsonyabb, mint 2009 hasonló időszakában.
• A SUSE Appliance Program keretében kialakított SUSE Studio™ eszköz az iparág legsikeresebb webalapú szoftver/hardverkészülék-építő eszköze, amelynek több mint 100 000 regisztrált felhasználója 651 000 készüléket hozott létre eddig világszerte • Az IDC előrejelzése szerint a szoftverkészülékek piaca növekszik, 2011-ben lépi át az egymilliárd dolláros küszöböt, 2014 első negyedévében pedig már 3,7 milliárd dolláros forgalmú lesz
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.