Az Nvidia feje szerint a mesterséges intelligencia bárkiből programozót csinál
Nemhogy elveszi a munkát, hanem új lehetőségeket nyithat meg azok előtt, akik sosem tanultak kódolni.
Nemhogy elveszi a munkát, hanem új lehetőségeket nyithat meg azok előtt, akik sosem tanultak kódolni.
A társaság idén is jó eredményekre számít, mivel úgy látják, hogy a válság ellenére az ügyfelek sokat költenek adatvagyon-gazdálkodásra és adatelemzésre.
A folyadékkristályt a kutatók szerint nem bonyolult metafelületre cserélni a gyártósoron.
Az elmúlt évek fejlesztéseinek már vannak látványos eredményei, ami jelzi a jó irányt, és ebbe a filozófiába illeszkedik bele az újabb lépés.
A kutatás és fejlesztés területén dolgozók létszáma az EU-ban 2010 óta Magyarországon nőtt a legnagyobb arányban.
Már több mint kétszáz könyvet írattak a népszerű chatbottal.
A hidrogéncellás haszonjárművek ugyanolyan hatékonyak, mint a dízelek, zéró emisszióval.
A csoporton belül létrejött CarpathiaSat Zrt. a tervek szerint rögzített föld körüli pályára állítja, illetve üzemelteti majd Magyarország első hírközlési és telekommunikációs kereskedelmi műholdját.
A finanszírozási paletta is kibővült, így már tőzsdei cégeknél is tudnak befektetéseket eszközölni.
Az Egyesült Államok után az EU egyik legfontosabb szervénél is feketelistára került a kínai alkalmazás.
Az innovatív ötlet az autóbeszállítói tapasztalatokból ered.
Annak ellenére, hogy jelentősen csökkent a kereslet a PC-s videokártyák iránt, az Nvidia elégedett lehet.
Izgalmas, de veszélyes funkcióval bővült a Bixby asszisztens repertoárja.
Az alkalmazásnak 2022 januárjában 270 millió havi aktív felhasználója volt, ezzel az egyik leggyorsabban növekvő alkalmazás a Microsoft ökoszisztémájában.
Az új csomagolási eljárásnak köszönhetően a jelenlegi munkaerő 10-15 százaléka elegendő a gépek üzemeltetéséhez, így beindítható a két műszakos termelés is.
Az összeg 90 százalékát fordíthatják osztalékfizetésre.
A technológia áttörést hozhat az önvezető technológiák terén.
Célja Kína gazdasági fellendülésének elősegítése.
Az Európai Bizottság által 2006-ban alapított díj a legkreatívabb és legsikeresebb vállalkozásfejlesztési programokat részesíti elismerésben.
Az ASML tervezi és gyártja a számítógépes chipeket előállító gépeket, de nem akármilyen számítógépes chipeket. Az ASML gépei a legfejlettebb számítógépes lapkákat állítják elő, és ez az egyetlen cég a világon, amelynek ilyen technológiája van.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.