A média- és hírközlési biztos egyeztet a UPC-vel
A biztos a hozzá érkezett panaszok alapján megvizsgálja az előfizetőket ért esetleges érdeksérelmeket.
A biztos a hozzá érkezett panaszok alapján megvizsgálja az előfizetőket ért esetleges érdeksérelmeket.
Robbanás történt egy alapanyagokat gyártó japán üzemben - a helyreállítások jelentős időbe telnek.
Az R&R Software Zrt, több mint két éves, egyetemi kutató partnerek bevonásával végrehajtott kutatás-fejlesztési projektet zárt le. A projekt keretében a Web 3.0 paradigmán alapuló Virtual Business Support System (BSS) szemantikus alkalmazás platform prototípus elkészítése zajlott az R&R Software Zrt-nél.
Még egy éve sincs, hogy a vállalat bejelentette a visszatérését.
Mark Zuckerberg elkápráztatta a befektetőket; a Facebook-részvények árfolyama a cég harmadik negyedéves eredményeinek közzétételét követően meredek emelkedésnek indult.
Hatszázmilliárd jenes hitelkeretet biztosít a Panasonic számára a cég négy legnagyobb hitelezője a pénzügyi gondokkal küzdő vállalat finanszírozásának biztosítása érdekében - írta a Nihon Keidzai Simbun japán üzleti lap kedden.
A kongresszusi bizottság jelentése, amelynek nyomán több amerikai vállalat is úgy döntött, megszakítja a kapcsolatot a "nemzetbiztonsági kockázatot jelentő" kínai gyártókkal, valóságos panaszáradatot indított el.
A dél-koreai hatóságok kivizsgálják azt a panaszt, amit az Apple nyújtott be, miszerint a Samsung visszaél az erőfölényével a vezeték nélküli technológiák területén - közölte a korteai tisztességes kereskedelemért felelős bizottság (FTC).
A QNAP két új, tizenhat meghajtós, három rackegységgel szerelt, beépíthető Turbo NAS modellel tört be a high-end SMB-piacra. A cég négy terrabyte-os merevlemezekre épülő hálózatkapcsolt rendszerei 64 terabyte-os maximális tárolókapacitást kínálnak.
Az EB felmérése szerint az európai szoftvercégek 2012 és 2014 között az uniós átlag közel kétszeresét fogják kutatás-fejlesztésre költeni. A válság kirobbanása előtti szintet így sem érjük el, de a kilátások biztatóak.
Ecuador szerint fennáll a veszélye annak, hogy a WikiLeaks alapítóját az Egyesült Államokba deportálják, miután Nagy-Britannia átadta őt a svéd hatóságoknak. A britek az ecuadori nagykövetség diplomáciai státuszának visszavonásával fenyegetőznek.
Bár az ügyfelek 81 százaléka elégedett, még bőven van hova fejlődnie a jelenleg forgalomban lévő vállalatirányítási rendszereknek. A legtöbb felhasználó a rugalmatlanság és a nehezen tervezhető bevezetési idők és költségek miatt panaszkodik még akkor is, ha a rendszerek fele már az első három évben megtérül.
A NASA szakemberei a hétvégén frissítették a Marson vizsgálódó mobil laboratórium szoftverét. Az update célja az volt, hogy megkönnyítse a Curiosity mintagyűjtését; a rover egy hete landolt a vörös bolygón.
Sikeresen leszállt a Mars felszínére hétfőn a Curiosity (Kíváncsiság) marsjáró - jelentette be a NASA. A keringőegységen keresztül az önjáró kutatólabor elküldte első életjeleit, így a következő napokban állapotának ellenőrzése után megtörténhet teljes üzembe helyezése.
A többféle forrásból érkező, nem feltétlenül strukturált, nagyságrendekkel bővebb mennyiségű, gyors feldolgozást igénylő adatokat illetjük összefoglalóan a Big Data névvel. Ezek kezelése és feldolgozása konvencionális hardver és szoftver eszközökkel nem megoldható, így a nagy informatikai beszállítók is külön e célra fejlesztett technológiai megoldásokat kínálnak Big Data platform néven.
Guandong tartomány fogyasztóvédői az Apple utólagos terméktámogatása és fogyasztói politikája nem felel meg a kínai törvényeknek. A gyártó feketelistára került; állítólag használt alkatrészeket is felhasználnak a szervizelés során.
A mobilszolgáltató beszámolt az algoritmizált megoldással kapcsolatos tapasztalatairól, avagy vajon segít-e az ügyfélpanaszok megoldásában a szoftver?
A Nasdaq OMX Group második negyedéves profitja 1,1 százalékkal haladta meg a Wall Street várakozásait. A technológiai részvénytőzsde bevételei enyhén nőttek, a kiadásai viszont csökkentek.
A HP technológiáját a DreamWorks Animation SKG Inc. (Nasdaq: DWA) kreativitásával egyesítve született meg a stúdió legújabb 3D-s animációs filmje, a Madagaszkár 3, amelyet június 14-től vetítenek a hazai mozik.
Számítógépes hiba áll a háttérben...
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.