A gyár, ahol 45 perc alatt készül el egy lakóház
Érkezhetnek a digitális ikertechnológiával tervezett, megfizethető készházak.
Érkezhetnek a digitális ikertechnológiával tervezett, megfizethető készházak.
Három évtized telt el azóta, hogy a Toy Story megreformálta az animáció világát, és bemutatta nekünk Buzz Lightyeart, a műanyag űrhőst, aki több lett egyszerű játéknál és maga lett a kulturális ikon. A film nemcsak technológiailag volt úttörő, hanem egyenesen generációkon átívelő hatással volt a popkultúrára.
A bővített eszközpark így összetett, személyre szabott terápiák megvalósítását teszi lehetővé.
A digitális egészségügy fejlődése ma már nem csupán szakpolitikai kérdés, hanem olyan technológiai ugrás, amely alapjaiban formálja át az ellátás logikáját. Takács Péter államtitkár szerint a robbanásszerű innovációk mellett az a legnagyobb kihívás, miként lehet a mérhetőséget, a validált adatokat és a betegbiztonságot egyetlen, koherens rendszerben összehangolni.
A Virág Judit Galéria téli árverésén Weiler Péter művét kriptovalutával is meg lehet vásárolni.
A Neumann Társaság átadta az év informatikai szakembereinek és kutatóinak járó hagyományos díjait az ÚjIT - innováció és informatika című éves konferenciáján. A HUN-REN SZTAKI-val közösen megrendezett esemény szervesen kapcsolódott a 200 éves MTA Jubileumi Tudományünnep rendezvénysorozatához. A rangos eseményen adták át a társaság hagyományos elismeréseit, amelynek keretében a hazai informatika kiemelkedő kutatóinak és oktatóinak tevékenységét ismerik el.
A mesterséges intelligenciával generált hamis tartalmak felismerésének hiánya háromszorosára növelheti a kibercsalásokkal szembeni sebezhetőséget - derül ki a Visa friss, reprezentatív kutatásából. A jelenség nem pusztán technológiai kérdés: a digitális tájékozatlanság ma az egyik legnagyobb kockázati tényező a kibertérben.
A 2700 négyzetméteren, több mint 1,1 milliárd forintból megvalósuló beruházás stratégiai jelentőségű mérföldkő a térség energetikai biztonságának fejlődésében.
A zsarolóvírus-támadások nemcsak technikai fennakadásokkal vagy átmeneti anyagi veszteségekkel járhatnak, egy vállalkozás bukását is jelenthetik: az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a sikeres védekezés kulcsa az, hogy egy cég üzleti stratégiája képes-e megelőzni a bajt, illetve felkészült-e a helyreállításra.
Egy ötéves nagyszabású erőfeszítés, amelynek célja egy amerikai befolyástól mentes európai technológiai bázis kiépítése volt, az ellentmondásos nemzeti stratégiák és az erős vállalati lobbizás közepette zátonyra futott. Miközben Európa vezetői ismét az amerikai technológiai függőség kezeléséről tárgyalnak, az európai felhő kiépítésére irányuló projektben részt vevők óva intenek a múltbeli hibák megismétlésétől.
A Google-vezér szerint a mesterséges intelligencia még mindig hajlamos hibázni, ezért a felhasználóknak többféle keresési és információs eszközt kell használniuk. A figyelmeztetés még a Gemini 3.0 közelgő bemutatója előtt érkezett.
Egy hónappal a rendkívüli állami beavatkozás után a holland kormány felfüggesztette a Nexperia állami felügyeletét. A háttérben geopolitikai feszültségek, ellátásbiztonsági aggodalmak és a globális technológiai verseny láthatatlan erővonalai húzódnak.
Privát 5G-hálózatok mezőgazdasági alkalmazhatóságát kutatják és fejlesztik Magyarországon, amely során az 5G-alapú, skálázható agrártechnológiai megoldások hozzáadott értékét valós környezetben teszteli egy hazai innovatív partnerekből álló konzorcium. Az Európai Unió által támogatott CEF Digital / HaDEA program célja, hogy a legmodernebb hálózati technológiák segítségével felgyorsítsák a precíziós mezőgazdaság, az automatizált adatgyűjtés, valamint az intelligens E2E rendszerek fejlesztését és gyakorlati megvalósítását.
Az Európai Bizottság egy új, kisméretű hírszerzési koordinációs egység létrehozását tervezi, amely a megváltozott geopolitikai és technológiai környezetre reagálna. Bár a koncepció még csak formálódik, a lépés az EU biztonsági és információs struktúráinak új korszakát vetíti előre.
Az észak-atlanti áramlás összeomlása akár mini jégkorszakot is hozhat Európa nyakára.
Az adóterhek enyhítésével ösztönöznék a vállalkozások növekedését.
Az MBH Bank nevével visszaélő csaló oldalak fizetett hirdetésként jelenhettek meg a Google keresőjében.
Külön rész foglalkozik azokkal a támogatási eszközökkel, amelyeket a kkv-k számára biztosít a kormány az ESG-megfelelésre való felkészüléshez.
Az EU technológiai szuverenitását célzó első nagy chipipari program kudarcnak bizonyult: a gazdasági és geopolitikai feszültségek ráébresztették Brüsszelt, hogy a jelenlegi eszközrendszer kevés a mikroelektronikai ellátásbiztonság megteremtéséhez. A Bizottság 2026 elejére új javaslatot ígér, immár a realitások talaján.
A regionális struktúrára épülő békéltető testületi rendszer nyolc regionális testület révén biztosítja a fogyasztók és vállalkozások közötti jogviták békés és eredményes rendezését.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.