Samsung nyomtatók KKV-knak
Új, környezetbarát lézernyomtatókat mutatott be a Samsung, amik már kis- és középvállalati méreteknél is költségcsökkentést eredményezhetnek.
Új, környezetbarát lézernyomtatókat mutatott be a Samsung, amik már kis- és középvállalati méreteknél is költségcsökkentést eredményezhetnek.
ZyXEL eszközökből épült ki a Budapest Főváros Közterület-felügyeletének (BFKF) telephelyek közötti virtuális magánhálózata. A gyártó termékei a köztéri kamerák működtetésében is segítik a BFKF-et. A szervezet elsősorban a minőségi, a jó ár-érték arányú és a környezetbarát, ezáltal költséghatékony eszközei miatt választotta IT partnerének a ZyXEL-t. A hálózat kiépítésére azért volt szükség, hogy a központot és a telephelyeket egy egységes, központi vezérlésű hálózattal kössék össze.
A Cool Planet Energy Systems új technológiája képes nagy oktánszámú benzinné alakítani az olyan biomassza-alapanyagokat, mint a faforgács és az energianövények.
Jelentős mértékű áramot spórolt, így pedig költséget takarított meg a Gazdasági Rádió a fél éve kialakított környezetbarát hálózatával. A ZyXEL Hungary és a Gazdasági Rádió között létrejött stratégiai megállapodás értelmében kiépített környezetbarát hálózat a régi, elavult eszközöket váltotta fel.
Múlt héten vonta ki termékeit az Apple az EPEAT-ról, azonban pénteken, már hibaként könyvelték el tettüket. Gyorsan korrigáltak, így már újra megtalálhatóak az almás termékek a környezeti hatások alapján rangsoroló listán.
Környezettudatos beszállítóit díjazta az SAP Hungary Kft. az újonnan alapított Aranyhal díjjal. A szoftvervállalat a legnagyobb szennyezőanyag-kibocsátójának számító 290 gépjárműt számláló autóflotta- és üzemeltetés területén vizsgálta a leginkább környezetbarát, fenntartható fejlődés elveit figyelembe vevő cégeket.
Környezetbarát működés, papírmentesítés - ezek már nem csak afféle hangzatos kifejezések, amelyeket egy-egy témába vágó konferencián hall az ember. A szavak mögötti tartalom a cégek mindennapi életében is jelen van. A világ, és a vállalatok vezetői szép lassan eljutottak oda, hogy elfogadják: a fenntarthatóságra törekvés nem jelent akkora terhet a vállalati eredményre, mint azt sok vezető hiszi.
A ZyXEL megalkotta az iparág első olyan integrált, nagyvállalati, környezetbarát eszközét, amely egyesíti az adatfeldolgozás, a VoIP kommunikáció és a hálózati biztonság funkcióit. Az innovatív ötleten alapuló ISG50 integrált Service Gateway sorozat kiemelt támogatást nyújt az üzleti felhasználóknak a nagy teljesítményű hálózati központok kiépítéséhez és azok zavartalan, megszakítás nélküli működtetéséhez.
Az Ebay adatközpontjában felszerelt installáció tanulságai.
Green IT - mennyire környezetbarát a cloud computing? Avagy a zöld színnek is vannak árnyalatai...
A természetvédelmi szervezet megoldása olyan, mint a PDF, csak nem lehet kinyomtatni.
A kínai vásárlók fontosabbnak tartják a környezetbarát termékek vásárlását, mint az amerikaiak.
A HP bejelenti CP4525, CP5225 és P3015 nyomtatói bevezetését
A nagyobb multinacionális cégek zöme növelni kívánja Green IT kiadásait. Így szeretnének spórolni a növekvő villanyszámlán.
Miközben mindenki a zöld IT-ről és a papírmentes irodáról beszél, a Canon nem túl környezetbarát szolgáltatással állt elő.
Az SMC hálózati switch-ek bizonyultak az egyik legenergiatakarékosabbnak a nagy kapacitású rögzített switch-ek között abban az összehasonlító tesztben, amelyet az In-Stat készített. A felmérés eredményei megerősítik az SMC gyakran hangoztatott elkötelezettségét abban a tekintetben, hogy termékeik környezetbarátak legyenek használat közben és kiselejtezés után is.
Az iparágban elsőként használhatja a zöld szállítási láncért járó SmartWay logót a HP.
Környezetbarát koncepciómodellt mutatott be a Nokia. Az eszköz egy telefonból és egy szenzorból áll, amely érzékeli a környezeti tényezőket.
A Global 2000-hez tartozó cégeknek az adatközpontok környezetbaráttá tételéért folytatott küzdelmét mutatja be a Symantec tanulmánya.
Már kaphatóak a Green Tick logóval ellátott Philips televíziók. A környezetbarát termékek száma év végéig duplájára nő.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.