Megint pörögnek a gasztrobloggerek
Egy napja fut a Segítsüti, a hazai gasztrobloggerek adományozó aukciója, s már közel ötszázezer forintot sikerült összehoznia a 27 bloggernek egy nemes célra.
Egy napja fut a Segítsüti, a hazai gasztrobloggerek adományozó aukciója, s már közel ötszázezer forintot sikerült összehoznia a 27 bloggernek egy nemes célra.
A felhasználónként egy gigabites sávszélességű hálózat első lépésben ötven-ötszázezer amerikai fogyasztót szolgálna ki. A Google pályázat keretében választja ki az Egyesült Államok azon területeit, amelyek elsőként kapcsolódhatnak a "szuperhálózathoz".
A Newsweek tavaly elsőként tette közzé az amerikai nagyvállalatok környezetvédelmi szempontok figyelembe vételével kidolgozott ötszázas rangsorát. A vezető kutatócégek közreműködésével összeállított Green Ranking élmezőnyében feltűnően sok IT-vállalat képviselteti magát.
A FORTUNE magazin minden évben összeállítja „A 100 legjobb munkahely” rangsorát, amelynek élére idén a vezető üzleti analitika szállító SAS került. A budapesti irodával is rendelkező vállalatot egészségügyi és családtámogatási programja, valamint a magánélet és a munka egyensúlyának megteremtésére tett erőfeszítései segítették az első helyre. A cég tizenhárom éve szerepel a kiemeltek között, összesen hétszer került már a legjobb tízbe, valamint ötször a legjobb ötbe.
A Warner-csoportból frissen kivált cég kétezer-ötszáz alkalmazottjától kénytelen megválni.
Számítógépeket, szervereket és munkaállomásokat gyárt a Lenovo részére a Flextronics ma felavatott üzeme Sárváron. A fejlesztés révén több mint ötszáz munkahely létesült.
Az utóbbi öt évben durván ötszörösére emelkedett a rendszeresen internetező 15-69 évesek körében az online rádiózás és tévézés aránya.
A kiemelkedő teljesítményű cégek ötször többször támaszkodnak elemzési technikákra, mint a gyengébbek.
A Microsoft kétezerötszáz embere dolgozik a legújabb Windowson, de egyesek szerint nem a sok emberen múlik a siker.
A Texas Advanced Computing Centerben (TACC) működő első Sun Constellation System-alapú szuperszámítógép negyedik helyezést szerzett a világ vezető szuperszámítógépeinek ötszázas listáján.
A Sun bejelentette az UltraSPARC T2 Plus processzorra épülő SPARC Enterprise T5140 és T5240 szervereket. A harmadik generációs Solaris CMT szerverek ideális alapot nyújtanak a skálázható web, Java és adatbázis alkalmazásokhoz.
Tudomány, sport és művészet kategóriában hirdet tehetségkutató versenyt a tizenötödik évfordulóját ünneplő Oracle Hungary.
Ötszáz résztvevő segítségével teszteli a Visa és az O2 a mobiltelefonnal történő, NFC alapú fizetési lehetőségeket.
Naponta ötször emlékeztet a kötelező imára a Nokia telefonja, amelyet a gyártó a közel-keleti és észak-afrikai piacokra szán.
A Sun által ezidáig két alkalommal meghirdetett kurzusok 48 helyére közel ötszörös, a harmadik tanfolyamra már most háromszoros a túljelentkezés.
A T-Mobile 3G/HSDPA hálózatának éves növekedésével a mobilinternet beváltotta a cég hozzá fűzött reményeit.
Ötszázezer forintos hitelkártyát ajándékozott a CIB Bank a százezredik, folyószámlája mellé internetes banki szolgáltatásokat igénylő ügyfelélnek.
Az Apple ma bemutatta az új, 17 hüvelykes MacBook Pro modellt, amely Intel Core Duo processzorának és frissített architektúrájának köszönhetően a PowerBook G4 teljesítményének akár ötszörösét kínálja.
A Skype Technologies a tervek szerint hamarosan konferenciabeszélgetéssel bővítené népszerű internetes telefonálásra, és immár videóbeszélgetésre is alkalmas programját, mely újdonságnak köszönhetően akár ötszáz résztvevővel bonyolítható le konferencia.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.