Elkészült a tízmilliomodik elektromos kormánymű a maklári Boschnál
A legmodernebb körülmények között, digitalizált, mesterséges intelligenciával támogatott környezetben gyártják a járművek egyik legfontosabb részét.
A legmodernebb körülmények között, digitalizált, mesterséges intelligenciával támogatott környezetben gyártják a járművek egyik legfontosabb részét.
A szerződött ügyfelek 68 százaléka a kkv-szektorból került ki, ők a szerződött hitelállomány alapján a források 43 százalékát használhatják fel.
Emelt összegű illetménnyel és egyszerűsített belépési folyamattal várja a fiatalok jelentkezését a Lynx (Hiúz) típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba a Magyar Honvédség, a programra szeptember 11-ig lehet jelentkezni.
A pénzügyőrök az iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény miatt eljárást indítottak.
Megkezdte a Wi-Fi 7-es szabványnak megfelelő routerei magyarországi forgalmazását a TP-Link. A világ vezető hálózati eszköz gyártója elsőként lép piacra a korszerűnek számító okosfelhő alapú rendszerek sebességét egy csapásra megkétszerező, a zsúfolt rendezvényhelyszíneken, irodaházakban egyaránt zökkenőmentesen működő, az internetes száguldás valódi élményét kínáló legújabb vezeték nélküli fejlesztésekkel.
Mi köti össze a drónokat, a blockchaint, vagy éppen az MI-t a 120 éve született Neumann János nevével? Bemutatjuk a Neumann Technológiai Platform aktív munkáját a szakmai koalíciók, a tehetséggondozás és a hazai ipari szereplőik támogatása terén.
Az olcsóbb Modell S és Modell X típusoknak rövidebb lesz a hatótávja.
A blockchain technológia egy viszonylag új fogalom, éppen ezért sokan még csak nem is hallottak róla. Azok pedig, akik már találkoztak a kifejezéssel, sokan még mindig a kriptovalutákkal azonosítják a technológiát. Az igazság azonban az, hogy a blockchain az élet számos területén átalakíthatja az eddig megszokott folyamatokat.
A PostScript Type 1-es betűtípusainak támogatása megszűnik a jövőben, ez problémát okozhat egyes régi fájlok megtekintésében.
A készülékek meghackelésével elérhető, hogy akkor is csatlakozzunk az internethez, amikor azt hisszük, hogy biztosan offline vagyunk.
Az adatok szerint a kisebb, 100-500 fős települések 20%-a kínál adómentességet, míg a nagyobbak közül kevesebb, csak minden tizedik.
A bútorajtók gyártásával és forgalmazásával foglalkozó vállalat szintén a digitalizáció útjára lépett.
Egyesek szerint túl gyorsan tönkremennek az iPhone 14-széria akkumulátorai.
Újabb támogatás a Széchenyi Kártya Programon és a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramon felül.
A globálisan tevékenykedő autóipari és ipari beszállító, több mint 75 éve foglalkozik kutatással és fejlesztéssel a mozgás és a mobilitás területén.
A kriptoláz után a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztések és technológiák cincálhatják szét a gamerek kedvenc hardverkategóriáját
Kevesebb iPhone, Mac és iPad fogy, mint tavaly, valamiben azonban kiemelkedően jól teljesítenek a cupertinóiak.
A tajvani mikrochip-óriás 2025-ig elhalasztotta a termelést az amerikai Arizonában található üzemében a szakképzett munkaerő hiánya miatt. De vajon ki gyártja a legtöbb chipet a világon, és vannak-e más nagy játékosok is a klubban?
Egy friss nyilatkozat alapján a cupertinóiak jogi ügyeskedésbe kezdhetnek, hogy ne kelljen áttervezniük az iPhone-t
Stratégiai ágazattá vált a mezőgazdaság és az élelmiszeripar.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.