Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 785

Barabási előadásával kezdődik a ME 2.0

Tech | 2011.01.14 16:54

Válságban még nagyobb szükség van az innovációra - mondta Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója egy pénteki sajtóeseményen a SOTE épületében, ahol bejelentették: négy év után újraindítják az egykori sikertörténetet, a Mindentudás Egyetemét. Az ME 2.0 rendezvénysorozat az ismert hálózatkutató, Barabási Albert László professzor szombati előadásával veszi kezdetét. Témája az emberi mozgás prognózisa hálózatok - például egy mobilszolgáltató - adataiból.

Hackerek az egyetemi padsorokban

Tech | 2010.12.07 09:55

A gyanú szerint két amerikai férfi 90 ezer személy adatát tulajdonította el tanulmányaik színhelyéről.

Invitel: idén is lesz InnoMax

Tech | 2010.12.03 09:15

Az Invitel idén újra megszervezi az InnoMax pályázatot. A pályázaton olyan kis- és középvállalkozások indulhatnak, akik az Invitel valamilyen üzleti szolgáltatását felhasználva, azt innovatív módon alkalmazva értek el üzleti sikereket, tették hatékonyabbá cégüket. Idén újdonság az InnoApps díj, amelyre főiskolás/egyetemista diákok nevezhetnek valamilyen ötletes aplikációval, a legjobbakra pedig a Facebookon is lehet szavazni.

Szoftverfejlesztő központot nyit az Intel Romániában

Üzlet | 2010.11.09 13:38

Az Intel szerint a Románia bővelkedik tehetségben és egyetemekben, ezért választották szoftverfejlesztő központjuk helyszínéül keleti szomszédainkat.

Modern szolgáltató egyetem

Tech | 2010.11.05 10:37

A fejlesztések fókuszában a CRM-rendszer, a grid menedzsment, a videomegosztó portál, valamint az azonosítási és jogosultságkezelési infrastruktúra áll.

Ingyen Corel az egyetemistáknak

Tech | 2010.10.29 11:44

A Codra kedvezményes csomagjában az Adobe, a Corel, a CyberLink, a PCTools, a Philips, valamint a Wacom termékei szerepelnek.

Kedvelik a hackerek az egyetemeket

Tech | 2010.10.22 13:26

A floridai egyetemen történt biztonsági incidens miatt 107 ezer diák adata került illetéktelen kezekbe.

Gigantikus storage a felsőoktatásnak

Tech | 2010.09.27 10:03

A Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIFI) HBONE+ elnevezésű ÚMFT projektjének egyik fontos célkitűzése egy 60 millió forint értékű, 0.5 PByte kapacitású elosztott adattárolási infrastruktúra felépítése, amely egyaránt használható tudományos számítási eredmények, könyvtári digitális archívumok, vagy távoli adatmentések tárolására. Az ország három pontján, Budapesten, Dunaújvárosban és Sopronban telepített ?storage? infrastruktúra nagyméretű adatállományok megbízható tárolását teszi lehetővé.

Emelt szintű kutatás

Üzlet | 2010.09.24 18:32

Kutatóegyetemi minősítést, majd közel 3 milliárd forint támogatást nyert a Műegyetem. Erre alapozva indult el a kutatóegyetemi program.

Tudásközpontot avattak az Óbudai Egyetemen

Üzlet | 2010.09.23 19:33

A professzionális digitális image készítés és nyomdai megoldások legkorszerűbb ismereteit oktatják a hallgatók számára a ma átadott oktatóközpontban Óbudán.

Internetcenzúra elleni tanácskozás Budapesten

Tech | 2010.09.20 21:20

A Google és a Közép-európai Egyetem (CEU) közös szervezésében kedden és szerdán Budapesten rendezik meg az ?Internet, szabadon 2010? (Internet at Liberty 2010) nemzetközi konferenciát. Az esemény, melynek a CEU ad otthont, azokat az összetett kérdéseket állítja a középpontba, amelyek az internet fejlődésével, annak globális, szabad és nyitott térré válásával függenek össze.

Pulit a Holdra!

Céginfo | 2010.09.17 15:20

A Puli Space Technologies Kft. csapata készen áll, hogy a Google Lunar X Prize nemzetközi versenyében részt vegyen. A mai napon Dr. Pacher Tibor a Puli Space Technologies alapítója és a Team Puli vezetője, az Óbudai Egyetemmel és a Google Magyarországgal közösen tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a Puli Csapata készen áll, hogy nevezzen a Google Lunar X Prize (GLXP) nemzetközi megmérettetésére

Országos videokonferencia rendszer egyetemeknek

Tech | 2010.09.10 10:51

A hazai felsőoktatási, kutatási és közgyűjteményi közösséget kiszolgáló nagysebességű számítógép-hálózatot és az arra épülő kutatás-fejlesztést támogató szolgáltatásokat két évtizede fejlesztő és működtető Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIF Intézet) HBONE+ programja keretében tegnap átadták Vasváriné dr. Menyhárt Éva, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára jelenlétében.

Online SAP kurzus felsőoktatási hallgatóknak

Céginfo | 2010.09.04 17:40

Új programmal bővül a szoftvercég felsőoktatási programja. Már egyetemre sem kell járni SAP képzéshez

Intel-Nokia: 3D-megoldások és virtuális valóság

Tech | 2010.08.25 12:05

A finnországi Oulu egyetemen lesz a MeeGo OS fejlesztésének központja. A közösségi hálózatokat tartják a kutatók a mobil 3D és VR várhatóan legsikeresebb alkalmazási területének.

Egyetemisták és tanáraik próbálgatták az LTE-t

Tech | 2010.06.18 16:09

LTE Fórumon egyetemi oktatóknak és diákoknak mutatta be a következő generációs mobiltechnológiát a T-Mobile és az Ericsson

VIR-DPR fejlesztések a Debreceni Egyetemen

Üzlet | 2010.06.17 11:08

Elindult a 286 millió forintból megvalósuló vezetői információs rendszer (VIR) és diplomás pályakövető rendszer (DPR) kiépítése a Debreceni Egyetemen. A VIR naprakész információkat szolgáltat majd az intézmény működéséről, valamint támogatja a vezetők mindennapi döntéshozatalát. A DPR segítségével pedig az egyetem még inkább össze tudja hangolni képzéseit a munkaerő-piaci igényekkel, hiszen nyomon követhetővé válik a hallgatók karrierútja is - derült ki a projekt június 15-i nyitórendezvényén.

Egy a jelszónk... és ez baj!

Tech | 2010.06.10 09:15

A Cambridge-i Egyetem kutatói arra voltak kíváncsiak, hogy a weboldalakon megadott jelszavak mekkora biztonságot jelentenek, de mint kiderült, maguk a belépési adatok is meglehetősen komoly veszélyeknek vannak kitéve.

Interjú a szabad szoftver helyzetéről, korlátairól és lehetőségeiről

Tech | 2010.06.01 11:52

A Magyarországi Nyílt Dokumentum Formátum Szövetség egy konferencia keretében ünnepli az OpenOffice.org tizedik születésnapját szeptember 1-3. között Budapesten. Ivacs Gabriellát, a szövetség elnökét, az OSA Archívum/Közép Európai Egyetem munkatársát kérdeztük az évfordulóról, a szabad szoftver helyzetéről és korlátairól és lehetőségeiről.

Mobil WiMAX bemutató

Céginfo | 2010.05.20 16:06

2010. május 19-én nagy sikerű szakmai előadást és bemutatót tartottak a SCI-Network szakemberei Balatonkenesén a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem által a védelmi szféra részére szervezett Információbiztonsági konferencián és a vele együtt megrendezett Commit 2010 híradó gyakorlaton.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.