Valós rezsicsökkentést hozhat egy új lakástípus
A trend ráadásul óriási hasznot hajthat az ukrajnai háború által érintett európai gazdaságoknak.
A trend ráadásul óriási hasznot hajthat az ukrajnai háború által érintett európai gazdaságoknak.
Emberi munkaerő helyett automatizált 3D-nyomtató gépeket használ a vállalat.
Zárt ajtók mögött tartott csúcstalálkozón találkoztak az amerikai kormány tisztviselőivel, hogy megvitassák a félvezetőkbe való beruházási terveket.
Megszólalt a cég elnöke a potenciális kínai invázióról.
A piaci bevezetése elérte a kritikus tömeget.
Eddig a nagy horderejű légicsapások során rendre ártatlan civileket is megöltek, ám ebben az esetben az USA gondosan választotta a Hellfire rakéta olyan típusát, amely nagymértékben minimalizálta a járulékos áldozatok esélyét.
A fintech szektor fellendülésében kulcsszerepet játszott, hogy a startupok képesek voltak megoldást találni olyan ügyféligényekre, amelyeket a hagyományos pénzügyi szereplők elhanyagoltak.
A boldog tulajdonost személyesen Mate Rimac kalauzolta a zágrábi gyárban.
A győzelemhez az USA-nak vagy gyorsabban kell futnia, vagy akadályoznia kell Kínát.
Egy évtizeden belül várható a mesterséges intelligencia növekvő szerepe a reklámban, de az adatvédelmi aggályok hátráltathatják a tendencia kibontakozását. És ennek jó oka van. E technológiák egy része ugyanis elég félelmetesnek, sőt fenyegetőnek tűnik.
A kibertámadások egyre gyakrabban fordulnak elő az iparágak széles skáláján. A növekvő kiberbűnözés mindenkit érint, de bizonyos ágazatok nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint mások. Az autóipart 2023-ban különösen jelentős veszélyek fenyegethetik.
A nemzetközi IT-szolgáltató csatlakozik a magyar informatikai ipar legjelentősebb képviselőihez.
Eddig méltatlanul kevés figyelmet szenteltek a legrosszabb forgatókönyveknek.
Az LG Electronics autóipari beszállítói üzletága hat év óta először ért el működési nyereséget az elektromos járművek gyártóitól érkező megrendelések megugrásának köszönhetően.
Nem kell feltétlenül azt választani, aki megfelel a vezetés hibás archetípusának.
Cipőpróba a futárnál?
Automatizált, rugalmasan méretezhető és fogyasztás alapján számlázott magánfelhő szolgáltatással bővítette GreenLake portfólióját a HPE. A cég éves konferenciáján a biztonsági mentéstől kezdve a hiperkonvergens infrastruktúráig új felhőszolgáltatások és iparági megoldások, valamint felhőnatív processzorokkal érkező szerverek is bemutatkoztak.
A gép világszerte címlapokra került a moszkvai incidens után, ám lehet, hogy kikapcsolják.
A vállalat megerősítette, hogy elkötelezett a sokszínűség és befogadás, valamint a faji egyenlőség és igazságosság iránt.
Ha a térség kisfeszültségű elosztóhálózatában berendezéshiba lép fel, a peremszámítógépek azonnal elindítják az öngyógyító funkciót.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.