Magyar múzeum is látogatható online
A hazai múzeumok közül elsőként az Iparművészeti Múzeum épületét és két kiállítását láthatják virtuálisan az érdeklődők az interneten.
A hazai múzeumok közül elsőként az Iparművészeti Múzeum épületét és két kiállítását láthatják virtuálisan az érdeklődők az interneten.
Az R&R Software Zrt. 22 éve foglalkozik vállalatirányítási (ERP) rendszerek fejlesztésével, implementálásával és támogatásával. A közel 160 fős cég számos iparág részére kínál átfogó, üzleti folyamatok támogatását, ellenőrzését és irányítását megvalósító megoldásokat. Rozenberszki Zsolt, a cég értékesítési igazgatója e tapasztalatból kiindulva foglalta össze azt a kilenc hibatípust, amelyekkel a bevezetési projektek során a leggyakrabban találkoznak.
Szeptember 18-án a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) egy konferencián számolt be a magyarországi szolgáltató központokról (SSC) készült felméréséről. A felmérésben a legnagyobb itthoni SSC-k közül 24 vállalat vett részt.
A hazai autóipari beszállítók számára dobott új megoldást piacra az SAP Hungary Kft.
A világ legnagyobb teljesítményű szuperszámítógépeinek több mint felét ipari és vállalati célokra használják. A SUSE Linux Enterprise Server segítségével maximálisan kihasználható a szuperszámítógépek teljesítménye, mivel egyedülálló módon ötvözi a nagyfokú méretezhetőséget a rugalmas architektúrával és a nagyszámú processzorok kezelésével.
Megveszi az SAP a KXEN céget- jelentette be tervét a szoftvervállalat. A felvásárlás a prediktív analitika terén erősíti az SAP portfolióját, főként az olyan adatintenzív iparágakban, mint a telekommunikáció, a kereskedelem, vagy a gyártás.
Hét ipari ágazatra kiterjedően vezeti a DJSI rangsorát a Siemens.
A KKV-k mintegy negyedét érinti a hamisítás, mégis kevesen tesznek ellene.
Egyetlen készülékbe integrálja valamennyi autóipari szolgáltatását a finn gyártó.
Az infokommunikációs iparág szereplői között meglévő partneri kapcsolatok elmélyítése, a befektetők és a kormányzatok által finanszírozott, illetve támogatott innováció felgyorsítása, valamint a vállalati és magánfelhasználók bizalmának megerősítése lehet a kulcs a felhőből igénybe vett informatikai szolgáltatások elterjedéséhez.
A Storage Products Association a merevlemez-ipar közös szóvivője lesz.
Az Apple igazgatótanácsa azt szeretné, ha Tim Cook valami eredményt mutatna fel.
Sem a Sony Picturest, sem a Sony Musicot nem akarják leépíteni.
Folyamatos beszédtéma, hogy a Forma-1 versenysorozatot az alkalmazott információs technológia magas szintje jellemzi, de a konkrétumokról a nagyközönséghez viszonylag kevés információ jut el. Pedig ott forog a motorhome-okban az ICT-iparág sok menő cége - s elsősorban nem kávézni járnak oda. Bemutatunk pár titkot.
A SAS adat- és elemzési környezete lehetővé teszi majd a gyógyszeripari vállalatoknak, hogy kutatási célból hozzáférést biztosítsanak klinikai vizsgálati adataikhoz
Az iparági szereplők ismét azt remélik, hogy több megrendelést kapnak.
A The Information Difference szerint a SAS adatminőség-biztosító technológiája „úttörő a vizuális technikák alkalmazásában"
Két év fejlesztés és tesztelés után a közelmúltban bevezetésre került az Alphasonic Kft. 3X Virtual nevű vállalati informatikai rendszere. A hadi és repülőipari biztonsági auditokon is sikerrel szereplő rendszer a hagyományos PC-ket váltja ki egy vékonykliens*, szerver és adattároló hármasából álló speciális rendszerrel. Az eredmény, maximális stabilitású informatikai rendszer és minimális költségek
Hamarosan 365 - sebességmérésre is alkalmas - fix telepítésű Komplex Közlekedési Ellenőrző Pontot (KKEP) állítanak fel, valamint további 160 mobil eszközt is üzembe helyeznek Magyarországon.
Nem csak a munka- és környezetvédelmi kérdések jelentik a legnagyobb kihívást az olaj- és gáziparban - az Ernst & Young felmérésből kiderül: a szektor döntéshozói az IT-biztonságot is kiemelkedően fontosnak tartják.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.