Szerverek a tehénfarm mellett
A HP kutatói szerint 10 ezer tehén által keletkező biogáz 1000 fizikai szerver áramellátását tudja biztosítani.
A HP kutatói szerint 10 ezer tehén által keletkező biogáz 1000 fizikai szerver áramellátását tudja biztosítani.
Felhő alapú hoszting szolgáltatásként is elérhetők a NEXON HR megoldásai. Az 50 milliós beruházással létrehozott szolgáltatás már bizonyította stabilitását; 2010 januárjában 20 000 munkavállaló nyilatkozott a NEXON felhőben cafeteriakerete felhasználásáról.
A Getronics Magyarország Kft. sajtótájékoztatón jelentette be, hogy belép a bankfüggetlen kártyaközpont piacra. Mint azt Rátkai Péter, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, ezt a lépést egy tavalyi jogszabály-módosítás tette lehetővé.
A Getronics Magyarország Kft. sajtótájékoztatón jelentette be, hogy belép a bankfüggetlen kártyaközpont piacra. Mint azt Rátkai Péter, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, ezt a lépést egy tavalyi jogszabály-módosítás tette lehetővé.
Az EMC és az IDC tanulmánya a digitális adatkezelés globális sokszorozódását jósolja.
A tavalyi évhez képest 2010-ben közel 15 százalékkal nőtt a cafeteria keretében adott juttatások bruttó értéke, ugyanakkor a jogszabály-módosítások hatására átrendeződött az igénybe vett elemek egymáshoz viszonyított aránya – többek közt ez derült ki a NEXON legfrissebb, 20 ezer fő idei nyilatkozatán alapuló cafeteriafelméréséből.
Megjelent a PowerBuilder 12, amely teljes körű .NET fejlesztőeszközként mutatkozik be a nagyközönségnek. A Sybase megújult eszköze a Visual Studio környezetére épül, lehetővé teszi modern .NET alkalmazások (WPF) fejlesztését, valamint a meglévő Win32 alkalmazások zökkenőmentes migrációját vagy továbbvitelét.
Az IBM Magyarország System x szervercsaládjának következő generációját április 22-én ismerhetik meg a hazai felhasználók. Az új, nagyvállalati kiszolgálók több tekintetben is túlhaladják az x86-os szerverek eddigi korlátait.
Egy teljes adatközpontot mintáz a 48 magos SCC architektúra, amely új utakat nyithat a programozás technológiában is.
Egy izraeli induló vállalkozás fejleszti a 3D mozgásérzékelő technológiát a Microsoft számára. A Natal és a hasonló rendszerek nem csak játékszerek, néhány év alatt alapvetően változtathatják meg a számítógépek kezelésének módját is.
Az IT-szolgáltatásmenedzsment alapkövének tartott ITIL v3-as verziójának megjelenése mellett a gazdasági válság hatása is közrejátszott abban, hogy a vállalatok figyelme az IT-vezetői tréningek felé fordult.
A vállalati informatikai környezet hatékonyságának javítása az IT-szolgáltatások menedzsmentjén keresztül a gazdasági válság hatására minden eddiginél fontosabbá vált - a költségek, az üzemeltetés, az üzletnek adott szolgáltatások és a változáskezelés vonatkozásában egyaránt.
A HP ma bemutatott, kis- és középméretű adatközpontokba szánt szolgáltatásai segítenek javítani a hatékonyságot, fokozzák az IT-költségvetés rugalmasságát és támogatják a vállalt szolgáltatási szintek fenntartását.
Leginkább lakókocsi parkra emlékeztetnek majd Microsoft új adatközpontjai, amelyek készre szerelten telepíthetők.
Már most fogad megrendeléseket a Provantage az AMD által még be sem jelentett 12 magos Opteron processzorra.
Az Internet Explorer 8 lebuktatja a hamis hivatkozások zömét. A többi böngésző csak a nyomában kullog.
Az FBI internetbiztonsági központja kiadta a 2009-re vonatkozó összefoglaló jelentését, amelyből kiderül, hogy az online csalások és a számítógépes bűnözés térnyerése miatt megduplázódott a károk nagysága.
A PRIMERGY CX1000 x86-os kiszolgálórendszert a cloud computing és a virtualizáció által életre hívott igények alapján tervezték. 38 szerver, 76 processzor, 456 mag, rackszintű menedzsment - akár 5-6000 virtuális gép futtatására is alkalmas az új CX1000 belépő szintű modellje.
Az új rendszer hatalmas, 322-terabites maximális adatátviteli sebességet biztosít. A CRS-3 lehet az alapja a szupergyors internetnek.
Mindössze néhány szerver meghibásodásának következményei mostanában váltak egyértelművé: teljes mobiltelefon-hálózat állt le, felhasználók milliói maradtak szolgáltatás nélkül. Ahogy az állandóan elérhető informatikai rendszerek egyre fontosabbá válnak az üzleti folyamatokban, az adatközpontok biztonsági követelményei is szigorodnak. A rendszeradminisztrátorok ezért sokkal átfogóbb megközelítést alkalmaznak. A betörési kísérletek és hardverhibák mellett a fizikai veszélyek is valós fenyegetést jelentenek a rendszer elérhetőségére.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.