A NEXON tesz az utánpótlásért
Sikerrel zárult a Dunakeszi Teniszklub által életre hívott országos ifjúsági teniszverseny, amelynek fő támogatója a NEXON volt.
Sikerrel zárult a Dunakeszi Teniszklub által életre hívott országos ifjúsági teniszverseny, amelynek fő támogatója a NEXON volt.
Az e-könyvek, azaz az elektronikus könyvek nem túl sikeresek, mert kevesen vannak, akik rendelkeznek az olvasásukra alkalmas eszközzel.
Az IBM várhatóan holnap jelenti be új felsőkategóriás szervereit, melyekben a legfrissebb Opteron chipek dolgoznak majd. A megállapodás némi lendületet adhat az utóbbi idők sikersorozata után visszaeső AMD-nek.
A Sony bejelentése szerint a síkképernyős televíziók eladásai és a Da Vinci-kód elsöprő filmsikere segítettek a cégnek a tavalyi hullámvölgyből való kilábalásban, az elért eredmények pedig további derűlátásra adnak okot.
Sikerei mellett a szoftvergyártó 2006 negyedik pénzügyi negyedévére az előző év megfelelő időszakához képest 24 százalékos profitcsökkenést jelentett be, és ismertette 40 milliárd dolláros részvény-visszavásárlási tervét.
A Xapt Hungary Kft. sikeres első félévet zárt, egész évre pedig a tavalyi 762 millió forintos forgalomhoz viszonyítva 40 százalékos bővülést tervez.
A Harris Interactive szerdai bejelentése szerint a Sony megszakítás nélkül hetedik éve a legsikeresebb márkanév az Egyesült Államokban. Az Apple idén először tört be a top 10-be, és mindjárt ki is ejtette onnan a Microsoftot.
Sikeresen zárta 2006 május végén pénzügyi évét az Oracle Hungary, a vállalati szoftverek konszolidálódó piacának a cég egyértelmű nyertese.
Az IBM és a Georgia Tech sikeresen felemelte egy chip órajelét 500 GHz-re. A kísérletre mínusz 232,7 °C-os környezetben került sor.
Az Oracle Hungary kiosztotta díjait azoknak a hazai partnereinek, akik ismereteikkel és munkájukkal leginkább hozzájárultak a közös sikerekhez.
Az Amerikai Hanglemezkiadók Szövetségének (RIAA) elnöke szerint sikerült megfékezni az illegális zenei fájlcserélés terjedését.
A Motorola V3 sikere szinte magával hozta a modellfrissítéseket, így látott napvilágot a V3i és a 3G-képes V3x is. Az előbbi készülékben egy feljavított LCD kijelzőt, nagyobb belső memóriát, microSD foglalatot és megapixeles kamerát is találunk. Leteszteltük az ősmodell társaságában.
Az Advanced Micro Devices (AMD) jól kezdte a 2005-ös évet, s ezt az idén is sikerült folytatni. A mostani tervek között szerepel a globális szerverpiacon a 20%-os részesedés elérése.
A Fujitsu Siemens Computers Kft. beszámolt legutóbbi pénzügyi eredményeiről, és egyúttal bemutatta új noteszgép-modelljeit is.
Immár negyedik alkalommal rendezte meg a Sun Microsystems a Duke's Choice Awardot, a Java-alapú alkalmazások legnagyobb nyílt versenyét, amelyen a közönségdíjat egy magyar kisvállalkozás hozta el. A Solware Kft. háromdimenziós biliárd játékprogramja lenyűgözte az internetezőket.
Az Abertis Telecom, a Nokia, és a Vodafone Espańa beszámolt a városban 2005. december 16-án indult mobiltelevíziós próbaüzem első eredményeiről.
Egy közismert "kalóz" letölthetővé tette az Xbox360 játékkonzol kezelőszoftverének megtört verzióját. A módosítás azért számíthat nagy sikerre, mert lehetővé teszi a másolt lemezek használatát. A Commodore4Eva néven ismert hacker állítólag már korábban is módosíotta a konzol sebezhetetlennek hitt firmware-ét.
Az online kereskedelemben érdekelt Amazon.com a Microsoft új, Windows Live nevű keresőjét kezdte használni Alexa eszköztárában és A9-es keresőjében. A cég korábban a Google motorjával működtette ezeket a szolgáltatásokat.
Az SAP közzétette a 2006. március 31-én zárt első negyedévre vonatkozó előzetes pénzügyi eredményeit. A vállalat szoftvereladásokból származó árbevétele 22 százalékkal 528 millió euróra emelkedett 2005 megfelelő időszakához (434 millió euró) képest, ami az árfolyamhatást korrigálva 14 százalékos növekedésnek felel meg.
Május 1-én dobja piacra a Samsung új, Q1 névre hallgató ultra hordozható PC-jét (röviden UHPC), a hordozható erőforrások egy olyan új generációjának első darabját, mely a Microsoft és az Intel reményei szerint is gyökeresen megváltoztatja majd az emberek számítógépes szokásait.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.