Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 2462

Megint esett a mobilpiac

Tech | 2010.05.18 11:10

Áprilisban 15 ezerrel, 11,898 millióra nőtt a három hazai mobiltelefon-szolgáltató teljes ügyfélszáma, de 45 ezerrel, 10,816 millióra csökkent a forgalmazásban résztvevők, azaz az előfizetéssel rendelkezők és az utolsó három hónapban hívást indítók vagy fogadók száma.

Nincs többé Pannon

Tech | 2010.05.18 10:31

A távközlés világnapjára, vagyis hétfőre időzítette a Pannon a történetének utolsó sajtótájékoztatóját. A telekommunikációs cég ugyanis kedden 0 órától Telenor Magyarország néven folytatja működését. A boltok átépítése már meg is kezdődött, amiből Anders Jensen vezérigazgató személyesen is kivette a részét a budapesti Astoria üzletben.

Bejelentette a Sprint az első 4G mobiltelefont

Tech | 2010.05.14 13:19

A WiMAX-ra építő mobilszolgáltató a HTC Evo 4G bevezetésével megelőzte a konkurenciát, és máris a táblagépek bevezetésén dolgozik.

Mobilos közösséggel a dugók ellen

Tech | 2010.05.12 12:05

Jitti néven új hazai startup vállalkozás indult. Szolgáltatásuk egy interaktív, közösségi forgalomfigyelő rendszer okostelefonokra.

A Sprint ?dobja? a Nexus One-t

Tech | 2010.05.11 14:07

A Sprint bejelentette, hogy nem támogatja tovább a Google Nexus One telefonját. A mobilszolgáltató a HTC EVO közelgő bemutatása miatt döntött így, ami miatt rendkívül bizonytalanná vált, hogy a Google elérheti-e mobilüzletágának ambiciózus értékesítési céljait, mert a döntés a keresőóriás mobilüzletágának egyesült államokbeli részesedését is komolyan veszélyeztetheti.

Újabb Nokia-Apple szabadalmi vita

Tech | 2010.05.10 13:04

Újabb lépés a szabadalom háborúban, a Nokia legújabb beadványában 5 szabadalmának megsértése miatt emelt panaszt az Apple iPad 3G és iPhone kapcsán. A folyó ügyek tétje összesen akár milliárdos összeg is lehet, dollárban.

A kábelmodemes előfizetések húzzák a szélessávú piacot

Tech | 2010.05.05 13:04

Március végére a decemberi 1,764 millióról 1,812 millióra nőtt a vezetékes szélessávú internet-előfizetések száma és folytatódott a hagyományos vezetékestelefon-szolgáltatás lassú lemorzsolódása - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság.

PCM is lesz a Samsung okostelefon lapkakészletében

Tech | 2010.04.29 16:26

A fázisváltó memóriás mobiltelefonok jövő évre várhatók.

Üzlet és Mobilitás - A Computerworld melléklete

Tech | 2010.04.26 16:13

Manapság oly természetes, hogy a gyerekek iskolatáskájában vagy nyakában, a női retikülökben, a férfiak zakójának vagy nadrágjának zsebében, sőt egyre inkább már a legidősebbek táskájában is ott van a mobiltelefon. Valósággal megdöbbentő, ha valaki azt mondja: nekem nincs mobilom. A kérdés szinte önkéntelenül bukik ki az emberből: és akkor hogy lehet téged elérni?

Nyílt forráskódú mobiltelefonos fizetés

Tech | 2010.04.26 16:12

Nyílt forráskódú Android API-val próbálja segíteni az Inside Contactless és az NXP Semiconductors a mobiltelefonos fizetésre is alkalmas Near Field Communication technológia elterjedését.

Új vizekre evez a Dell

Tech | 2010.04.16 15:01

Elemzők szerint a Telefonica árulja majd a jövőben a Dell smartphone modelljeit.

EPT: keddtől 100 százalékos MTelekom-tulajdonban

Tech | 2010.04.14 12:14

A Magyar Telekomnak az Első Pesti Telefontársaság Nyrt. (EPT Nyrt.) részvényeire tett önkéntes nyilvános vételi ajánlata, majd a vételi joga gyakorlásának eredményeképpen az EPT Nyrt. 100 százalékos egyedüli tulajdonosává vált.

Kin: Közösségi telefon a Microsofttól

Tech | 2010.04.13 11:43

Közösségi telefont mutatott be a Microsoft kifejezetten Twitter, Facebook, MySpace és online videó őrülteknek. Az Amerikai Egyesült Államokban a Verizon, Európában a Vodafone árulja majd.

1,8 millió fölött a vezetékes szélessávú internet-előfizetések száma

Tech | 2010.04.12 12:44

A januári 1,785 millióról 1,802 millióra nőtt a vezetékes szélessávú internet-előfizetések száma és folytatódott a hagyományos vezetékes telefonszolgáltatás lassú lemorzsolódása februárban, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).

Sybase mobil eszközmenedzsment iPadre és Androidra

Céginfo | 2010.04.09 12:54

A Sybase mobil eszközmenedzsment platformja hamarosan támogatni fogja az iPad eszközöket és Android telefonokat, valamint új funkciókkal bővül az iPhone menedzsment.

Ipsos: tarolnak az okostelefonok

Tech | 2010.04.09 11:51

Robbanás előtt áll az érintőképernyős mobiltelefonok piaca idehaza; a mobilozók közel 40 százaléka saját bevallása szerint érintőkijelzős telefont választ majd következő készülékének, ha teheti ? derült ki az Ipsos online kutatásából.

Legyen önnek is mobiltelefon-átjátszója!

Tech | 2010.04.08 16:07

A hamarosan a nevét Telenorra cserélő Pannon felhívást tett közzé ingatlantulajdonosok számára. Ha vállalják, hogy az ingatlajukon mobiltelefon-adótornyot helyezzenek el, a tulajdonosok akár 15-20 évre szóló fix jövedelemre tehetnek szert.

Szabadalmi vizsgálat indul a HTC ellen

Tech | 2010.04.01 13:17

Az USA Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsága vizsgálatot indított a HTC ellen. A cég okostelefonjain Android operációs rendszer fut; bennfentesek szerint az Apple keresete nem is annyira a tajvani gyártó, mint inkább a Google ellen irányul.

NHH: januárban is nőtt a vezetékes szélessáv

Tech | 2010.03.29 10:59

Folytatódott a vezetékes szélessávú internetszolgáltatás térnyerése és a hagyományos vezetékes telefonszolgáltatás lassú lemorzsolódása 2010 januárjában - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság.

Olcsó 1 GHz-es mobiltelefon processzor a láthatáron

Tech | 2010.03.26 15:53

Hamarosan az olcsóbb okostelefonokban is komoly, kár HD-videolejátszásra alkalmas számítási teljesítménnyel találkozhatunk.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.