Napelemes kutakból öntöznek Szíriában
Az öntözéshez szivattyúkat vásároltak, a program folytatásában pedig négy víztározó tavat is létesítenek.
Az öntözéshez szivattyúkat vásároltak, a program folytatásában pedig négy víztározó tavat is létesítenek.
Sokat segíthet a vállalkozóvá válásban, ha valaki olyan intézményben tanul, amely felkészíti a piacra lépésre, a cégalapításra. Hová iratkozzon be az (ha teheti), aki szívesen kipróbálná magát globálisan versenyképes startupperként?
A Windows 365 és a Microsoft hirdetési üzletága egyaránt nagy szerepet játszhat abban, hogy a Microsoft hogyan viszi tovább a Windowst. Idén áprilisban az illetékesek már a Windows 365 és a Windows szorosabb integrációjának terveiről beszéltek.
Idén is olyan hazai cégek mutatkoznak be, amelyek innovatív, high-tech, zöld valamint okos megoldásokat alkalmaznak működésük során.
Hosszú távon akár tízszer többe kerülhet gázzal fűteni, mint napenergiával.
A legtöbb nagy központi bank tanulmányozza a valutájuk digitális változatának lehetséges bevezetését.
Igyekeznek felvenni a harcot a digitális területen megjelenő fenyegetésekkel szemben.
A feltárt problémák ugyanakkor nem érintik az intézmények megbízható működését.
Célja az, hogy megteremtse hazánkban az adatokra és elemzésekre épülő döntéselőkészítés tudományos alapjait az egészségügy, a járványmegelőzés és az ökológiai rendszerek területén.
Vajon a Scrum Masterek és Product Ownerek miként tudnak egy valóban hatékonyan együttműködő, igazi csapatot felépíteni, ahol a légkör családias, a munka azonban professzionális? Mert a kettő működhet együtt.
Sajnos már elmúltak azok az idők, amikor elég volt hosszú és összetett jelszavakat használni ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk adatainkat és rendszereinket. A legfrissebb elemzések szerint csak idő kérdése, hogy a bonyolultabb jelszavakat is feltörjék.
Az adóhatóság már a számlákból látta, hogy a beszerzett gépek nem a cég működtetéséhez kellettek.
Hatalmasat zuhant a CPU- és GPU-gyár nyeresége, és ezt csak félig indokolja a tavalyi hatalmas felvásárlás.
A Gartner új előrejelzése szerint a nyilvános felhőszolgáltatásokra fordított kiadások világszerte 20,7 százalékkal, 591,8 milliárd dollárra nőnek 2023-ban.
Ha új Apple-telefonra vágysz, most vedd meg, súlyos akadozás várható az ellátásban.
Az elmúlt években jelentősen megnőtt a vállalati informatikai részlegek felelőssége, hiszen ma már nem csupán a hardverek és szoftverek kezelése az elsődleges feladatuk, hanem a cég üzleti növekedését támogató megoldások és infrastruktúra biztosítása is.
Hibrid munkát támogató appoktól kezdve intelligens tartalomkereső és -alkotó eszközökön át a kódírás nélküli automatizálásig a Microsoft száznál több fejlesztést jelentett éves technológiai konferenciáján. Frissített Windows 11 operációs rendszerükkel bemutatkoztak a szoftvercég új laptopjai is.
A programban legfeljebb fél éven át havonta akár 150 ezer forintot kaphatnak az álláskeresők számára munkahelyet biztosító vállalkozások.
Nem csak a rezsiszámla vagy a heti nagybevásárlás során kell egyre inkább odafigyelni a költésünkre.
Az elkövetkező időszakban a HR szolgáltatók szerepe nagyobb lehet, mint valaha.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.