Elbukott a Google fellebbezése az EU Törvényszéken – meg kell fizetni a 2,4 milliárd eurós büntetést
A keresőóriás nem ért egyet.
A keresőóriás nem ért egyet.
A legtehetségesebb szakemberek megnyeréséhez és megtartásához a vállalatoknak mostantól a távmunka lehetőségét is kínálniuk kell az állások előnyei között, ehhez pedig megfelelő, hibrid modellt támogató infrastruktúrát és szabályozást is szükséges kialakítaniuk.
A chipgyártó keresi utódját.
Egyszerű matematika magyarázza Elon Musk Twitter-szavazásának valódi okát a Tesla-részvények eladásával kapcsolatban.
Fejlesztő tréningekkel várja a Morgan Stanley azokat, akik újrakezdenék a karrierjüket.
Egymillió oktatási intézmény internet-hozzáférését térképezték fel, köszönhetően az Ericssonnak.
A felhőalapú számítástechnika egyre inkább az üzleti működés központi részévé válik, de a "vendor lock-in" veszélye valós. A hibrid felhő megoldást jelenthet.
A Siemens és partnerei 1,2 millió okos mérőóra bevezetésében vesznek részt Litvániában.
Egyedül 2006-ban tudhatott magáénak nagyobb szeletet az x86-os CPU-k piacából az Intel riválisa.
Mivel a kvantumszámítástechnika még mindig a kezdeti stádiumában van, számos technológiát és qubittípust vizsgálnak párhuzamosan.
Az x86-os üzletág leválasztása több lehetőséget adhat a növekedésre.
A McDonald's az IBM technológiai szakértelmének kihasználásával reméli, hogy felgyorsíthatja a "kényelmesebb és egyedibb" vásárlói élmény elrésére irányuló erőfeszítéseit.
Az európai háztartások fűtőberendezéseinek mindössze 17,3 százaléka működik elektromos árammal, hőszivattyúkon keresztül.
A Microsoft innovatív módszereket keres a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére és a vízfelhasználás minimalizálására.
A 4iG már meg is állapodott a PPF csoporttal a tulajdonosváltás minden részletéről.
Mire készüljünk, ha véget ér a krízis? A Siemens friss, hazai online felmérésében munkavállalók osztották meg tapasztalataikat.
Az elmúlt másfél évben a koronavírus elleni védekezésben a mindennapjaink szerves részévé vált az arcmaszk. A megfelelő maszk pedig nemcsak az embereknek, hanem az adatok számára is hatékony védelmet nyújt.
A német Hahn ipari robotgyártó által támogatott United Robotics Group októberben lett a SoftBank nehéz helyzetben lévő Pepper és Nao robotjainak európai főforgalmazója.
Már szinte minden szervezetnél használnak valamilyen monitoring- vagy naplózó szoftvert arra, hogy nyomon kövessék a vállalati rendszerekben zajló informatikai folyamatokat és eseményeket, és ellenőrizzék az alkalmazások teljesítményét.
A hónap közepén zajlott a Fujitsu ActivateNow online konferencája, mely a korábban offline müncheni Fujitsu Fórum utódja. Az eseményen történő részvétel ingyenes volt, de regisztrációhoz kötött. Hogy milyen témákkal találkoztak a résztvevők az előadások során, az alábbi ízelítőből kiderül.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.