Nem minden problémára jó az AI
Az amerikai szövetségi ügynökségek egyre több területen vetik be a mesterséges intelligenciát, de a szakértők figyelmeztetnek: az eszköz csak akkor hatékony, ha valódi problémára adott valódi választ.
Az amerikai szövetségi ügynökségek egyre több területen vetik be a mesterséges intelligenciát, de a szakértők figyelmeztetnek: az eszköz csak akkor hatékony, ha valódi problémára adott valódi választ.
A digitális egészségügy fejlődése ma már nem csupán szakpolitikai kérdés, hanem olyan technológiai ugrás, amely alapjaiban formálja át az ellátás logikáját. Takács Péter államtitkár szerint a robbanásszerű innovációk mellett az a legnagyobb kihívás, miként lehet a mérhetőséget, a validált adatokat és a betegbiztonságot egyetlen, koherens rendszerben összehangolni.
A biztonságtechnológia jövője Kelet-Európában új irányt vehet - ez volt az üzenete az első alkalommal megrendezett Romanian Security Summitnek, amely november 5-6-án több mint kétezer szakembert, száz kiállítót és nemzetközi márkákat hozott össze Bukarestben. A rendezvény célja a technológiai innovációk bemutatása és a régiós biztonsági együttműködés megerősítése volt.
Hivatalosan is megnyitotta kaput a romániai biztonsági csúcs.
A hazai űr- és védelmi technológiai szektor egyre vonzóbbá válik a magántőke számára - új fejlesztések és beruházási lehetőségek mutatják az iparág gyors fejlődését.
A Romániai Biztonsági Csúcstalálkozó november 5-6-án kerül megrendezésre a Romexpo Kiállítási Központban, amely a biztonsági iparágban a tudáscsere, az innováció és az üzleti fejlesztés fontos regionális platformjaként szolgál.
Véget ért Délkelet-Európa legnagyobb biztonságipari seregszemléje Szkopjéban a ComputerTrends médiatámogatásával.
Idén is összegyűltek a globális biztonsági, védelmi és informatikai technológiai szektorok meghatározó szereplői.
Az ítélet nemcsak ipari, hanem politikai és gazdasági következményekkel is járhat Magyarország egyik legnagyobb külföldi beruházására nézve.
A szkopjei konferencián a vezető globális és regionális szakértők, valamint a legfontosabb iparági szereplők találkoznak, ön se maradjon ki!
A mesterséges intelligencia, a kiberbiztonság és a kritikus infrastruktúrák védelme kerül fókuszba az Adria Biztonsági Csúcstalálkozón, amely a régiót a biztonsági ipar egyik legfontosabb technológiai központjaként pozicionálja.
November 5-6-án a Romexpo Kiállítási Központ ad otthont a Romanian Security Summitnak, amely a globális biztonságtechnológiai iparág egyik legfontosabb kelet-európai találkozóhelyévé válik. Több mint ezer résztvevő és vezető nemzetközi márkák részvétele jelzi a rendezvény súlyát a technológiai-biztonsági szektorban.
Miért nem semmisítette meg magát az univerzum a big bang után? A francia-svájci határon található CERN új felfedezése közelebb visz minket a válaszhoz arra az alapvető kérdésre, hogy miért dominál az anyag az antianyag felett.
A régió legnagyobb biztonságtechnikai eseménye ezúttal Skopjéban hozza össze a szakma élvonalát.
Inferencia-szerverrel teszi egyszerűbbé, gyorsabbá és költséghatékonyabbá a generatív mesterséges intelligencia bevezetését hibrid felhős környezetekben a Red Hat. A nyílt forráskódú megoldásairól ismert szállító éves konferenciáján a RHEL 10 operációs rendszer és az OpenShift konténerplatform friss AI képességei is bemutatkoztak.
Románia a régió innovációs központjává válhat.
Nagy lépés a jövő hadviselési képességeinek növelése felé.
Kilenc célpontot semmisítettek meg pakisztáni területen.
Több mint száz drónt sikerült egyetlen bevetés során megsemmisítenie a brit hadsereg új fejlesztésű energiafegyverének, amely rádiófrekvenciás hullámokkal bénítja meg az ellenséges eszközöket. A haditechnológia új korszakába léphetünk.
Újdelhi saját fejlesztésű rendszere lézersugarat használ a légi fenyegetések megsemmisítésére.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.