Ráengedték az AI-t az amerikai bürokráciára
A DOGE bevetette a mesterséges intelligenciát a szövetségi szabályozások 50%-ának megszüntetésére.
A DOGE bevetette a mesterséges intelligenciát a szövetségi szabályozások 50%-ának megszüntetésére.
A Pentagon vezetője poligráf vizsgálatot rendelt el az állománynál, hogy megtalálja azokat, akik belső információkat szivárogtattak ki a médiának.
2024-ben meghaladja a 700 milliárd jüant, és több mint 20%-os éves növekedést tart fenn.
Vezérigazgatóként kötelessége a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat küldetésének megvalósítása, amely egyben szoros összefüggésben áll a magyar gazdaság modernizációjával és versenyképességének növelésével.
A vezető processzorgyártó azonosította a Washington által kidolgozott, a hazai technológiára támaszkodó terv egyik legfontosabb problémáját.
A SpaceX vezérigazgatója rendelte el a Starlink leállítását az ukrajnai offenzíva idején 2022-ben.
A Direct One szolgáltató friss jelentése szerint az elmúlt egy évben 13 százalékkal nőtt az aktív felhasználók száma, így mára több mint 40 ezren használják rendszeresen az alkalmazást különböző tartalmak megtekintésére.
Nagy Elek is felkérést kapott a Digitális Polgári Körben történő részvételre, amelyet elfogadott.
Az újonnan beiktatott szabályok számos izgalmas értelmezési kérdést is felvetnek.
Az amerikai technológiai óriásvállalat szerint egyes európai szabályozások olyan mértékű működési kihívásokat és jogi bizonytalanságokat okoznak számára, hogy inkább teljesen kivonul erről a hirdetési területről az EU-ban.
Glatz Attila Bence irányítja júliustól a vállalat informatikai területét.
Szabó Péter, a Microsoft Magyarország jelenlegi ügyvezető igazgatója úgy döntött, hogy elhagyja a vállalatot, és a Microsofton kívül folytatja a karrierjét.
Mindenütt jelen lévő, proaktív virtuális asszisztenseket, a vállalati együttműködést automatizáló AI ügynökök hálózatát és az üzleti adatfelhőre épülő, intelligens alkalmazásokat jelentett be az SAP. A cég éves konferenciáján debütáló megoldásokkal a szervezetek akár 30 százalékkal növelhetik termelékenységüket, és a gazdasági környezet kiszámíthatatlanságát is könnyebben kezelhetik.
Az elnöki döntések összességében azt jelzik, hogy Donald Trump kormánya újra központi helyre kívánja emelni az innovációs versenyképességet az amerikai gazdaság- és technológiapolitikában.
Kevés az idő, nagy a tét: a legújabb haladékkal együtt is közeleg a NIS2 audit határideje, miközben sok szervezet még mindig nem képes eleget tenni a megfelelési kötelezettségnek. Hogyan lehet hatékonyan teljesíteni a szabályozás elvárásait rövid határidő és szűk költségkeret mellett?
Megduplázzák mesterséges intelligenciára fordított költésüket a következő két évben, de a gyors fejlesztések nyomán vállalatuk technológiai környezete széttöredezik, mondták a vezérigazgatók az IBM friss felmérésében. Éves konferenciáján a szállító AI ügynököktől kezdve az infrastruktúrán át a fejlesztői eszközökig olyan megoldások sorát jelentette be, amelyekkel a szervezetek adataikból, így beruházásaikból is többet hozhatnak ki.
A holding létrehozása nemcsak gazdaságfejlesztési eszköz, hanem stratégiai technológiai beruházás is, amely elősegíti, hogy Szlovénia a jövőben kevésbé függjön külső beszállítóktól, miközben képes lesz magas hozzáadott értékű fejlesztéseket kínálni akár uniós, akár NATO-s partnerei számára.
Közös javaslatot nyújtott be a 4iG Csoport és Izrael állami tulajdonú védelmiipari vállalata, az Israel Aerospace Industries Ltd. (IAI) a műholdrendszereket fejlesztő Space-Communication Ltd. (SpaceCom) kötvényadósságának rendezésére.
Malajziában indult el egy kiemelt zöldmezős agrárberuházás, ahol a magyar fejlesztésű, piacvezető AgroVIR agrárinformatikai megoldás támogatja a cég működését. Az AgroVIR rendszere már Közép-Európán túl Dél-Amerikában és a Közel-Keleten is bizonyított, most pedig Malajziába történő belépésével tovább erősíti nemzetközi jelenlétét. A projekt újabb mérföldkő a vállalat globális terjeszkedésében, és jól mutatja a magyar agrárdigitalizációs technológiák versenyképességét a világpiacon.
A 66. Nemzetközi Matematikai Diákolimpiát Ausztráliában rendezték meg 2025. július 10. és 20. között. Minden magyar versenyzőnk éremmel térhet haza.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.