Új adatközpont Magyarországon
A másfél milliárd forintos beruházással létrehozott Dataneum az egykori Atheneum nyomda helyén kezdte meg működését. Már megvan az új adatközpont első "lakója is".
A másfél milliárd forintos beruházással létrehozott Dataneum az egykori Atheneum nyomda helyén kezdte meg működését. Már megvan az új adatközpont első "lakója is".
Diszkrét szerver és hálózati rack megoldás az APC NetShelter CX
A számlázó programok hazai szakértője tőzsdére ment és már iPhone programokat is fejleszt.
A Microsoft új operációs rendszerének magyar nyelvű kiadása szombattól több mint ezer hazai viszonteladónál kapható. Egy óra alatt többszáz doboz fogyott el belőle.
A júliustól szeptemberig tartó időszak árbevétele 3,9 milliárd forinttal maradt el a 2008 harmadik negyedévitől a második legnagyobb hazai mobiltávközlési cégnél. A mérlegadatokat hatékonyságnövelés és a mobilinternet növekedése javítja.
A hazai filecserélők érdekeit védené a legújabb politikai erő – az LMP – segítségével a magyar kalózpárt.
„A pénzügyi intézményeknek most soha vissza nem térő lehetőségük van üzleti folyamataik átszervezésére, ha időben felocsúdnak a jelenlegi gazdasági válságból. Elsőként tartósan vissza kell nyerniük az ügyfelek bizalmát, és kedvező, versenyképes termékeket, illetve szolgáltatásokat kínálni számukra, ami a költségek csökkentése, valamint az üzleti tevékenység fellendítése révén lehetséges. Mindehhez azonban a technológiai beruházások nélkülözhetetlenek, mivel segítenek az eredmények elérésében, továbbá láthatóvá és kézzelfoghatóvá teszik azokat.”
A WebsiteSpark keretén belül beruházás nélkül juthatnak több százezer forintos programcsomaghoz a webfejlesztő cégek.
Az SAP Hungary Kft. bejelentette, hogy Magyarországon is elindult az SAP globális felsőoktatási programja. Az University Alliance Program (UAP) keretében a csatlakozó intézmények a legújabb SAP rendszereket vehetik igénybe oktatás céljából, nemzetközi szintű tananyaghoz jutnak, valamint a szoftvercég képzi ki a tanárokat. A hallgatók a program egyik elemeként nemzetközileg elfogadott oklevelet is szerezhetnek (ún. TERP10 igazolás).
A vállalat az utóbbi években megerősítette magyarországi partnerhálózatát, és rendszerintegrátorokkal együttműködve értékesíti adattároló- és adatmenedzsment-megoldásait.
Szerencsés nevet választottak anno a holland "Hétháza" településnek, 777 Windows 7 a jutalmuk.
A Novell által támogatott nyílt forráskódú kezdeményezés, a Mono Project keretében kifejlesztett MonoTouch segítségével már a .NET nyelven írt kódokat is felhasználhatják iPhone-alkalmazások fejlesztésére, majd kitehetik az Apple Apps Store-ba Az első évben az Apple Apps Store webáruházában több mint 50 000 alkalmazás volt elérhető, amelyeket egymilliárd alkalomnál is többször töltöttek le - naponta átlagosan 140 új alkalmazás jelent meg a honlapon
• A Novell Open Workgroup Suite programcsomag új, 5 felhasználós StarterPack változata ingyenesen elérhető a hazai felhasználók számára • A programcsomag a GroupWise 8-cal, a Novell Teaming 2-vel, a ZENworks 10 Configuration Managementtel és számos új komponenssel bővült
A Novell Open Workgroup Suite programcsomag új, 5 felhasználós StarterPack változata ingyenesen elérhető a hazai felhasználók számára.
A Xerox dokumentumkezeléssel foglalkozó konferenciája kapcsán Lipták Zalán, a vállalat szolgáltatási üzletágának hazai vezetője a több mint 10 éves részleg tapasztalatairól és eredményeiről beszélt a Computerworldnek.
Az IBM a Blue Gene szuperszámítógépek fejlesztéséért megkapta az Egyesült Államok legrangosabb technológiai elismerését, a National Medal Of Technology And Innovation kitüntetést, amelyet a múlt héten a washingtoni Fehér Házban adtak át.
Átfogó fejlesztői programot indít a Palm decemberben, hogy arra ösztönözze a külsős fejlesztőket, hogy a webOS platform alá írjanak alkalmazásokat. Ezzel összhangban beindította a saját online szoftverboltjának próbaüzemét.
Az újra benyújtott, valamelyest finomított javaslat értelmében az USA elnökének veszély esetén lehetősége lenne lekapcsolni bármilyen weboldalt vagy szolgáltatást az internetről.
15 ezer új IT munkással és 2,9 százalékos piacbővüléssel számol 2013-ra az IDC és a Microsoft közös jelentése.
• A compliance-kötelezett szervezeteknél a logfájlok rengeteg információt tartalmaznak: egy több mint 300 alkalmazással rendelkező hazai pénzintézetnél például évente akár 5-10 terabájtnyi információ is összegyűlhet, és ez a szám évről évre dinamikusan növekszik • Ez a mennyiség emberi feldolgozásra ma már alkalmatlan, a korábbi időigényes, hibalehetőségekkel teli manuális folyamatok azonban kiválthatók egy log menedzsment megoldás automatizált folyamataival - így egyértelműen teljesíthetők a kötelező auditok
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.