Szupervékony mobilkijelző
Az LG.Philips október 3-án mutatja be 1,3 milliméter vastagságú telefonos kijelzőjét, mely 32 százalékkal vékonyabb a jelenlegi képernyőknél.
Az LG.Philips október 3-án mutatja be 1,3 milliméter vastagságú telefonos kijelzőjét, mely 32 százalékkal vékonyabb a jelenlegi képernyőknél.
A HP bejelentette az első, kétmagos Itanium2 (Montecito) processzorra épülő nagyobb teljesítményű, alacsonyabb fogyasztású Integrity kiszolgálóit.
Kínában új szabványt vezetnek be a digitális televíziós műsorszórásban. A DMB-T saját fejlesztésű technológia, független a nemzetközi standardoktól.
Az egységes előhívószám és az alacsonyabb percdíjak kérdése is szerepet kap a IP Telefon Szolgáltatók Érdekvédelmi Szövetségének terveiben.
Skót kutatók szoftverrel igyekeznek bővíteni a főleg számítógépen kommunikáló gyermekek szótárát. A létrehozott faviccek állítólag hatékonyak.
Bár a Dell szóvivője nem lát kapcsolatot a profit csökkenése és az AMD-vel való szorosabb együttműködés között, a két bejelentés egy időben történt.
A Samsung Electronics előállt a világ legvékonyabb, rádió- és műholdas tévéadások vételére alkalmas telefonkészülékével, az SCH-B500-assal.
Megalakult az audiovizuális ipar kalózellenes koalíciója, melynek célja egy program kidolgozása a szerzői jogok hatékonyabb érvényesítése érdekében.
A nagyteljesítményű számítástechnikai (HPC), virtualizációs és többrétegű webes alkalmazások kezeléséhez kifejlesztett Sun Fire X4600-as kiszolgáló, a Sun Fire X4500-as adatszerver és a Sun Blade 8000 moduláris kiszolgálórendszer a Solaris 10 operációs rendszerrel együtt a 64 bites technológia új alkalmazási területeit tárja fel, és a gyártó szerint a hasonló megoldásokhoz képest nagyobb teljesítményt, hatékonyabb energiahasznosítást, jobb felügyelhetőséget és hosszabb hasznos élettartamot ígér. A Sun meglévő x64-es kiszolgálóihoz hasonlóan ezek a rendszerek is támogatják a Linux és a Windows operációs rendszert.
Mindannyiunk legnagyobb örömére a világ egyik legizgalmasabb szín- és formatervezési világával felvértezett egeret dob piacra a jónevű Donya.
Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettesének, a Vezetékes Szolgáltatások Üzletág (T-Com) vezetőjének munkaviszonya - saját kérésére - 2006. június 15-ével megszűnik. A Magyar Telekom Igazgatósága elfogadta Christopher Mattheisen kérését.
A HyperTeam Kft. 2006-es Működésfejlesztési Konferenciáján megismertette a hallgatóságot a jelen és a jövő működésfejlesztéssel kapcsolatos trendjeivel.
A Qualcomm mai bemutatójának középpontjában a cég legfrissebb fejlesztése állt, egy olyan mobil televíziós chip, mely minden eddiginél hatékonyabban segítheti elő a tévéadások hordozható eszközökön való figyelemmel követhetőségét.
A PQ DVD iPod Video Converterének legújabb rokona, a PSP Movie Converter az utóbbi idők egyik legérdekesebb átalakító programja. Ha első látásra bonyolultabbnak tűnik, mint a népszerűségi listát vezető InterVideo iVideoToGo, az a kezelőfelület kissé túlzsúfolt kialakításának köszönhető. Ez azonban nem feltétlenül negatívum: a számtalan finomhangolási lehetőséggel sokkal hatékonyabban beállíthatjuk a kívánt képminőséget vagy fájlméretet, különösképpen hasznosak a folyamatosan frissülő mérőszámok, melyek az eredmény várható méretéről tájékoztatnak.
A moszkvai Sviaz ExpoComm 2006 kiállításon mutatta be a Samsung a világ két legvékonyabb mobiltelefonját, az SGH-X820-ast és a SGH-D900-ast.
Bár bizonyára sokan bújták ismét a világhálót, hátha a tavalyi eseményekhez hasonlóan idén is előre felkerülnek az érettségi tételek, csalódniuk kellett. Bár több weboldal és fórum foglalkozik a témával, úgy tűnik, idén a "buzdító" üzenetek jelentik az új slágert.
A CNW Rendszerintegrációs Rt. "Elektronikus dokumentummenedzsment - egyszerűen, gyorsan, hatékonyan" címen tartja előadását, melyben NetRegister nevű iktató- és dokumentummenedzsment rendszerük legújabb, 3.5-ös változatát is bemutatják.
Az Euclid Discoveries vállalat bejelentette, hogy kifejlesztett egy olyan video-tömörítési technológiát, amely az egész filmipart felrázhatja, Hollywooddal együtt. A sokatmondó kijelentésnek az ad alapot, hogy a jelenleg leginkább alkalmazott MPEG-2 és MPEG-4 tömörítési eljárásoknál sokkal hatékonyabb megoldást kínál.
Az Amerikai Zeneipari Szövetség (RIAA) a jelek szerint a Nemzetközi Hanglemezkiadók Szövetségénél (IFPI) is hatékonyabban küzd a fájlmegosztó hálózatokon garázdálkodó felhasználók ellen.
Egy újabb szolgáltatással bővítjük a Computerworld Online oldalait: Bizonyára sokaknak lenne véleménye, hozzáfűzni valója híreink tartalmához, ezért a megjelenő hírekhez mostantól Ön is hozzászólhat - ossza meg velünk és a többi olvasóval véleményét, ötleteit, gondolatait a cikkekkel kapcsolatban.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.