Tíz százalékos növekedés az SAP-nál
Az SAP AG közzétette 2006 második negyedévére és első félévére vonatkozó előzetes pénzügyi eredményeit.
Az SAP AG közzétette 2006 második negyedévére és első félévére vonatkozó előzetes pénzügyi eredményeit.
A Samsung nyereségcsökkenésről, ugyanakkor az óriási memória és LCD kereslet miatt bevételnövekedésről számolt be a második negyedévben.
Az Economist Intelligence Unit az SAP megbízásából Európa-szerte mintegy 1400 középméretű vállalat és államigazgatási intézmény vezetőjét kérdezte meg, hogy milyen összefüggést lát a technológia alkalmazása és a szervezet növekedése között.
A kelet- és a közép-európai országok továbbra is vonzóak a Nyugat-Európából és Amerikából áttelepített ügyfélszolgálatok számára, 2009-ig átlagosan évi 16 százalékos növekedés várható a contact centerek helyi piacain.
A Gartner piackutató vállalat legfrissebb jelentéséből az derül ki, hogy az idei első negyedévben stagnál a szerverpiac. A bevételek ismét 12 milliárd dollárral zárultak az első három hónapban, megszakítva ezzel az eddigi folyamatos növekedést.
Azoknak, akik egy egyszerű tenyérgéptől mindent elvárnak. A készülék navigációt, kommunikációt és szórakozást kínál - egyszerre. Olyan sokoldalú, mint egy svájci bicska. Az új termék egy mobiltelefon és egy PDA ötvözete, valamint különösebb méretnövekedés nélkül még egy GPS helymeghatározó modul is helyet kapott benne.
A termékkésések, vezetői átszervezések és európai jogi nézeteltérések ellenére a Microsoft közel 3 milliárd dollárnyi nettó jövedelemről számolt be harmadik üzleti negyedévéről, 16%-kal többről, mint egy évvel korábban.
Az SAP közzétette a 2006. március 31-én zárt első negyedévre vonatkozó előzetes pénzügyi eredményeit. A vállalat szoftvereladásokból származó árbevétele 22 százalékkal 528 millió euróra emelkedett 2005 megfelelő időszakához (434 millió euró) képest, ami az árfolyamhatást korrigálva 14 százalékos növekedésnek felel meg.
Az LG Electronics túlszárnyalta az előrejelzéseket: megduplázta az idei első negyedéves nyereségét a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. Az óriási növekedést a kijelzők üzletág tette lehetővé, ám a telefonok területén nem ilyen rózsás a helyzet.
Az eBay március 31-én bevételei növekedésével zárta 2006 első pénzügyi negyedévét, nettó nyereségében mégis enyhe csökkenés mutatkozik - tette közzé szerdán a kaliforniai cég.
A nagyobb DRAM előállítók szerint a DDR2 memória chipek árai növekedésbe kezdhetnek a következő három hónapban és akár egész évben is.
A Sony Ericsson 2006. I. pénzügyi negyedévében az előző év hasonló időszakához képest jelentősen növelte árbevételét és az eladott termékeinek számát. A vállalat ebben az időszakban 151 millió euró adózás előtti eredményt ért el, amely 115%-os növekedést jelent 2005. hasonló időszakához képest.
Az Avaya Magyarország a nemrégiben lezárt üzleti éve alapján komoly növekedést produkált: a kis és középvállalkozások területén az IP megoldások piacán 100 százalék feletti volt a növekedés.
A harmadik generációs mobil felhasználók számában gyors növekedés várható Kínában a relatív lassú kezdés után - közölte egy neves pekingi telekommunikációs vállalat.
A Google részvényei hirtelen zuhanásba kezdtek azután, hogy a pénzügyi vezető egy konferencián lassuló ütemű növekedésről számolt be.
A Fujitsu új stratégiát kíván felépíteni maga köré, amelytől azt reméli, hogy a merevlemezes piaci szegmensben a globális növekedésnél háromszor nagyobbat fog elérni 2008-ig. Reményeik szerint a világ harmadik legnagyobb hard-disk gyártójává válhatnak addigra.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.