Elítélték a CA korábbi vezetőjét
November 2-án Sanjay Kumart, a CA korábbi ügyvezető igazgatóját 12 évi börtönre és 8 millió dollár megfizetésére ítélte Leo Glasser körzeti bíró.
November 2-án Sanjay Kumart, a CA korábbi ügyvezető igazgatóját 12 évi börtönre és 8 millió dollár megfizetésére ítélte Leo Glasser körzeti bíró.
A Gilbarco Veeder-Root és az Ingenico a jövőben közösen fejlesztenek a tankolás folyamatát automatizáló fizetési technológiákat.
A BenQ tavaly nyáron vette át a Siemens mobiltelefonos részlegét. Októbertől mostanáig azonban az új vállalat folyamatosan veszteséget termelt, végül múlt pénteken bejelentette fizetésképtelenségét.
Az NHH adatai szerint augusztusban 62 ezer új ügyfelet szereztek a mobilszolgáltatók, az előfizetők száma így meghaladta a 9,5 milliót.
Növekszik a szöveges hirdetésekben elhelyezett, kattintásonkénti költségre épülő marketingkampányokra irányuló csalások száma, sőt a bothálózatok célja gyakran a konkurencia fizetett hirdetéseinek blokkolása.
Határozott az NHH: a szolgáltatóknak jelentősen csökkenteniük kell a hurokátengedés díjait. Eljött a telefonos előfizetés nélküli internet korszaka.
Háromszorosára bővíti épületállományát a Graphisoft Park. A cég vezetésének tervei szerint osztalék kifizetésére is sor kerülhet a jövőben.
A Vodafone hűségnyilatkozat nélküli havidíjas előfizetést vezetett be a magyar piacra, az egyszeri csatlakozási díj is felhasználható a későbbiekben.
Lezárul az Apple Computer és a Creative Technology hosszú jogi csatározása, köszönhetően a szingapúri cég számára fizetett 100 millió dollárnak.
A már régóta ADSL-t használó, de még mindig a korábbi árakat fizető ügyfelek előfizetési díjaiban is érvényesülhet a piacon megfigyelhető árcsökkenés.
A Kazaa fájlcserélő rendszer tulajdonosa és üzemeletetője, a Sharman Networks több mint 100 millió dollárt fizetett különböző kiadóknak és filmstúdióknak, valamint vállalta a szolgáltatás teljes legalizálását.
A www.burn.hu szerint augusztus elsejétől megváltoznak az optikai adathordozókra és más berendezésekre vonatkozó jogdíjfizetési szabályok.
Az EU-bizottság 280,5 millió euró pénzbüntetés megfizetésére ítélte a Microsoftot, amiért nem teljesítette a szabad versenyre vonatkozó előírásokat.
A eBay internetes aukció oldal felhasználói nem használhatják a Google saját, Checkout névre keresztelt fizetési lehetőséget.
Március végére átlépte a 150 milliós határt a telefonvonalas szélessávú internetelőfizetések (DSL) száma világszerte.
A GTS Datanet a nyáron tervezi elindítani azt az ADSL szolgáltatást, melynek igénybevételéhez nem kell vezetékes telefon előfizetés.
Az El Greco grafikai stúdió 1,4 milliárd forintra perli az Intercom Rt.-t ki nem fizetett szerzői jogdíjak miatt. Az Andy Vajna érdekeltségi körébe tartozó filmforgalmazó társaság a megrendelésére készült magyar nyelvű videokazetta és DVD-borítók, illetve a különböző filmek népszerűsítését szolgáló hirdetési és reklámanyagok után nem fizetett szerzői jogdíjat, és bizonyos esetekben az El Greco szerzői nevét is elbitorolta.
A Nokia és az iPass Inc. közösen fejleszt kliens szoftvert a Nokia duál-telefonjaira, vagyis a WLAN és GSM képes telefonokra. A szoftver segítségével a felhasználók egy előfizetéssel kapcsolódhatnak a világszerte elérhető wi-fi hotspotokra.
A tokióban taxiba szálló utasok nemsokára már fizethetnek elektronikusan is az utazásért, jelentette be három helyi, taxiflottát üzemeltető társaság.
Az Intel 230 millió dollárt fizetett a Micron Technology vállalatnak a NAND flash memóriáinak tervrajzaiért, és a kapcsolódó technológiákért. Az összeg továbbá a tervrajzok módosíthatóságára is kiterjed.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.