Szabadkozik az Apple Kínában
Miután az állami média össztüzet zúdított a vállalatra, annak jótállási gyakorlata miatt, Tim Cook, az Apple igazgatója bocsánatot kért a kínai ügyfelektől.
Miután az állami média össztüzet zúdított a vállalatra, annak jótállási gyakorlata miatt, Tim Cook, az Apple igazgatója bocsánatot kért a kínai ügyfelektől.
Előrejelzi a termék eladására legalkalmasabb pillanatot a magyar fejlesztés.
A Semmelweis Egyetem és a 4D Anatomy által tavaly elnyert TÁMOP pályázatnak köszönhetően folyamatban van a Stanfordi Egyetemen már alkalmazott magyar fejlesztés bevezetése az itthoni orvosképzésben.
Az Apple vezérigazgatója pénteken levélben követte meg az iOS 6 mobil operációs rendszer felhasználóit a gyengén sikerült térképalkalmazás miatt. Tim Cook arra biztatta a kuncsaftokat, használják a konkurensek jól működő szolgáltatásait.
Két amerikai szenátor törvénymódosítást fog javasolni, melyben arra köteleznék a munkáltatókat, hogy ne kérjék el a jövőben a munkavállalók Facebook jelszavát.
Komoly befektetést igényel egy sikeres droidos kártevő elkészítése.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, mint a program koordinátora, megkereste az Informatika Ellenőrök Nemzetközi Szervezetének (ISACA) magyar tagozatát, hogy be tudnának-e önkéntes oktatókkal szállni a programba. Tarján Gábor kollégánk jelentkezett is, és első megbízatásaként a kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumban tartott előadást 2012. február 07.-én.
Az emberi testet részletesen bemutató 4 dimenziós anatómiai térkép segíti a jövőben a hazai orvostanhallgatókat.
Pár napja Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója megemlítette, mekkora mázli, hogy nem vették meg a Yahoo-t, hiszen ma már sokkal kevesebbet ér, mint az ajánlattétel idején. De a Yahoo még mindig nagyon kívánatos falat, s több cég is kerülgeti.
Google's Schmidt defends the company, saying its search is focused on providing the best results
The first major update of U.S. patent law goes to President Obama for his signature.
At one point a majority of the country's international routes were also down, reported Renesys.
Ma este ünnepélyes keretek között adták át az IVSZ (Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége) által 14. alkalommal kiírt Gyurós Tibor-díjat. A közelmúltban nevet változtató szakmai szervezet a díjat is megreformálta. Idén három kategóriában pályázhattak az iparág menedzserei, valamint vállalkozásai.
A hackercsoport azért támadta meg az InfraGard oldalát, mert a NATO és az Egyesült Államok kormánya háborús cselekményként kezeli az internetes kódfeltörők tevékenységét.
Representatives from both Apple and Google will testify at a Congressional hearing next month on consumer privacy and smartphones , two U.S. senators confirmed on Thursday.
Minnesota Senator Al Franken and the attorney general of Illinois have separately pressed Apple and Google to provide more information about the location data they collect about their end users.
Magyar fejlesztésű világszabadalom: a rendszerrel az emberi test minden apró részlete valódi fotókon, térben tanulmányozható.
A Microsoft következő generációs böngészője, az Internet Explorer 9-nek (IE9) legújabb (RC) kiadásába épített ?Tracking Protection" alkalmazás révén a felhasználók ?láthatatlanná válhatnak" az általuk nemkívánatosnak nyilvánított weboldalak előtt.
Szép pillanatok, balfogások és pillanatképek a Microsoft böngészőjének 15 éves történetéből.
A Pramana cég bejelentette azt a webbiztonsági megoldását, amely képes megkülönböztetni egymástól a felhasználók és a kártékony programok által végrehajtott műveleteket, és blokkolni tudja a nemkívánatos tevékenységeket.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.