Az AI-ügynök egyszerre eszköz és kolléga
Ugyan egyre több cég életében jelennek meg, de eddig csak kevés szervezet dolgozta ki azokat a kereteket, amelyek szükségesek lennének.
Ugyan egyre több cég életében jelennek meg, de eddig csak kevés szervezet dolgozta ki azokat a kereteket, amelyek szükségesek lennének.
Az oktatási rendszerben már most megjelent a mesterséges intelligencia gyakorlati oktatása, a stratégiai cél pedig az, hogy 2030-ra több millió magyar rendelkezzen alapvető AI-jártassággal.
Az Európai Bizottság egy új, kisméretű hírszerzési koordinációs egység létrehozását tervezi, amely a megváltozott geopolitikai és technológiai környezetre reagálna. Bár a koncepció még csak formálódik, a lépés az EU biztonsági és információs struktúráinak új korszakát vetíti előre.
Az SZTE egészségügyi fejlesztései kulturális és innovációs mérföldkövet jelentenek.
A gyártó, forgalmazó és kereskedő vállalkozásokat képviselő szakmai szervezetek együttesen hívták fel a figyelmet azokra a veszélyekre, amelyeket az élelmiszerek és fogyasztási cikkek csomagolását terhelő, már most indokolatlanul magas kiterjesztett gyártói felelősségi díjak, röviden EPR-díjak esetleges jövő évi emelkedése jelentenének.
A mestéséges intelligencia körüli viták rég túlnőttek a laborokon. Ma már a bíróságokon, a vállalati stratégiák mélyében és a szabályozói folyosókon dől el, milyen értékeket, világképet és társadalmi mintákat kódolnak azok a rendszerek, amelyekhez emberek százmilliói fordulnak nap mint nap.
A mesterséges intelligencia és a bölcsesség találkozott Veszprémben.
A Meló-Diák nemcsak munkát, hanem nemzetközi lehetőségeket is épít.
Külön rész foglalkozik azokkal a támogatási eszközökkel, amelyeket a kkv-k számára biztosít a kormány az ESG-megfelelésre való felkészüléshez.
Az EU technológiai szuverenitását célzó első nagy chipipari program kudarcnak bizonyult: a gazdasági és geopolitikai feszültségek ráébresztették Brüsszelt, hogy a jelenlegi eszközrendszer kevés a mikroelektronikai ellátásbiztonság megteremtéséhez. A Bizottság 2026 elejére új javaslatot ígér, immár a realitások talaján.
A hálózatfejlesztés továbbra is a cég egyik kiemelkedő stratégiai célja.
Másolásmentes adatmegosztással, következetes metaadat-kezeléssel és az adattáblák automatikus optimalizálásával gyorsítják a vállalati AI projektek megvalósítását platformjának új képességei, mondta a Cloudera. A cég éves konferenciasorozatának európai állomásán a platform adatszuverenitásra tervezett változatát is bejelentette.
A fejlesztési ciklus szerves részeként abban is segít a vállalatoknak, hogy az ügyfelek egyre változó elvárásai miatt elengedhetetlen innovációt felgyorsítsák, valamint lépést tartsanak a szabályozásokkal.
Az Európai Bizottság várhatóan jövő héten javaslatot tesz arra, hogy elhalasszák a mesterséges intelligenciára vonatkozó legszigorúbb, "magas kockázatú" rendszereket érintő szabályok életbe lépését.
A kormány újabb intézkedéseket készül bevezetni a magyar kis- és középvállalkozások (kkv-k) támogatására, amelyek célja a versenyképesség növelése és a gazdasági növekedés stabilizálása. A tervezett programok között szerepel egy jelentős adócsökkentési csomag, valamint több, kedvezményes finanszírozási konstrukció bővítése.
Negyvenmilliárd forintos állami program indult a képalkotó diagnosztika megújítására, amelynek célja a hazai egészségügyi infrastruktúra modernizálása és a betegellátás hatékonyságának növelése. A fejlesztés részeként több mint harminc CT és tizenkét MR berendezés telepítése zajlik országszerte.
A klímaváltozás és a vízhiány súlyosbodásával az Egyesült Arab Emírségek egyre inkább a tudomány és a technológia felé fordul, hogy biztosítsa jövőbeli vízellátását. Az ország évente több millió dollárt költ a felhővetéses esőfokozásra - egy vitatott, de ígéretes módszerre, amely mesterségesen idéz elő csapadékot a sivatag felett.
Az okosgyár a cég legújabb, SF6-mentes középfeszültségű kapcsolóberendezése, az RM AirSeT fő európai gyártóközpontja.
Az Európai Unió 2026-tól fokozatosan hatályba lépő új előírásai a csomagolási és csomagolási hulladékról (PPWR) új üzleti lehetőségeket is teremtenek a kötelezettségek mellett az érintett cégek számára, amennyiben fel tudnak készülni a szigorú fenntarthatósági követelményekre.
Kína felfüggesztette bizonyos kettős felhasználású anyagok USA-ba történő exportjának tilalmát - jelentette be vasárnap a kínai kereskedelmi minisztérium, miután enyhültek a két fél közötti kereskedelmi feszültségek.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.