A nyugati cégek mindössze 8,5 százaléka hagyta el Oroszországot
Az Egyesült Államokban székhellyel rendelkező vállalatok több megerősített kivonulást jelentettek, mint az európai és japán székhelyűek.
Az Egyesült Államokban székhellyel rendelkező vállalatok több megerősített kivonulást jelentettek, mint az európai és japán székhelyűek.
A megállapodásra azt követően került sor, hogy Washington októberben úgy döntött, hogy kiterjedt exportkorlátozásokat vezet be az amerikai vállalatok által gyártott fejlett chipekre és berendezésekre.
Erre a pénzmosással szembeni fellépés és a bűncselekményekhez kapcsolódó pénzeszközök visszaszerzése érdekében van szükség az ország igazságügyi minisztériuma szerint.
A Twitter legújabb újítása a közösségi média platform egyik legalapvetőbb vezérelvét változtatja meg, ráadásul igen radikálisan.
Informatikai és műveleti technológiájuk összekapcsolásához és digitális átalakulásuk felgyorsításához a szektor szereplői ipari IoT platformokat vezetnek be, amelyek közül a legjobb megoldások az IT-képességeket OT-szakértelemmel ötvözik. Bár a platformok kezdeti próbálgatása után a vállalatok már üzleti eredményeket várnak IIoT projektjeiktől, azok összetettségük miatt továbbra is technológiai nehézségekbe ütközhetnek.
Egy új módszernek köszönhetően nem szükséges változtatni a szélturbinák lapátkerekein.
A vállalatok, különösképpen a kkv-k számára létkérdés a digitalizáció, noha ezt még kevesen ismerik fel. De vajon vannak-e olyan szakemberek, akikre a vállalatok a digitális átalakulást fontolgatva támaszkodhatnak? Ha most még nincsenek is elegen, remélhetőleg rövidesen megszaporodik a számuk. A BME dolgozik egy új szakma - a digital coach - létrehozásán.
A keresőcég navigációs megoldásával könnyebb lesz megtervezni az elektromos autók töltését.
Az IBM bejelentette a StepZen felvásárlását, amely egy olyan GraphQL szervert fejlesztett ki, amelynek egyedi architektúrája segít a fejlesztőknek GraphQL API-k gyors és kevesebb kóddal történő létrehozásában.
Daniel Ek új startupja a mesterséges intelligenciát is segítségül hívná a diagnózisok felállításánál.
A szakember elhivatott a folyamatos fejlődés és a változó piaci igényeknek megfelelő új marketing kommunikációs trendek iránt.
Az elmúlt időszakban az iparágakat kivétel nélkül sújtotta az üzemanyag- és energiaárak kíméletlen emelkedése, az infláció és az alapanyaghiány. Ezek a globális piaci változások még inkább felerősítették a korszerű technológiák bevezetésének szükségességét a hazai kis- és középvállalatoknál.
A SUSE új, vezető telekommunikációs szereplőkkel együttműködésben kifejlesztett platformja rugalmas alapot biztosít ahhoz, hogy a szolgáltatók hálózati infrastruktúrája képes legyen megfelelni a jövőbeni igényeknek is.
A legjobb pályaművek közönségdíjat is kapnak majd áprilisban.
A blokklánc alapú megoldásokat sorra veszik át a multinacionális nagyvállalatok, iparágtól függetlenül.
Az OpenAI munkatársai kezdetben langyosan viszonyultak a ChatGPT-hez, a mesterséges intelligenciával vezérelt chatrobottal kapcsolatban, amely aztán viharszerűen meghódította a világot.
Vásároljanak vagy ügyeket intézzenek, digitális világunkban az ügyfelek bárhonnét bármikor elérhető, önkiszolgáló módon használható szolgáltatást várnak el a vállalatoktól és a hivataloktól, az ehhez szükséges rendszerek felépítése és üzemeltetése azonban egyre összetettebb feladat. Felhőalapú szolgáltatáskezeléssel az OTRS minden szervezetnek egyszerűbbé és könnyebbé teszi az okos, automatizált folyamatok bevezetését és megbízható működtetését.
A BME mérnökhallgatói saját építésű járművekkel versenyeznek.
Csak a Samsung Electronics és a Sony növelte a chipekre fordított kiadásait 2022-ben.
Az okotelefonok piacán meg kell ismerkednünk egy új kifejezéssel. Ez pedig a prémiumizáció, ami arra utal, hogy az érett okotelefon-használók körében az első választássá a drága, magas műszaki tartalmú és sokáig használható eszközök válnak.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.