Menekülés Londonból
A költségek lefaragásának új módját fedezték fel a nagy szoftvercégek: kivonulnak Nagy-Britanniából.
A költségek lefaragásának új módját fedezték fel a nagy szoftvercégek: kivonulnak Nagy-Britanniából.
Az európai hatóságok nem ellenzik a Google és a DoubleClick egyesülését, de utaltak rá, hogy azért továbbra is figyelnek.
A TechCrunch blog értesülései szerint a jó két éve eladósorban lévő oldalért ezúttal a Google és a Microsoft is versenybe száll.
Az USA Védelmi Minisztériuma megtiltotta a Google-nek, hogy felvételeket készítsen katonai létesítményeiben.
Ellentmondásos hírek az amerikai technológiai piacról: egyesek vészharangot kongatnak, más elemzők szerint semmi vész.
Az idei Superbrands-összesítés szerint a Google megelőzte a BBC-t és a British Airwayst is.
Légballonokkal juttatják mobilos lefedettséghez az USA ritkán lakott részeit. A Google a vállalkozás felvásárlásán gondolkodik.
Az új Nokia S60 modellekben már a Google kereső is elérhető a Nokia Search alkalmazáson keresztül.
Az internetes cég a Google-lel vagy a Disneyvel való összeolvadás lehetőségét is mérlegeli, hogy meghiúsítsa a Microsoft felvásárlási szándékát.
Egyes feltételezések szerint a két vállalat közös mobiltelefonok gyártására készül.
Pocsék negyedéves eredményei ellenére a Yahoo bizakodó, és a saját hajánál fogva rántaná ki magát a gödörből.
Yahoo's fourth-quarter revenue grew, but net income fell as the struggling Internet giant tried to put its house in order and improve its ability to compete against Google and other rivals.
Mindenkinek elérhető az iGoogle témákhoz kapcsolódó programozói kezelőfelület, mellyel saját iGoogle témák készíthetők.
A Google.org az emberi életminőség javítását célozza új kezdeményezéseivel, amelyek az információ hatalmára és a technológiára épülnek.
Egy kutatás szerint 78 millió amerikai felhasználó kapott reklámot a mobiltelefonjára 2007 negyedik negyedévében.
A Google adoptálta az Adobe Search Engine SDK technológiáját - állítja a Google-höz közeli forrásokra hivatkozva a Netconcepts elemzője.
Gőzerővel folynak a fejlesztések a Google nyílt mobilplatformjával kapcsolatban - nem csupán szoftveroldalon, hanem a hardverfronton is.
A Google Earth Sky szolgáltatás új verziójával földrajzi helyzetünk szerint is tanulmányozhatjuk a bolygók és csillagok millióit.
A Yahoo és a Microsoft sem akar lemaradni a mobilos fejlesztésekben. A CES-en bemutatott technológiák közül szemezgettünk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.